Direkt módszer

A beszédkészség elsődlegességének felismerése és a fonetika előretörése nyomán a XX. sz. első évtizedeiben kialakult nyelvokt.-i módszer, amely az asszociatív pszich. eredményeit hasznosította. Nevét onnan kapta, hogy az idegen nyelvi gondolkodás kialakítását a jelentés és a célnyelv (tannyelv) közötti közvetlen (direkt) kapcsolattal, vagyis az anyanyelv kizárásával kívánta elérni. A direkt módszer jellegzetessége az intenzív tanítás, a beszédközp.-úság és a tananyag kultúrába ágyazottsága. A jelentések tanításában felhasználja a képek és az eredeti tárgyak hangulatteremtő erejét, miközben a tanár nem magyaráz, nem fordít, hanem megjelenít, bemutat. A fentiek miatt a tananyag felépítése ált. tematikus, időnként szituatív. A nyelvtan elsajátíttatása induktív, a visszacsatolás esetleges. Jellemző eljárásai közé tartozik a hangos olvasás és egyszerű, igecentrikus tört.-ek elmesélése. A direkt módszer legismertebb változatai: eredeti (Berlitz); orális vagy bilingvis (de Sauze); kompromisszumos vagy eklektikus (Palmer); fokozatos (Richards). A direkt módszer tette népszerűvé a sok részletet ábrázoló, nagyméretű színes faliképeket. nyelvoktatási módszerek.

Bárdos Jenô

Szerkesztette: Lapoda Multimédia