(Franc. genre), kisebb szépirodalmi műfaj, mely abban különbözik a novellától, hogy kevesebb benne a cselekvény, s az iró inkább egy-egy tipikus alakban vagy jelenetben a népélet vagy a társadalom valamely jellemző oldalát mutatja be. Nem lévén módjában meséjével kötni le az olvasó figyelmét, főfeladata a pittoreszk festéssel s a tipikus vonások találó, biztos kiemelésével költeni érdeklődést. Az É. hangja legtöbbször humoros, olykor szatirikus, és a torzítást is gyakran megtűri (torzkép). Formája lehet prózai v. verses. Az idilltől megkülönbözteti az, hogy a természetesség nem tendenciája, s a hangulata sem érzelmes; a rajztól pedig, melynek különben alfaja, az választja el, hogy a rajz rendszerint egyéni képet ád, mig az É. általában fajképet, tipust. Ilyen életképek Petőfitől: Pató Pál ur, Sári néni; Aranytól: A vén gulyás stb.; prózában kitünő mesterei az É.-nek Jókai és Mikszáth. - É. a drámában mindennapi életet, ismert állapotokat és eseményeket hoz a szinre és melyben az egységes műforma mellékes a tartalom lokális és szenzácionális volta mellett. E laza formában a cselekmény inkább kontrasztszerü tableaukban, mint következetesen fokozott felvonásokban folyik le.