Doxologia

(gör.) a. m. dicsőítés, a liturgiában kétféle doxologia van: a) a kis D. (Dicsőség az Atyának és Fiunak és szt. Lélek Istennek, miképen vala mindenkoron, most és mindig és mindörökön örökké Amen). Ennek nyomai találhatók már a II. sz.-ban, közhasználatuvá lett a IV. sz.-ban, s rendes befejezése a zsoltároknak; b) a nagy D. a szt. mise elején énekelt v. mondott dicsőitő himnus, mely az angyalok szavaival (Luk. 2, 14.) kezdődik: Gloria in excelsis Deo, s szintén a Szt. Háromság egy Isten dicsőségét hirdeti. Nem egészen szó szerint egyező alakjában a legrégibb okmányokban (Const. Apost. 47. c.) előfordul. Nagy Szt. Gergely pápa a vasárnapi és ünnepi szt. misékben annak éneklését csak a püspöknek engedte meg, az áldozó papoknak csak egyszer «husvétkor» volt megengedve. Később általános használatuvá lett. Luther és több XVI. sz. protest. egyházi rendeletek, vaamint ujabban a porosz, a bajor protest. ágendák mindkét D.-t fölvették az isteni tiszteletbe.

Forrás: Pallas Nagylexikon