Diabétesz

(gör.) a. m. hugyár. A D.-nak két alakját különböztetjük meg: a mellitust és az insipidust. Mindkettő a vizelet mennyiségének tetemes megnagyobbodásával van egybekötve s emellett az egész szervezetre sulyos befolyással bir. A D. mellitus, cukros hugyár nevét onnan nyerte, hogy a vizelet ezen kóralaknál szőllőcukrot tartalmaz és pedig a naponta igy kiválasztott cukor mennyisége gyakran tesz 500 grmot, rendkivüli esetekben egy kg.-ig is mehet. Emellett a vizelet mennyisége a normális 1500 kcm. helyett 3-10 literre, sőt néha még többre is emelkedik, s igy a cukortartalom a leggyakrabban 2-4 % közt van. A vizelet különben tiszta, világos szokott lenni, fajsulya magas: 1020-1050. A D. insipidus-nál (izetlen, azaz nem édes) a vizelet mennyisége néha még nagyobb, de fajsulya igen alacsony: 1001-1005 közt, csaknem szintelen. A D.-nak e két alakja ugyan lényegében egészen különböző betegség, mindazonáltal köztük határozott rokonság mutatkozik, s mindkettő gyakorta bizonyos idegrendszeri elváltozásokkal van összefüggésben, habár ez nem is mutatható ki minden esetben.

A cukros D. tünetei, eltekintve a vizelet szaporulatától és fentebb jelzett tulajdonságaitól, első sorban a fokozott szomjuság, amelyet a bő vizelés következményének kell főkép tekintenünk. Emellett a beteg étvágy fokozódik, de dacára a bő táplálkozásnak, izomereje, sőt gyakran kövérsége is csökken, a beteg bágyadtnak, fáradtnak érzi magát. Ezenkivül egyes betegeket nagyfoku viszketés kinoz, gyakran támadnak kelevények testükön. Másoknak ischiaszerü fájdalmaik vannak, némelyek szürke hályogot kapnak szemükön. Sokszor a tünetek oly kevéssé határozottak, hogy csak a vizelet-vizsgálat vezet a helyes kórjelzésre. A cukros D. lehet könnyebb és sulyosabb alaku, aminek megállapításához (eltekintve egyéb individuális viszonyoktól) próba-diéta vezet. Ugyanis a keményítő tartalmu (tehát növényi) táplálék nagy része a gyomorban és belekben cukorrá átalakítva szivatik fel. Az igy átalakult és a direkt felvett cukor a vérben rendes körülmények közt igen gyorsan szénsavvá és vizzé ég el, valószinüleg egy erre szolgáló erjesztő-anyag befolyása alatt. Ha ez az átalakulás nem történik meg, ugy a vér cukortartalma az 0,1 %-ról 0,2-0,4 %-ra emelkedik s ekkor már a cukor a vizeletbe is átjut. A D. könnyebb alakjainál, ha a beteg semmiféle keményítő és cukortartalmu táplálékot nem vesz magába, a cukor eltünik a vizeletéből, holott a sulyosabb alaknál a cukortartalom, bár kisebb mennyiségben, de tovább is kimutatható, annak jeléül, hogy a fehérje is részben már átalakul a beteg szervezetben cukorrá. A cukros D. okai többnyire ismeretlenek, néha bizonyos fertőzési betegségek után vagy agybántalmak tünetei mellett fejlődik ki, elég sok esetben a fejre történt hevesebb ütés után csaknem azonnal beállott a betegség. Férfiak általában gyakrabban esnek bele, mint a nők, s legtöbbnyire már a magasabb korban levők.

Azon számos kisérlet közül, amelyek a cukorvizelés eredetének magyarázatára végeztettek, felemlítjük első sorban Claude Bernard észleletét, aki kimutatta, hogy a nyultvelő bizonyos, igen körülirt pontjának megsértésére cukor megy át a vizeletbe; tudjuk azt is, hogy egy más, de az előbbenihez közel eső ponton a megsértés egyszerü bővizelést eredményez. Tudjuk továbbá, hogy a májnak nincs köze a cukorvizelés létrejöttéhez, hanem van a hasnyálmirigynek, amelynek teljes kiirtásakor hasonlóképen egy hasidegnek megsértését cukorvizelés követi. Mindezen behatások azonban nem adják a cukros D. teljes kórképét, csak egy muló cukorvizelést, amelyet megkülönböztetésül a D.-től mellituriának v. glycosuriának szokás nevezni. Ujabban a vérben egy erjesztőanyagot (ferment) keresnek, amelyet valószinüleg a hasnyálmirigy készít s amelynek célja lenne a cukrot a vérben átalakítani; ha e ferment hiányoznék, ugy előállana a D. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a D.-nak egyes esetei lényegesen különböznek egymástól s nem is egyenlő eredetüek. E betegség lefolyása többnyire hosszu, a gyógyulás ritka, a halált azonban csak más betegségeknek hozzájárulása szokta előidézni, kivéve a D.-es kómát. (L. acetonvérüség.) A gyógyításra bár egyenes ellenszerünk nincs, a beteg mégis nagy hasznát veheti a célszerü elbánásnak. Némelyek még ma is sulyt helyeznek a D.-es életrendre, mikor a vizelet cukortartalma valóban rendesen megfogy. Nem kell azonban gondolni, hogy ez egyenlő a gyógyulással. Az ilyen betegnek nem szabad édes ételeket, tésztásokat, burgonyát, kását, hüvelyes főzelékeket, édes gyümölcsöket stb. enni, csak kis mennyiségben ehet kenyeret, rizst, spárgát, retket, ihat tejet, sört és vörösbort, mig szabadon nyulhat a husfélékhez, halakhoz, aludt tejhez, sajthoz, vajhoz és szalonnához. A kenyér pótlására korpa- és mandola-kenyeret hoztak forgalomba. Egyes orvosszerek is hasznosak, így az arzén, a bróm, az ópium s gyakran jó sikerrel használja a beteg a karlsbadi és vichy-i ásványvizeket.

A D. insipidust alig tekinthetjük önálló kóralaknak, az rendesen bizonyos idegbajok kiséretében mutatkozik. Némelyek az ilyen vizeletben is találtak egy nem erjedésképes cukrot, az inozitot, azonban csak kis mennyiségben. Főkellemetlenségek e baj folyamán a folytonos szomjuság, a bőr szárazsága: de az éhség nem fokozott. Lefolyásában hasonlít az előbbenihez, a gyógyulás itt is ritka. Meg kell különböztetnünk ezen betegséget is az egyszerü, csak rövid ideig tartó bővizeléstől (polyuria), amely különböző okok folytán egészséges egyéneknél is mutatkozhatik, valamint a bővizeléssel járó vesebajoktól is; ezen utóbbi esetben a vizelet fehérjét tartalmaz.

Forrás: Pallas Nagylexikon