Érzések

az agyban történő változás folytán támadnak, mely változást rendesen a tárgyaknak az érzékszervekre történt behatásai idézik elő, de mely végre magában az agyban is kifejlődhetik (l. Érzékszervek). Ezek szerint az érzések tulajdonképen nem a külvilági tárgyak tulajdonságait ismertetik meg velünk, hanem csak azokat a változásokat, melyek a megfelelő agyrészben lefolynak. Hogy mi mégis az érzéseket külső okra, külső tárgyra vonatkoztatjuk, erre a tapasztalat tanított bennünket. Születésünktől fogva ezerféle tapasztalat arra vezetett, hogy az érzékszerveink utján bennünk támasztott érzést külső okra vezessük vissza. A szembe esett fény által az agyban támasztott érzés belső érzés csakugy, mint az éhség vagy szomjuság érzete. De mikor azt látjuk, hogy a világító tárgy vagyis saját szemünk vagy testünk helyváltozásával a fényforrás is helyét látszik változtatni, akkor az arra késztet, hogy a bennünk támasztott érzés okát magunkon kivül keressük. Ezzel együtt jár az, hogy a kézmozgások s az ezek által a tapintási É. körében tett tapasztalatok a látás utján nyert ismereteket kiegészítik s az egyidejüleg járó É. kölcsönösen támogatják egymást abban, hogy az érzést-előidéző okot magunkon kivül keressük. A folytonos gyakorlat végre odavezet, hogy az érzékszervek vagy az agybeli középpont valamely közvetlen változása által támasztott érzést is kivülünk levő tárgyak által okozottnak véljük. Midőn egyszer megismerni tanultuk a bizonyos külső behatásra támadó érzést, akkor az érzésből a behatásra ismerünk reá. A folytonos gyakorlat miatt, az érzést s az ezáltal nyert fogalmat egynek fogjuk fel és észre sem vesszük, hogy az egész csak betanult.

Az egyes É. többrendbeli sajátságok által különböznek egymástól; egy ilyen az érzés minősége, mely szerint szin- v. fényérzésről, hang-, tapintási, iz- s szagérzésről beszélünk. Azonban az ugyanazon érzékszerv által támasztott érzések közt is van minőségre nézve különbség. A különböző szinérzések, vagy a különböző magas hangok, bizonyos jellemző sajátságok által térnek el egymástól, dacára annak, hogy vannak oly jellemző tulajdonságaik is, melyek miatt azokat különben együvé tartozóknak itéljük. Az ugyanazon érzékszerv utján támasztott érzések annyiban különböznek egymástól, hogy valamely idegszer izgalma által az öntudatban támasztott érzést más idegszer által okozott érzéstől megkülönböztetni tudjuk. Innen van az, hogy ugyanazon fénybehatást vagy tapintási érzőszervünkre ható nyomást, hőváltozást, a hely szerint, melyen az érzőszervünkre, a látó szervre vagy a tapintó körre behatott, megkülönböztetni tudjuk, hogy tehát a térben tájékozódunk. Valamely idegnek izgalma által okozott érzés azon jellemző tulajdonságát, mely által az más, de ugyanazon érzékszerv körébe tartozó ideg izgalma által bennünk támasztott érzéstől különbözik, ez érzés helyi jelének mondjuk.

Minőségükön kivül az É. erejükre, intenzitásukra is különböznek egymástól. Ugyanazon nemü érzés behatásának intenzitása igen különböző lehet. Megkülönböztetjük p. nemcsak a különböző szinérzéseket és az irányt, melyből az ezeket támasztó fény szemünkre behat, hanem feltünik még a beható fény ereje is. Igy van ez más érzékszervek utján támasztott érzésekkel is. Érzésökre csak ugyanazon minőségü érzéseket hasonlíthatunk össze egymással. Mondhatjuk, hogy valamely hang erősebb más hangnál, de nem, hogy erősebb bizonyos látott fénynél vagy érzett iznél. Számos megfigyelés az inger és érzés közt fennálló határozott viszonyra is utal, e viszony a Weber-féle törvényben talált kifejezést, mely szerint arra, hogy az érzésben némi növekedést észrevegyünk, az ingernek mindig eredeti nagyságának bizonyos határozott részével kell nagyobbodni. Vannak az érzékszervek által külső behatások folytán bennünk támaszott érzéseken kivül még az u. n. közérzések, vagyis olyan érzések, melyeket nem kivülünk létező tárgyakra vonatkoztatjuk, hanem, melyek saját testünk állapotát illetőleg értesítenek bennünket. Ilyen közérzés p. a fájdalom érzése. Midőn kés élével bőrünket érintjük, ez tapintási érzést okoz, melynek okaként a jelenlevő kést ismerjük fel, mintegy ebbe helyezzük át az érzést; de midőn a kés éle a bőrbe behatol, ez a fájdalom érzését támasztja, melyet már nem a metsző késbe, hanem saját magunkba helyezzük, minthogy saját testünk szenvedett változásáról értesít. A fájdalom által nem a kést s ennek tulajdonságait ismerjük fel, hanem bőrünk állapotát.

Forrás: Pallas Nagylexikon