Diatézis

(gör.), az orvosi műnyelvben általában a szervezet bizonyos kóros összetételének kifejezésére szolgál, amely összetétel folytán aztán bizonyos testrészeken időnkint jelentkezik a D.-nak megfelelő kóralak. Mig az alkat (constitutio) inkább a külső alakra s az egyes szervek fejlettségére vonatkozik, addig a D. főleg a kémiai állapotra utal. Ilyen p. a vérzési D., amely gyakori orr- vagy más vérzésben nyilvánul, ilyen továbbá a hugysavas D., amely időnkint a köszvényes rohamokat vagy kőképződéseket okozza. Ilyenekül tekintették még régebben a görvélyes, bujakóros, maláriás, genyedéses D.-ket. A D. jelentősége a tudomány haladásával csökkent, mert a D. szónak valódi okok jutnak helyébe. Ma fontosabb a kórhajlandóság (dispositio), amely fogalom főleg abban különbözik a D.-től, hogy magában véve még nem kóros állapot. A hajlandóság az egyes embereknél igen különböző; igy látjuk, hogy hasonló viszonyok közt az egyik ember megbetegszik, a másik ép marad. Változik a hajlandóság az életkor szerint (p. gyermekbetegségek), a táplálkozás és életmód szerint stb., nagy befolyással van rá természetesen a D. és alkat is, nemkülönben a már kiállott betegségek. Igy, aki egyszer himlős volt, e betegséget többé nem kapja meg: imunná, mentessé lett vele szemben. E mentességet elérni a véddőojtások célja.

Forrás: Pallas Nagylexikon