E névvel illették a későbbi görög és római történetirók Nagy
Sándornak azon hadvezéreit, kik birodalmán és örökén megosztozkodtak. Nagy
Sándor halálos ágyán birodalmát «a legméltóbb»-ra hagyta, pecsétgyürüjét pedig
Perdikkás tábornokának adományozta. Egyelőre tehát Perdikkás vezette az
ügyeket, mint «kormányzó», Nagy Sándor utószülött fiának, Sándornak nevében.
Kaján versenytársait a következőképpen elégítette ki: Makedoniát és
Görögországot Antipatrosnak adta; Egyiptomot Ptolemaiosnak; Likiát, Pamfiliát
és Frigiát Antigonosnak; Eumenés titkárnak Paflagonia és Kappadocia jutott, mig
Kárdiát Kassandros kapta. Ez az első osztozkodás azonban nem volt végleges;
ellenkezőleg: ezek az ujdonsült királyok és fejedelmek, ugyszintén fiaik és
unokáik 80 éven át folytonosan véres háborut viseltek egymással. E zavarok
kiválóbb eseményei: A lámiai háboru (Kr. e. 323-322), melynek az volt a vége,
hogy Antipatros a felkelt görögöket ujból leigázta. Perdikkás kormányzó bukása,
ki határtalan hatalomvágyával maga ellen zudította társait. Midőn 321.
Ptolemaios ellen indult, saját katonái agyonütötték és erre Antipatros foglalta
le a kormányzói cimet és rangot, mig szövetségesét, Seleukost, Babiloniával
elégítette ki. Antipatros halála után (319) egyrészt az ő kitagadott fia,
Kassandros, másrészt pedig Eumenés és Polysperchón között ujabb elkeseredett
harcra került a dolog, melynek lezajlásával Antigonosé (Kassandros
szövetségese), meg Kassanderé volt a diadal, kiknek ellenfeleik többnyire
elvesztek. (Csakis Lysimachosnak sikerült Tráciát hatalmába keríteni). Mivel
Antigonos immár maga akarta az egész birodalmat hatalma alatt egyesíteni, és
fiával, Démétrios Poliorketés-szel együtt a kir. cimet is felvette: Ptolemaios,
Seleukos, Kassandros és Lysimachos ujabb irtó háborut kezdettek ellene. E
szörnyü harc, melyben Nagy Sándor anyja, özvegye, fia meg féltestvére
elpusztult, egyelőre Antigonos diadalával ért véget. De megnevezett
versenytársai nemsokára megujították támadásaikat és erre Kr. e. 301. Ipsusnál
(Frigiában) döntő csatára került a dolog, melyben az agg Antigonos elesett. Ő
volt az utolsó, aki az egész makedon világbirodalmat a maga egészében fenn
kivánta tartani. Ujabb harcok után 280 körül végre a következő országok
alakultak Nagy Sándor örökéből: a) Egyiptom Ptolemaios és utódai alatt. b)
Sziria Seleukos és utódai, a Seleukidák alatt. c) Makedonia (a leigázott
Görögországgal) Démétrios Poliorketés alatt. Ez a 3 diadoch-nagyhatalom.
Független államnak megmaradt ellenben: a galatok országa Kis-Ázsiában, Pontus,
Örményország, Pergamosz (az Attalidák alatt), Kappadocia, Bitinia, Rodus
szigete és egy ideig: Judea. Sziriától keletre pedig a pártusok alapították meg
fenyegető hatalmukat. Mindezen országok utóbb is még sok háborut viseltek
egymás ellen, de végre kivétel nélkül a rómaiak hatalmába kerültek. A D.
korának fontossága nem az említett háborukban és osztozkodásokban rejlik, hanem
a kozmopolitikus hellén műveltség intenziv elterjedésében, mely Nagy Sándor
hódítása nyomában az ismert keleti világot át meg áthatotta és amelyet a
katonák durva önkénye és versengése nem tudott elnémítani. A görög nyelv lett a
«koino dialektos», melyen Kelet és Nyugot megértették egymást; a görög tudomány
és művészet pedig valamennyi diadoch-fejedelem udvarában fényes hajlékra
talált, első sorban Alexandriában, amiért is a hellenisztikus korszakot másként
alexandrinus-korszaknak is nevezik. A mellékelt térkép a Kr. e. 247-ben
fennálló politikai helyzetet tünteti fel.
Forrás: Pallas Nagylexikon