Dombrovski

1. Ernő, lovag, cseh erdészeti iró D. Raaul fia, szül. Ulliti várában (Csehország) 1862 szept. 7. 1878. a hainburgi utász-kadetiskolába lépett, 1881. szembaja miatt kilépett belőle és természettudományi tanulmányoknak szentelte magát. Egyideig Blasewitzban, Drezda mellett élt mint a Weidmann c. lap szerkesztője, később aztán Reuss herceg szolgálatába állott Greizban. Művei: Die mittelalterliche Jagdlitteratur Frankreichs (Neudamm 1886); Geschichte der Beizjagd (1887); Altdeutsches Weidwerk (1 köt. Bécs 1877); Die Geweihbildung des Rothirsches (1889); azonkivül ő irta az Opfer (1888) és Gertrud (Klagenfurt 1889) cimü novellákat.

2, D. János Henrik, lengyel tábornok, szül. Pierszovicén 1755 aug. 29., megh. Wina-Gorában 1818 jun. 6. Ámbár 1770 óta szász szolgálatban állott, 1792. Varsóba sietett, a midőn a nemzetgyülés egybegyült, részt vett a lengyelek háborujában az oroszok ellen és 1793. Byszewsky tábornok alatt aldandárnokká lett. A Kosciusko alatti felkelés alatt a Pozenben kiütött felkelést támogatá, melyről német nyelven irt emlékiratot tett közzé (Berlin 1839). Kosciusko elfogatása után a legnagyobb ügyességgel visszavonult ugyan Varsóba, de Radocyce mellett meg kellett adnia magát. Utóbb Párisba ment, honnan a direktorium által egy lengyel legió szervezése végett Bonapartéhoz küldetett Olaszországba. Ez a lengyel legió az ő vezérlete alatt részt vett a francia hadseregnek olaszországi hadjáratában és 1798 máj. 3. bevonult Rómába. Az 1799-1800-iki hadjáratban Saint-Cyr és Massena mellett a legió szintén kitüntette magát, de D.-t az Apenninekben kapott sebe hosszabb visszavonulásra kényszerítette. Casabianca és Peschiera ostromlásával hadi ténykedése Olaszországban megszünt. Az amiensi béke után (1801 jan. 13.) a ciszalpini köztársaság szolgálatába lépett, később Nápoly királyának tett hadi szolgálatokat. A jenai ütközet után Napoleon őt és Wybickit bizta meg a lengyelekhez intézendő felhivással, mely rendkivüli hatást tett. D. két lengyel hadosztály élén vonult be Varsóba, részt vett Danzig ostromzárolásában, de Dirschau mellett megsebesült. 1809. csapatai élén kiüzte az osztrákokat Bromberg vidékéből, 1812. pedig az 5. hadtest egy hadosztályát vezénylé. A francia hadsereg visszavonulásánál a Berezinán való átmenethez lényegesen hozzájárult, 1813. Telton mellett tüntette ki magát és Grossbeeren és Jüterbock mellett is vitézül hadakozott. A Lipcse melletti ütközet napjaiban utolsó pillanatig védelmezte a hallei elővárost. Poniatowski halála után a lengyel csapatok parancsnokságát vette át, Napoleon lemondása után visszatért Lengyelországba, 1815. Sándor cár által lovassági tábornokká és a lengyel rendek vajdájává neveztetett ki. 1816. winagorai mezei jószágára vonult vissza, hol meg is halt. Hátra hagyott iratát: Histoire des legions polonaises en Italie Chodzko adta ki (Páris 1829).

3. D. Jaroszlaw, lengyel nemzetiségü forradalmár, szül. Volhyniában 1835., megh. Párisban 1871 május 24. Az orosz hadseregben szolgált, de onnan 1860. megszökött, résztvett Garibaldi nápolyi hadjáratában, majd az 1863. lengyel felkelésben, melynek leveretése után Párisba menekült, hol 1870. a Cousin-Montauban minisztérium megbizásából lengyel légiót szervezett. Csatlakozván az 1871. március 18. kitört szocialista forradalomhoz, ápril. 7. az Asnieres melletti haderő főparancsnoka lett, és ez állásban az asnieres-i hadállásban ápril 29-ig derekasan ellentállott a kormánycsapatoknak. Május 6. a Commune Páris nyugoti részének védelmével bizta meg, 9-én pedig az összes kommunista haderőnek parancsnokságát vette át. Midőn a kormánycsapatok május 24-én Párisba nyomultak, D. az utcai harcban megsebesült és még aznap kimult. D. László, az előbbinek fivére, Páris térparancsnoka volt a commune idejében, melynek leveretése után külföldre menekült.

4. D. Raoul, lovag, D. János Henrik unokaöccse, német iró, szül. Prágában 1833 jun. 3. Egy ideig az osztrák hadseregben szolgált és felvitte az alezredességig, azután a hohenheimi akadémián gazdaságtant és erdészettant tanult és nagyobszerü utazás után ullitzi és jesnai birtokaira vonult Csehországba. 1876. Lincbe, 1877. Bécsbe ment lakni; 1878. udvari főerdőmesternek hivják meg az udvari vadászatokhoz.; 1883. a magánéletbe vonult vissza. Művei: Harmvolle Lieder und harmlose Gedanken (névtelenül, Prága 1862); Die Urproduction und Industrie gegenüber den Forderungen unserer Zeit (2. kiad., u. o. 1871); Das Reh (Bécs 1876); Das Edelwild (u. o. 1878); Der Fuchs (u. o. 1883); Splitter (u. o. 1884); Lehr- und Handbuch für Berufsjäger (2. kiad., u. o. 1886); Chronik der Jagdbeute, Waldbrevier (Lipcse 1885); Der Wildpark (Bécs 1885); Die Geweihbildung der europ. Hirscharten (u. o. 1885). 1886 óta D. számos más szakiróval az Allgemeine Encyclopädie der gesamten Forst- u. Jagdwissenschaften cimü munkát szerkeszti. A Handbuch der Forstwissenschaft (Tübinga 1888) cimü munkában tőle való a Jagd cimü fejezet; a Das Jagdbrevier cimü munkája (u. o. 1890) jelent meg.

Forrás: Pallas Nagylexikon