Dioskúrok

v. Tyndarésfiak (Tyndaridai), a két ikertestvér Kastór (lat. Castor) és Polydeukés (lat. Pollux), Helena fitestvérei, kik egy későbbi görög monda szerint egy tojásból keltek ki, melyet a Zeustól hattyu alakjában megárnyékozott Léda a Taygetos hegyén szült. Maga a D. név jelentése is: Zeusnak a fiai s erre vall a T. név is, amennyiben Tyndarés annyit jelent mint a (villámával) sujtó (Zeus). De midőn e névnek melléknévi jelentését már nem értették, egy Tyndarés v. Tyndareós nevü héroszt, ki Lakedaimón királya volt, költöttek Zeus mellé. Mint a derengés, ill. szürkületi világosság istenségei határozatlan körvonalakkal biró mitoszi alakokká váltak, kiket a görögök ezért a régibb időkben midőn vallásuk antropomorfisztikussá kezdett válni, majd halandóknak majd halhatatlanoknak vették. E meg nem állapodott, ingadozó, istenségi lényegükből magyarázható a Kastór halandóságáról és a Polydeukés halhatatlanságáról keletkezett monda, melyet még oda fejlesztettek ki, hogy azt költötték, hogy a halandó Kastórnak a halandó Tyndarés, a halhatatlan Polydeukésnak az olompusi főisten az atyja, és hogy Polydeukés, midőn fivére az Aphareusfiak (Idás és Lynkeus) ellen vivott harcában a Leukippos király leányainak elrablása alkalmával elesik, atyját arra kéré, hogy mindig Kastór oldalán élhessen, minélfogva a D. egy nap az alvilágban, másnap az Olimpuson élnek. A görögök tehát, midőn vallásuk már tökéletesen antropomorfisztikus volt, megistenült héroszoknak tekintették őket, kik hitök szerint részt vettek volt egyébként az argonauták (l. o.) menetében és a kalydóni vadászatban (l. o.) is, s megszabadították Helenát Théseus-Peirithoosék fogságából. E megistenült hősöket, mint a szükségből mentő, szabadító démonokat tisztelték s ennélfogva később a kabeirokkal (l. o.) is azonosították. A Szent.-Ilona tüzét a D.-nak tulajdonították és a hajósok hozzájuk imádkoztak veszedelemben. A rómaiaknak is megjelentek több csatáikban, igy, mint irják, a Regillus tavánál (496 Kr. e.) vivott ütközetben, minek emlékére a forumon nekik templomot emeltek. Miként Démétér, ugy ők is eredetileg istenségei voltak az achájoknak már a dórok bevándorlása előtt, s tiszteletök Lakóniából, Messzéniából és Argoszból elterjedt Attikába, de kivált Kyrénébe és Nagy-Görögországba, sőt már a III.sz.-ban Kr. e. az etruszkok is tisztelték Castur és Pultuc néven. Amforákon körültekerőző kigyókkal, csillagokkal (mivel a monda a csillagok közé is helyezte) szokták szimbolizálni; attributumuk a magos, pilosznak nevezett süveg és a ló, melyet ábrázolásokon kantáron fogva vezetni v. megülni szoktak. Táncokkal és lakomázásokkal szokták ünnepelni. V. ö. Furtwängler, a Roscher-féle Ausführliches Lexikon der griech. und röm. Mythologie I. köt. (Lipcse 1884-1886) 1154-1177. lapját.

Forrás: Pallas Nagylexikon