Déva

(Diemrich), rend. tan. város, Hunyad vármegyében, a Maros balpartján, termékeny völgyben fekszik. A Maros középső völgyének legélénkebb s legfejlettebb városa, a vármegye törvényhatóságának, a D.-i járási szolgabirói hivatalnak, kir. tanfelügyelőségnek, törvényszéknek, járásbiróságnak, telekkönyvi hatóságnak, kir. ügyészségnek, pénzügyigazgatóságnak és pénzügyőrségnek, kir. közjegyzőnek, államépítészeti hivatalnak, kir. erdőfelügyelőségnek, honvédzászlóalj és csendőrségi szárparancsnokságnak székhelye. Van internátussal kapcsolatos állami főreáliskolája, állami tanítóképző intézete, állami polgári leányiskolája, alsófoku ipariskolája, több elemi iskolája, kisdedóvója, takarékpénztára, előlegező szövetkezete, 2 könyvnyomdája. Számos egyesülete közül a Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat, a gazdasági egyesület, a nemzeti kaszinó, az EMKE fiókválasztmánya említendő. A város (1891) 816 házból áll s lak. száma 4657, közte 2187 magyar, 415 német, 1996 oláh. Déva többi középületei közül legfigyelemreméltóbb a Bethlen Gábortól származó nagy udvar (Magna Curia), melynek kerti lépcsőzete, diszes kandallója, erkélye kül. szép. Kapubejárata 1621-ből Bethlen cimerével s Az Ur megoerizze az te bemeneteledet és kijöveteledet mostantól fogva mindörökké Dávid CXXI. zsoltárával köszönti az érkezőket. A város legrébibb épülete a Hunyadiak korából származó, kezdetben a Szt.-Miklósnak szentelt s 1545-1550 óta, mikor a hivek tordai Sándor András lelkészükkel együtt reformáltak, a reformátusok által használt templom. Szentélyének boltozatán az Anjouk, I. Ulászló, Hunyadi és Szilágyi cimerekkel. Építési idejét 1370-1440 helyezik és pedig a román stilü templomhajóhoz ekkor illeszthették egy már régibb templom átalakítása közben a gót stilü szentélyt. A D.-nak van ipartestülete és gőzmalma, de ipara fejletlen; annál élénkebb kereskedelme, melynek főcikkei nyerstermények, bőrök, élelmi szerek, gyümölcs, szilvaiz. Marhavásárai élénkek. D. az arad-tövisi vasuti vonal egyik legélénkebb állomása, van posta és táviróhivatala. Három ujsága van: Hunyad XVII. évf., szerk. Kun Róbert), Déva és vidéke (I. évf.) és a Kisművész cimü zenelap. D. az ujabb időben nagy lendületet vett, csinosodott s ujabb középületei (megyeháza, főreáliskola, áll. polgári leányiskola, honvédkaszárnya) diszére válnak. A ref. paplakban 1893 jun. 11. leplezték le a Salamon Ferenc emlékét hirdető márványtáblát (nem ebben a házban született, azt 6 év előtt lebontották). Az utcát Salamon Ferenc utcának nevezték el.

D. vidéke már a történelem előtti időben lakva volt; a rómaiak korából sok emlék maradt fenn, neve valószinülag Decidava volt. A mai várhegyet bizonyára megerősítették már a dákok és az ő erősítéseikre emelték a rómaiak a magukét; a kettő romjaiból keletkezett az Árpádok idejétől folyton szereplő rom, melynek romjai a 371 m. magas hegyen ma is megvannak.

A nép rege szerint hajdan tündérek lakták a hegyet, némelyek szerint Decebalus dák király építette volna a várat.

D. 1269. említtetik legelőször. 1307. László erd. vajd. birtokában, ki Ottó magyar királyt itt vetette fogságba s itt vette el tőle a magyar koronát. Ettőlfogva három századig állandóan mint a vajda székhelye szerepel, s a hozzátartozó 56 faluval együtt tulajdonkép ily cimen nyerte meg Hunyady János, kinek azonban családjában, az eredetileg királyi vár, örökös magántulajdonná vált. Csak 1504. került ismét a korona birtokába. Fráter György idején császári katonaság szállotta meg. Ekkortájban jó darabig, jóformán állambörtön szerepe jutott D. erős várának. 1556. Izabella királyné itt tartatta «békóban» Dobó Istvánnak, az egri hősnek, nejét és gyermekeit. 1579. Dávid Ferenc unitárius püspök, mint istenkáromló és vallásujító élethossziglani fogságra itéltetvén, ide hozatott tömlöcbe, s itt halt meg börtönében ugyanazon év nov. l5. 1599. Báthori András fivére szenvedett itt rövid ideig tartó fogságot, mert csakhamar idehozatala után malomkövet vetettek a nyakába, s ugy fullasztották a Marosba. 1601 Báthori Zsigmond e várban ütötte föl fejedelmi székét, s ez időtájban a Básta tábornok és Székely Mózes közti küzdelmekben D. vára körül dőlt el Erdély sorsa. 1605. ismét császári csapatok tartják megszállva, midőn Bocskai vezére, Nagy Albert, megadásra birja a német parancsnokot, ki seregével egész hadi tisztességgel vonult ki a várból. 1607. országgyülési végzés mondta ki D. váráról, hogy sohase legyen magánkézben, hanem mindenkor az ország fejedelmének birtokában legyen. Ettőlfogva, csekély kivétellel mindenkor a fejedelem vára gyanánt szerepel D., egész 1687-ig, midőn császári helyőrség telepedett meg benne. II. Rákóczi Ferenc hadai 1705 nov.-től 1706 febr. 22-ig ostromolták, s midőn vége volt a kurucvilágnak, gróf Steinville erdélyi parancsnok 1717-től 1719-ig igen megerősíttette. Steinville maga is többször tartózkodott a várban s itt érte őt a halál 1720. Ujabb javítás vált szükségessé 1752., a mikor is Braun Miksa Ulisszes gr., erdélyi parancsnok erődítette meg, miről a következő kronosztichon tanuskodik:

QVAE TEMPORARA DESTRVXERVNT VLISSIS
TRANSSILVAMIAE GENERALIS SOLERTIA RESTAVRAVIT

Már ez időtájban tisztában kezdenek lenni azzal, hogy az egykor elsőrendü várnak strategiai értéke csupán csak képzeleti. Huszti András ekkoriban irta Dacia mediterranea cimü munkájában, hogy D. vára inkább csak arra való, hogy a föld népét féken tartsa, semmint, hogy az ellenséget feltartóztassa; a szomszéd magaslatokról könnyü megtámadni, s a Maros távol lévén, eleséget vizi uton nem szerezhet. 1773. II. József látogatta meg a várat, melyben akkor helyőrségül félszázad gyalog s néhány tüzér tanyázott. 1784. nagy szolgálatot tett azzal, hogy falai mögé fogadta a Hora és Kloszka vezérelte oláh lázadók elől menekvő nemeseket. A lázadó parasztok hiába rohanták meg a várat, birtokukba nem vehették. Mikor pedig vége volt a lázadásnak, Jankovich Antal gr. elnöksége alatt ide gyült össze a pártütők felett itélő császári bizottság. 1800. Mitrovszki gr. erdélyi hadparancsnok az udvari haditanácshoz felterjesztést intézett, mely szerint kidobott pénz volna a várat továbbra is fentartani. Ennek folytán fel is hatalmazták, hogy a várat üríttesse ki, felszerelését pedig kótyavetyére bocsássa. Pogány Franciska volt a legtöbbet igérő: 150 bankó forintért elhordatta az ajtókat, kapukat, ablakokat stb. s a vár pusztulásnak indult. Mikor azonban 1817. I. Ferenc király nejével, Karolina Augusztával Erdélyt bejárta, D. vára annyira megtetszett neki, hogy rendeletet adott ki helyreállítására. A tatarozás 216000 forintba került s 12 évet vett igénybe, miről bizonyságot tesz a főkapu felett olvasható eme fölirat: «Franciscus I. restauravit NDCCCXXIX.» Legutóbbi szabadságharcunk idején 200 császári katona volt benne egész 1849 máj. 27-ig, amikor is parancsnoka, Kudlich főhadnagy, Forró ezredesnek feladta a várat, oly feltétellel, hogy a helyőrség katonai tisztességgel vonulhasson ki, a betegek ápolás alá vétessenek, a legénység egy havi zsoldot kapjon, s háborítlanul távozhassék Temesvárra. A magyar sereg kezén volt ezentul D. 1849 aug. 19-ig, midőn egy régi tüzakna gondatlanság vagy tán árulás következtében felrobbanván, levegőbe repült a vár, több mint száz honvédet temetve romjai alá.

Forrás: Pallas Nagylexikon