Mihájlovics Tivadar, orosz regényiró, szül. Moszkvában 1821
okt. 30. (ó-naptár), megh. Szt. Pétervárott 1881 jan. 28. A szt.-pétervári
mérnökkari akadémián tanult s 1848. mint mérnökkari tiszt lépett a hadseregbe,
de a szolgálatot egészségi okokból csakhamar ott hagyta s irogatni kezdett.
Első regénye, Bjednye ljudji (Szegény emberek); 1845. jelent meg s oly rendkivüli
hatást keltett, hogy a hirneves költő Nekraszov Miklós és a tekintélyes
kritikus Bjelinszkij a kézirat elolvasása után éjnek idején keresték őt fel,
hogy gratuláljanak neki. Ezután egymásután jelentek meg: Dvojnik (1846);
Goszpodjen Proharisin Roman v djevjatji piszmah ( 1847 ); Hozjajka (1847);
Szlaboje Szerdce (1848); Csuzsájá zsená (1848); Revnjivyj muzs (1848); Jolka i
szvadjba (1840); Bjelyja nocsi (1848); Netocska Nezmanovna (1849); Malenkij
geroj (1849). E közben foglalkozni kezdett a szociális tanokkal, megismerkedett
az orosz fourieristákkal, a petrasevistákkal, akik bizonyos titkos társaságot
képeztek s a cenzura, a jobbágyság és a közigazgatási visszaélések
megszüntetésén buzgólkodtak, e célból titkos üléseket és felolvasásokat tartottak
stb. A rendőrség felfedezvén e titkos társulatot, 1849 ápr. 23. a többi
tagtársakkal együtt D.-t is elfogatta. A biróság valamennyiöket halálra itélte,
a halálos itéletet előttök fel is olvasta a vesztőhelyen, csak a végén tudatta
a megrémitett foglyokkal, hogy a cár a büntetést szibériai kényszer-munkára
változtatta. D. négy évet töltött fogságban, azután besorozták közkatonának.
Ez, amint maga bevallotta, jótétemény volt reá nézve, mert már kedélybetegsége
folytán a megőrüléstől tartott s a fogságban és az azután következett katonai
életben kigyógyult. Szibériai élményéit megrázóan irta le aztán Zapiszky iz
mertvavo doma (Emlékiratok a holtak házából) c. nagyobb művében. Ugyancsak
Szibériában irta Djaduskin szon és Szelo Szteppancsikovo c. műveit. 1859. engedélyt
kapott, hogy Szibériából haza térhessen s előbb Twerjben, majd Szt-Pétervárott
telepedett meg. Itt fitestvérével, Mihállyal Vremja cimü lapot indított, melybe
magvas cikkeket irt.az orosz irodalmi és társas életről s kiadta Unizsennyje i
Oszkorbljennyje c. regényét. 1863. külföldre utazott s szenvedélyes kártyás
lévén, sok pénzt vesztett. Ekkor irta meg Igrok (Játékos) c. elbeszélését.
1868. irta meg világhirü regényét: Presztuplenije i nakazanije (magyarra
fordította Szabó Endre 1889. Raszkolnikov c. alatt). További művei: Idiot
(1868); Vjecsnyj muzs (1870); Bjeszy (1870-72); Podrosztok (1875); Bratja
Karamazovy (1880). E közben roppant olvasott cikkeket irt a Mescserszkij herceg
által szerkesztett Grazsdanin c. hirlapba: Egy iró naplója cim alatt. Utolsó
éveiben asztma gyötörte, mely véget is vetett tevékeny életének.
D. élesen különbözik nemcsak a hazájabeli, hanem a külföldi
regényiróktól is. Bizonyos misztikus teoriák vonulnak át összes művein,
amellett azonban a realizmus is oly szembeszökő nála, hogy e kettőnek
egyesítését csak olyan lángész próbálhatta meg, mint a minő ő volt. Különösen
jellemzik pedig D. műveit az elmebetegségek különféle leirásai, megfigyelései,
taglalásai, melyekben annyi tanulmányt, avatottságot tanusított, hogy egy
tekintélyes pszichiatra-orvos, Csizs szerint megelőzte a tételes tudományt s
felfedezéseiből többet fel fognak venni a pszichiatrikus tankönyvekbe. Leirta
az epilepsist, az öregség folytán előálló szellemi gyöngeséget, az őrültséget,
a szenvedélyek és affektusok ellentétességét, a hallucinációt, hiszteriát, a
vallásosság és az érzéki szenvedélyek közösségét, az öröklött szellemi
tulajdonságokat, a részegséget stb. Megjegyzendő azonban, hogy a lélektani
problémák és jelenségek fejtegetésében valószinüleg annak is nagy szerepe volt,
hogy D.-nak is hajlandósága volt az elmebetegségre. D. műveit a művelt világ
minden nyelvére lefordították már, ha nem is teljesen, .de legalább egyes
darabokban. Magyarul megjelentek: A szenvedők. Fordította Fái J. Béla (Budapest
1885); Az örökös férj. Ford. Timko Iván (Budapest 1882); Beszélyek. Ford.
Csopey László (Budapest 1882). Összes művei (Palnoje szobranije szocsinenij F.
M. Dosztojevszkavo) 1886. jelentek meg Szt-Pétervárott hat nagy kötetben.
Forrás: Pallas Nagylexikon