Devotio domestica

(lat.), a vallási meggyőződés nyilvánításának azon szükkörü formája, amely a házi ájtatosságra van szorítva. Kétféle neme van: az egyszerü és a minősített (devotio domestica simplex et qualificata). A német birodalomban a vesztfáliai béke 1648. 34-ik §-ában állapítja meg először, még pedig ugy a katolikus, mint az evangelikus hitvallásuak javára azt, hogy akit nem illet meg a nyilvános, v. magán szabad vallásgyakorlat, azt a D. illesse meg. Ausztriában a nem kat. keresztények a II. József császár 1781. évi türelmi pátenséig nem birtak mindenütt a szabad vallásgyakorlattal, hanem szintén ily házi ájtatosságra voltak szorítva. Magyarországon a protestánsoknak, a bécsi és linci békekötéseket becikkelyező törvények dacára, nem volt biztosítva a nyilv. szabad vallásgyakorlat. Amidőn azután az 1681. és 1687. törvények megállapították az artikuláris és nem artikulált helyek közti különbséget és I. Lipót 1691 ápr. 2. kelt u. n. Explanatio Leopoldináját kiadta, ebben a nem artikulált helyekre nézve kizárja az egyszerü D. a tulmenő vallásgyakorlatot, s az ily helyeken lakók saját és a családbeliek házi ájtatosságaiban nem volt szabad még a szomszédoknak sem résztvenni, annál kevésbé a papnak. Ezen D.-t II. Józsefnek 1781. évi türelmi parancsa, s főleg az 1791. évi XXVI. és XXVII. t.-cikkek óta ugy az ágostai és helvét hitü evangélikusokra, mint a gör. keletiekre nézve a szabad vallásgyakorlat váltja fel.

Forrás: Pallas Nagylexikon