(vicc), az esztétikának egyik legérdekesebb jelensége, az
elmésséggel együttvéve a szónoklat, a beszéd egyik legszebb virága, disze; a
polémia sava (öldöklő élc), a vigjáték éltető eleme. Nemre nézve a komikumhoz,
szorosabban a gunyoshoz, nevettetőhöz, s mint ilyen a kellemeshez tartozik. Az
élc csattanó, rövid és vakítóan világító mint a villám, kisérő mennydörgése a
hallgatók hahotája. Amilyen régi az élc megjelenése az irodalomban, oly ritka
tehetséget jelez. Épen ez a ritkasága teszi rendkivüli becsét. Nagy géniek néha
nélkülözték az élcet. És amily ritka az élc, oly különféle a definiciója. A
legközönségesebb meghatározás az, hogy az É. a legtávolabb fekvő gondolatok
gyors és sikeres összehozása, a legtávolabb eső fogalmak közti rokonság rögtöni
feltalálása. De ez a meghatározás nem elegendő. Az élc nemcsak hogy a távol
esőket hozza rokonságba, de a közel esőket egymástól el is távolítja, hatalmát
abban mutatja, hogy a leghasonlóbb tárgyak közt a legnagyobb ellentétet tünteti
fel. Az élc korlátlan hatalommal játszik a tárgyakkal, épugy nyilatkozik benne
a képzeleti erő magas foka, mint az elmeél rendkivülisége. De még ez mind nem
elég. Az élcben van egy adag guny, mely mindenütt a hibát lesi meg és azt
hirtelen nagyítja, vagy a jó tulajdonságokat kicsinyíti és nevetséges
oldalaikról tünteti fel. De van benne veszedelmes dialektika is, mely
csattanósan válaszol és az ellenfél logikus hibáit kegyetlenül kitárja. Megvan
benne végre a rövidség és pregnánsság. Formájára nézve helyes a megjegyzés,
hogy mást várat, mint ad, tehát a kellemesen vagy frappánsan megcsalt várakozás
is lényegesen hozzátartozik, legalább az élc külső előadásához. Az É.
keletkezésére nézve nagyobbrészt ötletszerü. Az élc, amilyen apró esztétikai
termék, oly különféle változatokban lép fel. Követjük itt Greguss Ágost
«Rendszeres széptanát», ha az élcet igy osztályozzuk: a) szójáték,
legalsóbbrendü, csekély értékü élc, a szavak hasonló hangzásán, vagy egy szó
különféle értelmén alapul (calembourg); b) képes és gondolatszerü élc: elmés
kör, «meglopja tolvaját», fölcserélés, nagyítás, kicsinyítés; c) hasonlat és
ellentét. Az ellentét a francia élc (antithesis). A kontrasztok a hasonlók
különbségének kiemelése által származnak. Ezeknek is az a kellékük, hogy
váratlanok, ujak legyenek; d) a felfedező és az eltakaró, távolról érintő finom
élc (persiflage, ironia, allusio és sarkasmus).
Forrás: Pallas Nagylexikon