Domanovszky
Endre, filozofiai iró, szül. Komlóson Békésmegyében 1817
nov. 17. Felsőbb tanulmányait a selmeci ág. ev. liceumban kezdte és Pozsonyban
folytatta, ahol a papjelölti vizsgát letette. Később Pápán nevelősködve, ott a
jogot is tanulta. 1843. Halléba ment, ahol Erdmannak a filozofia hires
történetirójának tanítványa volt három éven át. Midőn 1846. visszatért, néhány
évig előkelő családoknál nevelősködött, 1850-ben a szarvasi gimnáziumon
tanárnak választatott. 1853. a soproni liceumhoz került, 1876. a nagyszebeni
akadémiához mint a filozofia rendes tanára. 1887. nyugalomba vonult, azóta a
fővárosban él. 1871 óta az akadémia tagja. Irt nehány tanügyi és filozofiai
értekezésen kivül: A bölcsészet története (1870-1890. 4 köt.) c. művet. A négy
kötetben az ókort, az egyházi atyák korát, a scholastika s a renaisance korát
dolgozta föl, terjedelmesebben, behatóbban s nagyobb apparátussal, mint eddig
Magyarországban történt. Három izben kapta érte az Akadémiától a Marczibányi
mellékjutalmat. Az akadémia értekezései közt még megjelent tőle: A bölcsészet
szükségképeni tudomány (1872); A logika fogalma (1874); Emlékbeszéd Mihályi
Károly fölött (1884); Dante mint politikai iró (1888); Keppler (Budapesti
Szemle 1893). Főleg a filozofia története körül szerzett maradandó érdemeket.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|