(heraldikai, Prachtstücke, frc.: accompagnements), a teljes
cimer olyan külső díszítései, melyek annak tulajdonképeni tartozékát nem
képezik, ilyenek: I. Paizstartók. A cimer eredetével csaknem egykoruak. A lovas
és gyalogpecsétek is tágabb értelemben paizstartóknak tekintendők, noha ezen
pecséteknél a paizstartó alak volt a fő s cimerpaizsa mint fegyverzetének egyik
részlete, mellékes. A tképeni paizstartók keletkezésére, a címeres pecsétek
üresen maradt mezejének diszítése adta a fő okot s mint ilyen, már a XIII.
sz.-ban előfordul. Legszebbek a XV., leggyakoriabbak a XVI-XVII. sz.-ban, a
reneszánsz korszakában, midőn ügyesen és szellemesen alkalmazott paizstartókkal
elérték azok tulajdonképeni célját: a címerek kecses és hatásos ábrázolását.
Legrégibb paizstartók férfiak, harci öltözetben; a XIV. sz. második felében
cimerállatok vagy fantasztikus alakok; a XV-XVI. sz.-ban allegorikus alakok,
vademberek, angyalok, országok s egyesek védszentjei, leggyakoribbak azonban a
cimerállatok, a sas, oroszlán, grif vagy a sisakdisz állatai, melyeket mindig
stilizált alakban ábrázoltak. A paizstartók a legrébibb időkben nem voltak
átöröklők s nem azok legtöbb esetben mai napig sem. A XVIII. sz.-ban mint
cimerdiszt, birodalmi grófoktól kezdve felfelé, cimerlevelekben is
adományoztak, noha ezek használata nemhogy a főnemesség kizárólagos joga lett
volna, de még a nemességé sem; használata mindenkinek szabad s birodalmi és
svájci városok polgárainak cimereinél paizstartókat a XV-XVI. sz.-ban gyakran
találunk. Hazánkban már a XIII. sz.-ban van nyoma, a Héder-nemzetségből
származott Henrik bán (1272) s János bán (1292) pecsétei, adományozásának első
kezdete II. Ulászló és II. Lajos korára esik. - II. Cimerköpeny v. Sátor. A
cimerköpeny vagy a paizséhoz hasonló szinben vagy biborból, hermelinnel
bélelve, a rangkoronákkal ellátott cimereknél a takarókat helyettesíti,
anélkül, hogy a cimerrel szerves összeköttetésben volna. Ha a rangkoronák
tetejére vannak illesztve, akkor köpeny (Wappenmantel, franc. manteaux
armoyis), ha a teljes cimert vagy a cimert a rangkoronával együtt fedi: Sátor
(Wappenzelt, franc. pavillons) a neve. Szövetének külseje gyakran van a paizs
főalakjával behintve, p. Franciaország, Poroszország, Baden cimereinél; néhol
az egész cimer többszörösen ismétlődik rajta, p. Savoya, Lothringen, Turn-Taxis
család cimereinél. Feltalálójául a francia Moreau Fülöpöt tartják, ki a XVII.
sz.-ban élt, de ő inkább csak a köpeny kecses, hatásos elrendezését alkotta
meg, rojtos szegélyzettel, lecsüngő bojtokkal, mert C.-t már az ő korát
megelőzőleg használtak a lothai-hercegek, sőt Virgil Solis « Wappenbüchlein»
(Nürnb. 1555) c. művében is találunk sátorszerüen redőzött cimerköpenyeget. -
III. Devise, részint alakok bizonyos vonatkozásokkal, a cimerpaizsban
alárendeltebb helyre alkalmazva, részint jelmondatok. Ez utóbbiak vagy
homályosak, ha csak betükkel jelezvék, vagy világosak, ha teljesen ki vannak
irva. Az alakokat ábrázoló D.-k különösen Angliában vannak használatban, hol
badges-nek nevezik; ilyenek a York-ház fehér, s a Lancaster-ház veres rózsája s
a Tudor-házé mindkét szinben. A jelmondatok valamely eseményre, hazára,
vallásra stb. vonatkozó rövid, tömör mondatok, minők: Suum cuique, Dieu et mon
droit, Plus ultra. Ide tartoznak a csatakiáltások is (franc. cri), p. Dieu le
volt, Flandre au lion, stb. A jelmondatokat a paizs aljára illesztett fehér
szalagra fekete betükkel vagy a cimer szineinek megfelelő szalag s betükkel
alkalmazzák; a csatakiáltásokat a sisakdisz közé illesztett, vagy a sisakdisz
alakjának kezébe vagy karmába adott szalagra irják. Paizsba illesztett D.-k
cimerképnek tekintendők és blazonálandók. Blazonálásnál helyzetét, szineit s a
betük alakját kell jelenteni. Ilyenek: Libertas, Ragusa és Lucca, Ave Maria
gratia plena, az Infantado hercegek cimerében, nálunk Deus, dies a Baldácsi, és
Ecce agnus Dei a Dempse-család cimerében, melyet 1434. Zsigmond király
adományozott. A D.-k német cimereknél át nem örökölhetők, s másutt is csak egyes
egyének jelmondatául tekintik, ujabb időben adományoznak cimerrel jelmondatokat
is, melyek átörököltetnek.
Forrás: Pallas Nagylexikon