Derfflinger

György, birodalmi báró, brandenburgi tábornagy, született Neuhofenben (Felső Ausztria) 1606 márc. 10., megh. 1695 febr. 4. Protestáns szülők gyermeke volt, akikkel az 1625-iki parasztlázadás után elhagyta hazáját. Előbb János Ernő weimári herceg, utóbb a svédek szolgálatába állott, melyben mint a lovasság vezére Baner és Torstensson alatt rövid idő alatt hírnevet szerzett. Diplomáciai kiküldetésekben is járt Stockholmban és I. Rákóczy Györgynél. 1646. a gazdag Schaplov kisasszonyt vette nőül s a westfaleni békekötés óta ennek Gusow nevü birtokán, Brandenburgban élt. 1654. a brandenburgi választófejedelem szolgálatába lépett. Hősiesen harcolt Varsó mellett 1656. s ostrommal vette be a megerősített Priment kolostort, minek elismeréseül haditanácsossá tették. 1658-59. a svédek ellen harcolt. 1670. tábornaggyá, 1674. pedig báróvá lett. Ekkor ura véd- és dacszövetség kötése ügyében Hollandiába küldötte követül, honnan a választófejedelemmel Elszaszba indult a franciák ellen. Eközben azonban XIV. Lajos szövetségesei, a svédek Brandenburgba törtek. D. ekkor visszasietett urával és vakmerően megtámadta 1675 junius 25. a Rathenow városában befészkelt svédeket, kiket a városból véres harc árán megszalasztott; ezáltal előkészíté a hires fehrbellini győzelmet (1675 jun. 28.), melynek kivivásában különben szintén részt vett. Stettin bevétele után (1677) Hátsó-Pommerániának s Kammin fejedelemségnek lett helytartója, és egyuttal valamennyi pommerániai erősségnek főparancsnoka. Agg kora dacára részt vett még az 1678-iki hadjáratban is; ő vezérelte a középhadat Rügen-szigetének elfoglalásakor s az elsők között volt, akik 1678 szept. 23. a szigeten kikötöttek. Végül Stralsundot foglalta vissza a svédektől, kiknek ez vala utolsó erődük német földön, és nyomban reá átkelt 9000 emberrel és 30 ágyuval a befagyott Frisches és Kurisches Haff jegén és Tilsitnél ujra megverte a svéd hadat. E hőstett után nyugalomba vonult. A porosz hadseregnek a mai napig egyik kedvenc hőse. Tiszteletére a harmadik számu neumarki dragonyos ezred nevét viseli. D.-nek két fia volt: az ifjabbik 1686. Budavár ostroma közben vérzett el; az idősebbik Frigyes báró (szül. 1663 ápr. 11) mint altábornagy halt meg, 1724 jan. 29. Benne a család kihalt. V. ö. König, Authentische Nachrichten von dem Leben Derfflingers (Stendal 1786); Varnhagen v. Ense, Biographische Denkmale (2 köt. 3 kiad., Lipcse 1872); Lippe gróf, D. biographische Skizze (Berl. 1875); u. az: D. (1880); Fischer, Beiträge zur Geschichte des Feldmarschalls D. (Berlin 1884). Allg. Deutsche Biogr. IV.

Forrás: Pallas Nagylexikon