Dominus

(lat.), úr, majd a «dare» (adni), majd helyesebben «domare» (damav, szanszkrit damjami, zabolázni) szóból származtatják. Eredeti római felfogás szerint úr csak dolgok felett lehetett valaki (v. ö. dominium), s mivel a rabszolgák dolog s zámba mentek, azért a servi (szolgák) ellentéte a dominus. A legrégibb időben a gyermekek is az atya dominiumához tartoztak. A finomabb görög műveltség révén a császári korban szelidülő felfogás szerint D. és domina puszta alakszó lett, első sorban a családtagok közt. Ugyanakkor alacsony hizelgéssel a császárt is ily cimen kezdik szólítani. Augusztus és Tiberius szigoruan megtiltották ezt, mint becstelenítő kitételt, amennyiben nem szolgák, hanem mint principes (elsők) szabad római polgárok urainak tartották magukat. Calligula már szivesen vette a D. cimzést. Domitianus meg is követelte; a pogány világban a felsőbb istenek díszneve volt; a keresztény világban istené és Jézusé.

Forrás: Pallas Nagylexikon