Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
dinamikai dynamic

Magyar Magyar Német Német
dinamika Dynamik (e)...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Dinamika

a mekanika egyik része. A mekanikában a következő részeket szokás megkülönböztetni: a kinematikát, mely a mozgások okaitól, vagyis az erőktől eltekint s tisztán a mozgások leírására szorítkozik, továbbá a sztatikát és dinamikát az erők okozta mozgásokkal. A D. tehát ugy értelmezhető, mint a mekanika ama része, mely a mozgásokkal, mint az erők okozataival foglalkozik.

Keletkezésének idejét illetőleg a D. jóval fiatalabb, mint a statika. Az egyensuly törvényeit jórészt már Archimedes ismerte, de a D-nak csak Galilei vetette meg alapját s csak Newton volt az, ki a mozgási törvényeket (l. o.) mai alakjukban fogalmazta Galileitől a XVIII. szd. közepéig még Huygens, a Bernouilliak, Euler és nem egy más tudós foglalkozott sikerrel a D-val, de valamennyinek minden egyes problémához külön eljárást kellett keresni. Végre d"Alembertnek sikerült oly elvet felállítania, mely az összes D-i problémákat statikai problémákra vezette vissza s igy egységes utat mutatott a D-i problémák megoldására. Tételét az 1743. megjelent Traité de dynamique c. művében körülbelül igy fejezi ki: Ha egy rendszert alkotó pontok vagy testek oly mozgásokra kényszerülnek, melyek a fennálló kapcsolatok következtében valami változást szenvednek, ugy azok a mozgások oly mozgásokból képzelhetők összetetteknek, melyek szerint az anyagi pontok v. testek tényleg haladnak és olyanokból, melyek az összeköttetésnél fogva megsemmisülnek. Ebből egyszersmind az is következik, hogy az utóbbiak az erők oly alkotóinak felelnek meg, melyek a rendszer pontjainak vagy a rendszert alkotó testeknek egyensulyát meg nem zavarhatják. Ugyanennek a tételnek célszerübb alakja a következő, mely Lagrange-tól ered. Minden mozgó pont- vagy test-rendszerben a közölt erők és az ellenkező értelemben vett eredő erők egyensulyban vannak, ha a rendszer szerkezetére tekintettel vagyunk. Lagrange, Mécanique analytique c. művében ezt az elvet összekapcsolta a virtuális sebességek elvével (mely a sztatika alapja) s igy oly egyenletre jutott, mely szerinte a D. legáltalánosabb formulája s bármely testrendszer mozgásának vizsgálatára alkalmas. Egyenlete tulajdonképen több egyenletnek, még pedig több differenciál-egyenletnek rövid összefoglalása. Azóta a dinamika főleg két irányban fejlődött. Egyrészt különböző oly elvek állíttattak fel, melyekből szintén megkaphatjuk a Lagrange-féle mozgási differenciál-egyenleteket, másrészt e differenciál-egyenletek integrálása (ugy egyes dinamikai problémáknál, mint általánosságban) számos matematikai vizsgálat tárgya volt. Ez utóbbi téren különösen kiemelendő, hogy Hamiltonnak sikerült a dinamikai differenciál-egyenleteket az elsőrendü parciális differenciál-egyenletekkel a legszorosabb kapcsolatba hozni. Az előbbi irányba vág hazai irodalmunk egyik becses értekezése: König Gyula, A dinamika alapegyenleteinek jelentéséről (M. T. Akadémia, Értekezések a matematikai tudományok köréből, XIV köt. 1. sz. 1888). Csakhogy a benne foglalt elv oly esetekben is alkalmazható, melyekre a Lagrange-féle mozgási egyenletek nem is vonatkoznak. Lagrange ugyanis csak oly kapcsolatokat tételez fel a rendszert alkotó pontok v. testek között, melyek a helyzettől és legfölebb még az időtől függnek; König ellenben oly kapcsolatokra is kiterjeszkedik, melyekben a mozgási állapot vagyis az alkotó részek sebességei is szerepelnek.

D. a zenében a zeneteoriának a hangok erejének különbségére vonatkozó rész. A hangok különböző ereje a modern zenében a zenei hatásoknak egyik fő eszköze. Ezen eszközt kétféleképen lehet használni, t. i. 1. mint ellentétet, p. a forte után hangoztatva, v. megfordítva; 2. mint fokozatos átmenetet a pianótól a fortehoz (crescendo), v. megfordítva (decrescendo). A hang erejének különböző alkalmazása által elért zenei hatásokat dinamikai hatásoknak nevezik s ezek különösen a zenekar, énekkar v. mindkettő számára irt zeneműveknél érvényesülnek a legnagyobb mértékben. Igen sok zenedarab ellenállhatatlan és kivétel nélkül egyenlően biztos hatásának dinamikai minőségében van magyarázata. Egyaránt nagy hatásu lehet, kellő helyen alkalmazva, a legerősebb ff. mint a leggyengébb pp.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is