Diluvianizmus

az a tan, mely szerint a földrétegeket az özönviz (esetleg nemcsak egy, hanem nagyobb időközökben következő több) rakta le és a bennök található kövült növények s állatok az akkor elpusztult növényeknek s állatoknak maradványai. A XV. sz. Alexandro ab Alexandro volt e tannak legelső hirdetője, de csakis a XVII. sz., valamint a XVIII. sz. első felében talált sok hivőre és követőre. A legkiválóbb diluvianisták voltak Woodward, Bayer, Scheuchzer, Burnet, Whiston, kik az elmélettel kapcsolatban a Föld keletkezésére vonatkozólag a legábrándosabb töréneteket s magyarázatokat találták ki, de meg volt különösen az az érdemük, hogy a kövületek keletkezését már elég helyes alapon magyarázták. A D. tanáért való nagy lelkesedésében nézte Scheuchzer, a különben nagyérdemü természettudós, az Öningenben talált fosszil óriási szalamandrát az özönvizi ember maradványának (homo diluvii testis). L. e tárgyról még a Geologia és a Kövületek cikkeket.

Forrás: Pallas Nagylexikon