Éghajlat

(gör. klima) Alatt értjük valamely hely időjárásának rendes lefolyását. S mivel az időjárás a légkör állapotának egyes tulajdonságaiban nyilvánul, szükséges mindama tényezőket figyelembe venni, melyek összeségükben az időjárást alkotják. Ilyenek a hőmérséklet, légköri nedvesség, csapadék, felhőzet, a szél iránya és erőssége, az elpárolgás, a légköri elektromosság és a levegő vegyi alkata. Ezek az ugynevezett éghajlati v. klimatikus elemek. Minthogy az időjárás még egyazon helyen is igen változó, az éghajlati viszonyok jellemzésére szokás a klimatikus elemek több évi átlagos értékeit meghatározni, melyek aztán az időjárás rendes és többnyire leggyakoribb állapotát képviselik. Lehetetlenség volna ugyanis minden helynek időjárási történetét megirni, be kell érni az ugynevezett «átlagos» időjárás ismeretével, melynek eszményi képét az éghajlati elemek középértékei adják. Ezek után az É.-ot Hann szerint szabatosabban ugy határozhatjuk meg, hogy az «a meteorologiai jelenségek összessége, mely a föld felszinén valamely hely légkörének átlagos állapotát jellemzi». Azonban nem elegendő pusztán a klimatikus elemek középértékeire szorítkoznunk, hanem ismereteinket arra is ki kell terjesztenünk, hogy ezen elemek változásai milyen határok között mennek végbe, tehát ismerni kell a legnagyobb és legkisebb értékeiket, vagyis ingadozásuk nagyságát. Amennyiben az állati és növényi élet szinhelye maga a légkör, az éghajlat megitélésénél még egy másik fontos szempont lép előtérbe: ha ugyanis azt a befolyást tekintjük, melyet az időjárás a szerves lényekre gyakorol. S ezen szempont irányadó Humboldt meghatározásában is, ki ez É. szóval - annak legáltalánosabb értelmében - a légkör mindazon változásait jelezte, melyek szerveinkre érezhetően hatnak.

Forrás: Pallas Nagylexikon