Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Dithyrambos... ----

Magyar Magyar Német Német
Dithyrambos... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Dithyrambos

zene

Értelme valószínűleg a triambos (lat. triumphus, diadalmenet) szóval függ össze. Ez a (vsz. fríg eredetű) szó a görög műfaj- és zeneelméletben először általában az aeol-dór kóruslíra összefoglaló neve (Platon: Politeia 3, 394 b, Aristoteles: Poetika 1), aztán a Dionysos isten tiszteletére előadott dicsőítő kardal, mely éppúgy Dionysosé, mint ahogyan Apollóé a paian (néha felcserélték a két istent és a két műfajt). Fejlődésében három fokot különböztethetünk meg: Ősi, népies alakja (melynek hazáját a Dionysos-kultusz helyein kereshetjük, Naxoson vagy Thebaeben) strófa-szerkezetű lehetet, egy előénekes és kar adhatta elő síp- (aulos-) kísérettel (zene és ének hangneme a fríg volt). Középfokon a Kr. e. 6. század folyamán állott különböző dór-területeken. Ariont tartották irodalmi fokra emelőjének, ő reá vitték vissza a D.-kar létszámának 50-ben való megállapítását, a kar körben való felállításának (kyklikos choros) szervezését, a strófaszerkezet hármas tagoltságának (strophe, antistrophe, epodos) bevezetését. A téma fokozatosan átalakult, Dionysos történetének helyét a hősmonda foglalta el. Simonides töredékei s Bakchylides teljes darabjai adnak fogalmat erről a fokról, bár koruk túlesik a 6. századon. Eközben Athén s vele az ión-attikai szellem veszi át a D.-t s ünnepei, különösen a nagy Dionysia műsorába iktatja. 508. a múzsai agont (l. o.) az 50 tagú, körben álló férfikar D.-versenye vezeti be; az itt nyert győzelem a legnagyobb dicsőség (a tripus, a 3-lábú állvány, mint jutalom, értékesebb a drámai díjnál). a görög tragédia ehhez a hősi mondát feldolgozó közép-D.-hoz csatlakozik, (Bakchylides Theseusa pl. amolyan átmenet-féle). Harmadik fejlődési fokát hatalmas művészi újítás indítja meg, melyet a régiek Lasos nevéhez kötnek (Kr. e. 6/5. század) - újabban Phryniséhez (5. század) -: az, hogy strófaszerkezetet egy responsiók nélküli szabadritmusú, féktelen áradású kompozíció váltja fel. Ma némelyek már Simonides Danae-töredékében, mások Pindaros 75. töredékében látják ennek első példáját Ennek a (mai modern D.-fogalmunkat is megalapozó) új D.-nak, mely leszármazottja, a - mondhatni- fejére nőtt tragédia mellett sok ideig fennmaradt, főhelye Athén volt, ahol az odeion-ban, a fedett színházban állandó otthonra lelt. Leírásokból, közvetett adatokból tudjuk róla, hogy a zene túlsúlyra jutott benne és énekkel szemben, a sípos vagy kitharás valósággal szólistává vált s a kar csak kíséretté, zene és ének hangfestése, zenében speciálisan a hangnemek gyakori változtatása, kromatikus hangfokok alkalmazása diatonikus az enharmonikus lépések helyett, végül káprázatos nyelvezet egészítették ki e pompázó műfaj jellegzetességeit. (Ma természetesen csak szövegeit tudjuk megítélni; zenei maradványunk nincs.) Két faja volt: elbeszélő (pompás emléke Timotheos Perzsák c. nomosa, kithara-kiséretre) s a dramatizált (Philoxenos Kyklops-a). Döntő hatása volt a nomosra és a tragédiára (Euripidesre). A Hellenisztikus-római korban a thymelikus agonok (l. Agon) programján sűrűn szerepeltek D-ok, különösen a két legutóbb említett nagy . Főirodalom: W. Schmid: Zur Gesch. d. griech. D. 1901. és Timotheos Perzsák-kiad. V. ö. továbbá Wilamowitz-Moellendorf 1903. H. Abert: Die Lehre vom ethos in D. Griech. Musik 1899, E. Reisch: De musicis Graecorum certaminibus, J. Estéve: Les innovations musicales dans la tragédie grecque á l'époque d'Euripide 1902 és J. Frei: De certam. thymel. 1900. Czebe.

Forrás: Zenei lexikon

Kapcsolódás



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is