Dühring

Jenő Károly, német filozofiai, nemzetgazdasági és természettudományi iró, szül. Berlinben 1833 jan. 12. Ott tanulta a jogot 1853-56., gyakorlati pályára lépett, melyet szembaja miatt ott kellett hagynia. Ma egészen vak. 1864-ben habilitáltatta magát s berlini egyetemen nemzetgazdaságra és filozofiára és 1877-ig tartott előadásokat. Ez évben a kar megvonta tőle a venia legendi-t, mert a berlini egyetem több tanárát (Helmholtz, Du Bois-Reymond), a leghevesebben megtámadta. Azóta D. gazdag irodalmi tevékenységet fejt ki. D. kiváló iró, kinek rendkivül tág ismeretköre van, de a szerencsétlen embert oly elkeseredettség tölti el, mely sok kérdésben a végletekig viszi, azonfelül pedig a legigazságtalanabb és legnemtelenebb módon támadja meg azokat, kiket ellenfeleinek tekint, akik között a legkiválóbb tudósokat és irókat találjuk. Ujabban az antiszemitizmus filozofusának csapott fel, s a germán faj dicsőítésével a teutonizmus egyik vezérférfia lett. Filozofiai rendszerében Kant ellen fordult s a valóság filozofiájának nevezi a maga rendszerét. A valóság szerinte nem megismerhetetlen, a gondolkodás törvényei egyszersmind a létéi is; a valóság, amint előttünk mutatkozik, az egyedüli realitás, egyszersmind az egyedüli észszerü is. Tér s idő valódiak, az érzet közvetlenül adja az objektiv valóságot. A léten kivül nincsen semmi, de a lét nem határtalan, hanem határozott. A darvinizmus ellen is fordul D. Az etikában határozott ellenfele a pesszimizmusnak. Tanítása rokon Comte-éval. D. a nemzetgazdaságtant is át akarta alakítani s mint «reformátor», e téren is nagy hirre tett szert a hatvanas évek végén, mig ma már sokban tulhaladottnak tartják álláspontját, melyet szokott kiméletlenségével védelmez. D. midőn a nemzetgazdaságtant az exakt természettudományokkal akarta összekötni. Carey elveit hirdette fanatikusan. Amilyen gyorsan feledték azonban Careyt, ugy fogytak D. hivei is s csak a támadók tartottak ki. Főbb művei a következők: Filozofiaiak: De tempore, spatio, causalitate (Berl. 1861); Natürliche Dialektik (Berl. 1865); Der Werth des Lebens (Breslau 1865, 3 kiadás 1881); Kritische Geschichte der Philosophie (Berlin 1869, 3 kiad. 1878); Kursus der Philosophie als streng wissenschaftlicher Weltanschauung und Lebensgestaltung (Lipcse 1875); Logik u. Wissenschafts-theorie (Lipcse 1878). Nemzetgazdagási művek: Kapital und Arbeit (Berlin 1865); Kritische Grundlegung der Volkswirthschafts lehre (u. o. 1866); Die Verkleinerer Careys (Bresl. 1867); Kursus der Natural- u. Socialökonomie (Berlin 1873, 2 k. 1876); Krit. Geschichte der Naturalökonomie und des Socialismus (3 k. 1879). Természettudományiak: Krit. Geschichte der allg. Principien der Mechanik (Koszoruzott pályamű. 1873, 2 kiad. 1877. Ebben vannak azok a sértő támadások, melyek miatt megfosztották a magántanárságtól); Neue Grundgesetze zur rationellen Physik und Chemie I. (1878); Robert Mayer, der Galilei des neunzehnten Jahrhunderts (Chemnitz 1880); Neue Grundmittel u. Erfindungen zur Analysis, Algebra etc. (Lipcse 1883). Társadalmiak s egyebek: Die Judenfrage als Rassen-, Sitten- u. Kulturfragen (2 kiad., Karlsruhe 1881); Die Überschätzung Lessings und dessen Anwaltschaft für die Juden (1881); Der Ersatz der Religion durch Vollkommeneres und die Ausscheidung alles Judenthums, durch den modernen Völkergeist (1882); Sache, Leben und Feinde. Als Hauptwerk und Schlüssel zu meinen sämmtl. Schriften (Karlsruhe 1882). Legujabban: Die Grössen dere modernen Litteratur (1892). V. ö. Vaihinger: Hartmann, D. und Lange (Iserlohn 1876); Druskovitz, Eugen D. (1888); Döll, Eugen D. (1892).

Forrás: Pallas Nagylexikon