Ékezetek
azok a többnyire ékalaku jegyek, melyek a magánhangzók
fölött a görög irásban (s innen az olaszban s az ujabb nyelvészeti irodalomban
egyéb nyelvekben is) a hangsuly helyét és módját jelölték meg; némely
nyelvekben azonban, igy a magyarban is, a magánhangzóknak hosszuságát jelölik,
v. ö. ménes, menés, út és ut, víz és visz. A szláv nyelvek mássalhangzók
megkülönböztetésére is alkalmaznak ékezetet, p. l´, n´, d´, t´ = magy. ly, ny,
gy, ty; a lengyel c = cs, stb. A görög É.-et bizanci Aristophanes, alexandriai
grammatikus, találta föl Kr. e. a III. sz.-ban; de már a régi indiai
grammatikusok is megjelölték a hangsulyokat vizszintes vagy függőleges vonáskákkal
a sor fölött, vagy alatt (sőt a betüket keresztezve is); végre a héber
szövegekben szintén van sokféle jel a különféle hangsulyokra.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|