(gör.) a. m. államügyvitel, az állam külügyeinek vezetése, valamint az arra vonatkozó szabályok tudománya. Eszközei ellentétben állanak a külügyi vitás kérdések fegyveres s erőszakos elintézésének eszközeivel, aminthogy a D.-i összeköttetés megszakítása a barátságos viszony megzavarodásának s háborura vezető komoly bonyodalomnak, a D.-i összeköttetés ujra felvétele a békés hajlamoknak előjelét képezi. Háboru és D. bizonyos tekintetben egymást kizárják. D.-i alkudozások s hadi előkészületek egymásmellett leginkább akkor fordulnak elő, midőn az állam a D.-i alkudozásokat nem komolyan veszi, s csak időt akar nyerni, hogy hadi késztületeit bevégezhesse. A D. oly régi, amilyen a régi államoknak egymással való érintkezése, tévedés tehát azt hinni, hogy a D. csak a jelen államrendszer kifejlődésének (a XV. sz. végével) keletkezett.

Már a régi államrendszerek alatt, nevezetesen Rómában, Karthágóban és Spartában az államok külföldi érintkezésének meghatározott tradicióira s szabályaira akadunk. A középkorban a pápák, a világi hatalmak között pedig Velence D.-i ügyességök által tünnek ki. A D. történetében forduló pontot jelez az állandó követségi intézmény (XVI. sz.), másrészt a westfáli békekötés. Az antik és a középkori D.-t a saját állama egyoldalu hatalomérdekeinek kizárólagos szemelőttartása jellemzi, mig a modern D. az egyes államok jogosult önérdekei mellett az európai államrendszer közös érdekeire is kellő tekintettel van, s feladata e két tényezőnek békés közvetítése s kiegyenlítése. Nem mintha a gyakran önzéssé fajuló önérdek nem képezné ma is a D. uralkodó tényezőjét, de az erkölcsi alapon nyugvó állam s nemzetközi jog tiltakozik az ily gyakorlat ellen s a régi és a középkorban ismeretlen szolidarítás eszméjét mindinkább győzelemre segíti.

A nemzetek s a népek szolidarításának magasztos eszméjét, mely az emberiség jogosult igényeinek elismerésében nyeri megtestesülését. Ily győzelmek a rabszolgakereskedés eltörlése; hajózható folyókon a hajózás akadályainak elhárítása; a tenger szabadsága; a háboruban a magántulajdon védelme, a genfi konvencio (1864) a sebesültek érdekében. Valamint korunkban mások a D. céljai, ugy mások eszközei is. A Machiaveliszmus, a jezsuitizmus, a cél által szentesített eszközök elmélete, az erőszak, a ravaszság, a hazugság, a szerződésszegés korunkban a közvélemény által megbélyegzett eszközökhöz tartoznak s igénybevételök a népek jogérzületén hajótörést szenvedne. A D. csak régen volt a cselvetések- és rászedéseknek művészete. Ma már nem az többé.

Vajjon a D. tudomány vagy művészet-e, az legalább is kétséges. A nemzetközi érintkezés formaszerüségei nem tudomány, s épen oly kevéssé jogosult az a nézet, mely a D.-hoz szükséges, s más-más tudományágakhoz tartozó ismereteknek összegét (nemzetközi jog, államjog, történelem, modern nyelvek) a tisztán külső egységes célrendeltetésnél fogva önálló tudománnyá emelni óhantaná. Ellenkezőleg minthogy a tudomány fogalmától általános érvényü elvek foglalatának fogalma elválaszthatatlan, a D. alig lehet tudomány, mert kizárólag v. legalább kiválólag az egyes államoknak nemzeti egyéni céljait követi, s azért eszközei sem állapíthatók meg általános érvényü tudományos elvek alapján, hanem mindenkor az össz-szerü viszonyoktól függnek s azokhoz alkalmazkodniok kell. A feladatának megoldásához szükséges tudományos ismereteket, melyek különben habár nélkülözhetetlenek de legkevésbbé sem döntők, a diplomata nem az államok közötti viszony sajátos természetéből, hanem más tudományágakból meríti. Minden államnak sajátszerü érdekei, D.-jának sajátszerü feladatai vannak. A feladatoknak, céloknak különfélesége a következő elveknek egyöntetüségét kizárja. A D.-nak feje minden államban a külügyminiszter. A D.-i szolgálatra való képesítés mindenütt bizonyos előföltételektől függ, melyek alul azonban gyakran felmentésnek van helye. Ezt a D. szolgálat sajátszerüsége hozza magával, mert itt leginkább előfordul az az eset, hogy bizonyos állásra egy bionyos személy egyéni viszonyainál, összeköttetéseinél stb. fogva leginkább alkalmatos. Az ebben fekvő eminens állami érdeket a képesítés alaki kellékeinek alárendelni nem lehet. A D.-i szolgálatra megkivánt előfeltételek rendszerint: a jogvégzettség s az előkészítő szolgálat a külügyminiszterumban vagy valamely követségnél. A modern nyelveknek ismerete s éles megfigyelő- és itélőképesség a D.-nál nélkülözhetetlen. A D.-nak hivatalos nyelve, habár a legujabb időben Anglia és 1870 óta Németország részben eltérőleg járnak el, még mindig a francia, amely a kongresszusoknak is tárgyalási nyelve.