Dogmatizmus

v. dogmaticizmus: a szónak modern filozofiai értelmét Kant állapította meg mint ellentétét a kritikai eljárásnak, melyet ő maga követett. A kriticizmus (l. o.) mielőtt a világról elmélkedik és igazságát kutatja, előbb vizsgálja, hogy megismerhetjük-e egyáltalán az igazságot, azaz milyen az ember elméje, meddig ér megismerő ereje, mely határok előtt kell megállania, egy szóval vizsgálja a tudás forrásait s a vizsgálat alapján szabja meg a megismerés körét, mivoltát és értékét. A kik ezt elmulasztják s a meglevő kész fogalmakból, alapelvekből, mint a melyekhez kétség sem fér, okoskodnak, azoknak eljárását Kant D.-nak nevezi. Az ő nézete szerint az előtte levő filozofusok majdnem mind a D.- nak hódoltak s ezért nem tudták a filozofiát tudománnyá tenni. Őt magát, mint maga mondja, Hume szkepticizmusa keltette föl «dogmatikai álmából». Kant előtt a D.-t ellentétbe helyezték a szkepticizmussal és miszticizmussal. A szkepticizmus nem bízik az észnek igazságszerző erejében, s az igazságot megismerhetetlennek tartja; a miszticizmus is lenézi az észt, de hiszi, hogy az igazság elérhető, csakhogy nem a gondolkodás utján, hanem közvetetlen intuició, isteni megvilágítás, istennel való egyesülés utján. A D. ezekkel szemben bízik az észben, mint amely eljuthat az igazsághoz. - Mai nap a D. szónak még általánosabb értelme is van mint Kantnál. Jelent általában kritikailag meg nem vizsgált tételekhez való ragaszkodást, ami minden tudományos eljárással ellenkezik.

Forrás: Pallas Nagylexikon