dodekafónia
zene
A bécsi iskola által századunk húszas éveiben a dúr-moll hangrendszer
helyett bevezetett
hangrendszer és komponálásmód; alapja a 12 fokú kromatikus skála, ill.
az ebből kialakított sor
(szenálizmus), s alapelve, hogy addig nem ismétlődhet meg egy hang,
ameddig az egymással
teljesen egyenlőnek tekintett többi 11 meg nem szólalt; az alapsornak
vízszintes és függőleges
tengelyek körüli elforgatásaiból és megfordításaiból összesen 48
lehetőséggel számolhat; e totális
szervezettség ellenére a megszólaló mű a véletlenszerűség benyomását
kelti, s az atonalitást
testesíti meg.
A XX. sz.-i zenében kialakult 12 fokúság, szemben a dúr-moll
hangnemrendszer 7
fokúságával. A dodekafónia szabályait, amelyek kötöttebbek az eddigi
szabályoknál, Arnold
Schönberg dolgozta ki. Lényege: az oktávszakasznak 12 azonos értékű
hangja van,
azoknak sorát ( Reihe) a zeneszerző előre kialakítja, amitől nem térhet
el, nem hagyhat
ki, új sort csak az előző elhangzása után kezdhet. Hangzatvilága a sor
hangjainak
időbeli eltolásaiból alakul ki. Ennek érdekében a ritmikát a zeneszerző
változtatja. Ez a
teljesen megszervezett zene hangzásában - éppen bonyolultsága miatt -
improvizálásszerűen hat.
Szerkesztette: Lapoda Multimédia
Kapcsolódás
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|