Diktátor

(lat.), a római köztársaságnak, rendesen veszély idején vagy bizonyos meghatározott ügyre vonatkozólag, ideiglenesen azaz előre meghatározott (6 hónapot meg nem haladható) idöre kinevezett s rendkivüli hatalommal felruházott hatósága. Első példája K. e. 498. évben a latin háboru idejére esik. Az első D. T. Lartius volt. A D. célja a kormánynak egységét és hatalmát elsösorban külellenség, majd belföldi zavarok ellen megvédeni. A D.-nak azért a rendes korlátoknak alá nem vetett feltétlen hatalma van, s a köztársaságban a királyi hatalom helyettesítésére van hivatva. A D.-nak Rómában az összes magisztratusok alá voltak rendelve a néptribunok kivételével, s ő sem felelősségge1 nem tartozott, sem ellene a néphez való felebbezésnek helye nem lehetett. A D.. kinevezését a szenátus határozta el, a kinevezés a konzult illette, aki azt éjjel az auspiciumok megfigyelése mellett eszközölte. A D. magas mellé segédet nevezett ki, u. n. magister equitum-ot. A rendkivüli hatalom külső jelzéséül a D. előtt 24 liktor ment, mig a konzul előtt csak 12 s akik jelvényeikben (veszőkötegek) bárdot is vittek a D. élet és halál fölötti hatalmának jelképéül. Kivételesen egyes csekélyebb. sőt alárendelt jelentőségü ügyek elintézésére is történt D. kinevezése, ilyenek: az évi szögnek beverése a kapitoliumi Jupitertemplomban, a Comitiáknak megtartása a konzul távollétében, a Cenzus végrehajtása, a szenátus kiegészítése, a nyilvános játékoknak vezetése stb. Eleinte a D. méltóság csak a patriciusoknak volt fentartva, később a plebejusokra is hozzáférhetővé vált. Az első plebejusi D. Gajus Martius Rutilus volt 356-ban K. e. A második puni háboruval a D. méltóság tényleg megszünt, mert szükségének főindokai a háboru, s a patriciusok és plebejusok egyenjogusítása óta a belföldi zavarok gyérebbekké váltak, sőt egészen megszűntek. Az utolsó D. 202. évben neveztetett ki. Sulla és Julius Caesar diktaturái törvénytelenek voltak, s csak az általuk gyakorolt egyeduralom cimen szolgáltak. 44. évben a D.-át Antonius M. törvénye eltörölte. Octavianust a nép ismételten megkinálta a D.-i hatalommal, de ő el nem fogadta. A modern államéletben is használják a D. kifejezést rendkivül hatalmas államférfiakra vagy hadvezérekre.

Forrás: Pallas Nagylexikon