Driftelmélet
Sokat foglakoztatta és részben még ma is foglalkoztatja a
geologusokat az a kérdés, vajjon honnan, hogyan s mely utakon kerültek a
vándorkövek (erratic blocs) mai helyükre. Egyik régibb, de ma már meg nem álló
magyarázatát annak, hogy hogyan hurcoltattak azok a kőtömegek eredeti helyükről
a mostanira, speciálisan az észak-európai erratic területre, a D.-tel akarták
megoldani. E szerint Skandinávia hegységeinek glecserei lenyultak egészen a
tengerpartokig ahol alsó tömegei jéghegyek alakjában a tengerbe kerültek. E jéghegyek
kőtuskókat és mindenféle törmeléket hurcoltak magukkal s a mikor akár
elolvadtak, akár pedig a szárazföldhöz ütközve szétaprózódtak, a kőtuskók a
tengerfenékre kerültek. E tengerfenékből később száraz föld lett s igy kerültek
azok a kőtuskók - a mai vándorkövek - a felületre. Az elméletet általánosan
Lyell-nek tulajdonítják; tényleg ő fejtette azt ki legtüzetesebben (Principles
of Geology), a név is tőle való, (drift a. m. zajló jég), de az eszmét
tulajdonképen már E. F. Wrede vetette fel (Geognostische Untersuchungen über
die südbaltischen Länder stb. Berlin 1804). A D. mintegy áthidaló elmélet a
diluvális és a glecser-elméletek között. Igen sokáig nagyon általánosan
vallották, de ujabb dőben sokkal általánosabban elfogadott Torell amaz
elmélete, hogy a skandináviai glecserek a keleti tengeren át lenyultak egészen
a német Középhegység széléig, a Kárpátokig, és Oroszországban a Dnjepr
partjáig, ugy hogy magukkal a glecserekkel kerültek a vándorkövek mai
helyeikre. L. Glecserek és Vándörkövek.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|