Dioráma

(gör.) a. m. áttetsző kép, oly festmény, melynél a napszakok szerint változó világítást mesterségesen utánozzák, sőt még esetlegesen feltünő részletekkel, alakokkal vagy harangozással, szélutánzással stb. élénkítik. Az első ilynemü ábrázolást Daguerre mutatta be Párisban 1822-ben. A D. berendezése a következő: jól átlátszó szövetnek (p. sirtingnek) mindkét oldalára ugyanazt a képet p. tájékot festik és pedig az egyik oldalon ugy, mint a ráeső fényben megvilágítva, másik oldalon ugy, mint az szürkületkor vagy holdvilágnál látszanék. Ezt a kettős képet több táblával zárható ablak elé állítják, az ablak felett egy másiknak kell lenni, amelyen az átjövő fényt azonban ernyővel felfogják, ugyhogy az nem eshetik a kép hátsó részére, hanem kellő helyen alkalmazott tükrök segélyével a kép elülső oldalára vettetik. Ha már most ezen ráeső fényben tekintettük meg egyideig a képet, a tükör elé tolt ernyővel ezen a felső ablakon jövő fényt a képtől elzárjuk és ugyanakkor a kép háta mögött levő ablaktáblákat kinyitjuk, ugy hogy most a képet direkt átmenő fényben látjuk; ha még szines üvegen bocsátjuk át a fényt, tetszéses megvilágítást p. esti pirosságot, szürkületet érhetünk el. A D.-t különösen Gropius Berlinben tökéletesítette nagyban.

Forrás: Pallas Nagylexikon