Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Dugonics... ----

Magyar Magyar Német Német
Dugonics... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Dugonics

András, epikus költő, regény- és drámairó, szül. Szegeden 1740 okt. 17., meghalt u. o. 1818 jul. 15.; atyja Dugonyi András városi kapitány, anyja Imre Katalin volt. Gondos nevelésben részesült s már gyermekkorában feltünt irói hajlama; iskolai kötelességének elvégzésén kivül sokat tanult, olvasott, tanulótársait minden tekintetben felülmulta. Középiskolai tanulmányait a kegyesrendiek helybeli iskolájában bevégezvén, 1756. belépett a szerzetbe. Pappá szentelése után Erdélybe, Medgyesre küldték tanárnak, s ott a két felső osztályban a szónoklat és költészettan tanításával foglalkozott. E foglalkozás, valamint Erdélynek gazdag történeti emlékei lelkesedésre gyujtották a nemzetét forrón szerető ifju tanárt, történeti kutatásokba mélyedt, s kutatásainak eredményét regényekben dolgozva bocsátotta a közönség elé. Az irodalomra azonban csak másodsorban gondolhatott, mert késő öregségéig más természetü tudományok előadásával foglalkozott. 1770. Nyitrára helyezték át, hol a püspöki nevelőintézetben a bölcsészetet tanította; 1773. pedig a nagyszombati egyetemen a matézis tanszékére nevezték ki rendes tanárnak, melyet a következő évben elfoglalván azon 1808. történt nyugalomba vonulásáig megmaradt, soha meg nem szünvén a szépirodalmi munkásságtól sem. 1808-tól kezdve Szegeden élt. Irodalmi működése igen nevezetes: az ő fellépése nyitotta meg az u. n. népies iskolát, mely a mult században a hanyatlás korszaka után, Gyöngyösit véve mintaképül, a franciás, németes és deákos iskolákkal együtt a nemzeti élet ujjáteremtésére vállalkozott. Az olvasó közönség nagy része Gyöngyösit még ekkor is jobban szerette az uj költőknél. A régi regényes költészet folytatását vagy inkább felelevenítését várta s a több-kevésbbé sikerült kisérleteket, melyeket erre a népies modorban iró költők tettek, örömmel és tetszéssel fogadta. Ez irány költői keveset törődtek a művészet és izlés szabályaival, távol voltak a franciások szónokiasságától s a deákosok eszményi irányától is; mindenek előtt magyarosak akartak lenni. A régi négy ritmü strófát használták s a nemzet hiuságának mindig hizelegtek. Ezekben rejlett oka népszerüségöknek. Ezeknek az iróknak sorát nyitotta meg D. fellépésével. Első munkáinak tárgyát még a klasszikus világból merített (Trója veszedelme és Ulysses), de ezeket is egészen a régi magyar költészet modorában dolgozta fel: négy rimü alexandrin versszakokban. Legnagyobb hatást keltett nemzeti irányu eredeti regényével, Etelkával, mely nevét rövid idő alatt országos hirüvé tette (megjelent 1778.). A regénynek a magyar őskorban játszó s fondorlatokon és felismeréseken alapuló meséjét D. át-meg átszőtte politikai vonatkozásokkal, hevesen izgatva II. József alkotmányellenes intézkedései, sőt személye ellen is. Épen ezek a vonatkozások, ezek az izgatások tették oly kedvelté az Etelkát, ugyhogy két év alatt második kiadást ért. Az 1790-91. nevezetes országgyülés magyar nyelv mellett buzgó tagjainak nagy részét épen ez a munka lelkesítette, amit D. jól tudott s rá büszke is volt. Ezután is még több magyar tárgyu regényt és szindarabot irt, mely utóbbiak legnagyobbrészt elő is adattak, s közülök nem egy sokáig műsoron maradt (Bátori Mária, Berényi Jolánta). Irt mennyiségtani könyveket, történelmi értekezéseket; kiadta Gyöngyösi munkáit és egy jeles közmondásgyüjteményt. Rengeteg, részint életében, részint halála után megjelent munkái közül nevezetesebbek és ismertebbek: Trója veszedelme, melyet a régi versszerzőknek irásából egybeszedett és egybefoglalt (Pozsony 1774); Ulyssesnek, ama hires és nevezetes görög királynak csodálatos történetei (Pest 1780); Az arany perecek. Szomoru történet öt szakaszban (Pozsony és Kassa 1790); A gyapjas vitézek, két könyvben (Pozsony 1794); Jeles történetek, melyeket a magyar játékszinre alkalmaztatott (Pest 1794, 2 köt.). Négy drámája: Kun László, Bátori Mária, Toldi Miklós, Etelka Karjelben. Az első háromról kimutatta Heinrich Gusztáv, hogy német darabok magyarosításai; a negyedik valószinüen Shakespeare Téli rege c. vigjátékának valamely német átdolgozásán alapszik.) Azelső három darabot ujra kiadta Heinrich G. az Olcsó Könyvtárban). Gyöngyösi István költeményes maradványai (Pozsony és Pest 1796); A szerecsenek. Ujabb életre hozta (u. o. 1798, 2 köt.); Jolánka, Etelkának leánya (u. o. 1803-04, 2 köt.); Szittyai történetek (u. o. 1806-1808, 2 köt.); Magyar példabeszédek és jeles mondások, összeszedte és megvilágosította (u. o. 1820, 2 köt.); Dugonics András feljegyzései (Budapest 1883). D. a nemzeti nyelv iránt való lelkesedését a matézisbe is bevitte, irt magyar algebrát, geometriát és trigonometriát, magyarosítva a műkifejezéseket. Ebben a lelkesedésben állott hatásának titka is, mert mint iró épen nem volt nagy. Szerkezetei csürt-csavartak és egyenetlenek s ámbár képzelete lég találékony, de lélektana gyarló, izlése műveletlen. Körmönfont nyelvében annyira tősgyökeres és népies akart lenni, hogy ez irányban lett keresetté, valószerütlenné, sőt póriassá. De amit célzott, igy is elérte: hatott, a nemzeti szellem erősítésére és terjesztésére jótékonyan munkált közre s nevét a magyar irodalom történetében már csak ezáltal is halhatatlanná tette.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is