Du Deffand
(ejtsd: dü deffan) Mária Anna, de Vichy-Chamrond marquise,
francia szalonhölgy, szül. 1697. körül, megh. Párisban 1780 szept. 23., egy
párisi kolostorban nevelkedett, s 1718-ban D. marquishoz ment feleségül, de
nemsokára elvált tőle s attól kezdve szabad életet folytatott, szeretője volt
állítólag az orléansi hercegnek is, hanem aztán viszonyt kötött Hénault elnökkel,
mely ennek haláláig (1770) tartott. Szalonjában a nemzet legünnepeltebb emberei
gyültek össze, még akkor is, mikor ő 1753. megvakult s a Szt.-József kolostorba
vonult. Csak mikor 1758. társalkodónéja, l"Espinasse kisasszony tőle elvált s
társaságának jó részét, különösen d"Alembertet magával vitte, maradt üresen a
D. szalonja, s ekkor D. a Walpole Horacesszal folytatott benső viszonyban
keresett vigasztalást. Dacára szellemi képességeinek, hiányzott nála a
komolyság és igazi érzés. Mint irónő világos stilussal és találó itélettel tünt
ki. D"Alemberttel, Hénaultal, Montesquieuvel s másokkal folytatott levelezései
Correspondences c. alatt 1809. jelentek meg 2 kötetben, Lettres á Walpole cimü
levelei pedig (melyek közt vannak a Voltairehoz irottak is) 1810-ben Londonban.
Kiadatlan leveleit (Correspondence inédite) c. a. 1859. Saint Aulaire adta ki.
V. ö. Mlle de l"Espinasse et la Marquise D. (Pár. 1877).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|