Érzékszervek

az állati testnek azon boncolástani készülékei, melyekkel az a külvilág jelenségeiről tudomást szerez. Felsőbb rangu gerinces állatoknak 5 érzékszervük van: 1. A tapintószerv a testek sulyáról, összeállásáról és alakjáról, valamint a hőváltozásokról juttat tudomást; székhelye a köztakaróban van. 2. Az izlelő-szervvel a szájba jutott oldott anyagokat ismerjük meg. 3. A szagoló-szerv az orrüregbe jutott gázok megismerésére való. 4. A látó-szerv az éterrezgéseket. 5. A halló-szerv a hanghullámokat hozza tudomásunkra. Alsóbb rangu lények (p. amoebák, infuzoriumok) saját érzékszervek nélkül is tudomást vesznek a külvilágnak némely tüneményeiről, amire a képesség testük protoplaszmájában van, amely fogékony mekanikai-, hő- és fémingerekre, p. amoebák, a hydra, érintésre összehuzódnak; némely infuzoriumok a világos, mások a sötét helyeket keresik fel stb., de az ilyen képességek mindig igen alacsony fokuak s a protoplaszma kéregrészében vagy a test felszinéről kiemelkedő fonalak, szőrök stb. jelenlétéhez van kötve. Kevesebb érzékszervvel világos, hogy kevesebb tüneményt lehet megismerni; siketnémának p. fogalma sincs a hangokról, vakonszülötteknek a szinekről stb. De nagyobb is lehet az É. száma, mint az embernél; némely állatnak olyan É.-ei vannak, amelyeknek működéséről nincs sejtelmünk; ilyenek a lapférgek testfelszinének hámboritékában fekvő hámbimbók, a gyürüs férgek bőrében előforduló nyálkacsövek, a halak bőrében található kehelyalaku szervek, amelyeknek mindegyikéhez igen sok ideg megy, tehát kétségtelenül érzéki felfogásokra vannak képesítve. Némely sajátszerü érzékszerv jelenlétére csak a reakcióból következtetünk; Spallangani bőregereknek halló- és szaglószerveit elroncsolta és fülnyilásukat betömte, az érzékszerveikben ekképen megcsonkított állatok mégis ügyesen elkerülték a kifeszített köteléket, tehát látás, hallás és szaglás nélkül is tudtak ezek jelenlétéről tudomást szerezni.

Az embernek nem minden érzékszerve működök a legtökéletesebben, p. madarak jobban látnak és szagolnak, ragadozók jobban hallanak stb. De ez csak látszólagos, mert nem a működés intenzitása, hanem a finomsága szabja meg az É. tökéletességének a mértékét. A szinek és árnyalatok megismerésében a madarak nem vetekednek az emberrel; a sokféle illatot a madarak bizonyára nem tudják megkülönböztetni; a harmonikus hangvegyülések iránt a ragadozók nem fogékonyak stb. A boncolástani finomabb viszonyokban az ember érzékszervei a legtökéletesebbek és tökéletesedni fognak ezután is; alaposan lehet ezt következtetni abból, hogy vad népek csiszolatlan érzéki felfogásokra vannak csak képesítve, p. a rikító szineket és monotón melódiákat kedvelik stb.

Mindannyi É.-t idegek kötik össze a középponti idegrendszerrel. A tapintást, látást, hallást, izlelést és szaglást a legtökéletesebb É.-kel sem volna lehetséges tudomásul vennünk, hogyha nem volna agybeli középpont, melyen az ama szervek által felfogott behatások öntudatunkra jutnak és nem volnának idegek, melyek a felfogott benyomásokat az agybeli középponthoz elvezetik. Oly szerv, melynek látó idegét átmetszették, fényérzést többé nem támaszthat, noha teljesen olyan mint egy ép szerv; a szem előtt levő tárgyak az ideghártyán éles képet is adhatnak, de érzést támasztani e kép nem tud. Igy van ez minden más érzékszervvel is. Az É. tehát csak az agy eszközei, melyeket az az idegek közvetítésével arra használ föl, hogy a külvilági tárgyakról tudomást szerezzen. Az É.-ben a külső behatások: a fény a szemben, a meleg vagy hideg, vagy a kivülről beható nyomás a bőrben, a hang a fülben, az izlőanyag az izlelő nyelvben, végre a szaggal biró anyagok az orrnak szaglóképességgel biró részein izgalmakat váltanak ki, melyek az érzékszervet az azzal összekötő ideg utján az agy megfelelő középponti részéig eljuttatják, ezt izgalomba hozzák s ezáltal a megfelelő érzést támasztják. Minden érzékszervnek van tehát megfelelő ingere, mely azt rendes viszonyok közt izgalomba hozza. Maga a látóérzés nemcsak a szemben jön létre; itt csak a fény hat be az ideghártyára, mely maga nem érez, hanem az izgalmat tovább adja a látóidegnek. A látóideg a vezető ut, melyen az izgalom az agyig eljut. Azért fényérzéssel jár magának az idegnek izgatása, sértése, metszése által okozott izgalom is, de ezt a fényérzést nem fénybehatása keltette. Igy lehet fényérzést villamosságnak a látóidegen átvezetése folytán is támasztani s ez éppen ugy fényérzéssel jár, mintha a fény izgatja a látóideg végkészülékét a szemben. A látóidegben lefolyó folyamat mindig ugyanaz, s az agyban csak egy érzést, mondott esetben a fényérzést tudta kelteni. S igy van az minden más érzékszerv működésénél is, A hang is a hallóideg végéig jut el s nem az agyig, ott a végkészüléket izgatja s ennek idege vezeti az izgalmat az agynak hangérző középponti részeihez. Azért hangérzés is jöhet létre hanghullámnak a fülre való behatása nélkül, mihelyt a hallóideget valami más uton izgatjuk. Az idegizgalom mindannyi érzékszervben egyforma, rajta teljességgel semmi olyat fölismerni nem sikerült, ami a behatáshoz hasonlítana. Az idegizgalom sem fény, sem hang, sem nyomás vagy meleg stb. Ez oly folyamat, mely minden idegben egyforma. Az ideg maga nem is érez, mert ha egyszer át van metszve s igy az aggyal össze nem függ, akkor leválasztott részét bármiként izgathatjuk, az az izgatást nem érzi meg. Az érzés tehát csak az agyba foly be; az idegizgalom befolyása alatt itt támasztott változás az érzés alapja, mindegy, hogy mi okozta a változást. Innen van, hogy magában a megfelelő agyrészekben minden külső behatás nélkül támasztott izgalmak szintén a megfelelő érzésekkel járnak. Igy látjuk ezt p. a hallucinációknál. L. Érzékcsalódás.

Forrás: Pallas Nagylexikon