Észjárás

Az ész eljárása, melynek folytán bizonyos eredményekhez jut el. Nem a logikai eljárásokat értjük, ha É.-ról beszélünk, mert ezek egyetemesek, holott épp az É.-ra vonatkozólag teszünk nagy különbségeket az emberek között, hanem a gondolkodás általános jellegét. Más eszejárása van a parasztembernek, más a műveltnek vagy tudósnak, a haszonleső és a nemeslelkü eszükjárásban is különböznek. Az észnek ez a jellege először azon fordul meg, hogy mily anyaggal dolgozik az ész; aki p. csak a közvetetlen tapasztalat alapján okoskodik, a konkrétet abban a körben, melyet a tapasztalatból ismer, biztosan itéli meg, de egyetemes, elvont fogalmakkal nem tud elbánni; egyetemes gondolatok utján ilyen embernek az esze nem jár; aki p. nagyon egyoldaluan egy gondolatkörben él, mindent, még ami rá alkalmatlan is, erre fog vonatkoztatni. Másodszor azon fordul meg, mily módon szokott a gondolat anyagával elbánni; aki p. mindennek gyakorlati alkalmazására van tekintettel, máskép fogja gondolatait egybekapcsolni, mint a tiszta elmélettel foglalkozó tudós; ilyennek - azt szoktuk mondani - impraktikus az eszejárása. Harmadszor azok az indító okok, ösztönök, szokások, erkölcsi meggyőződések, melyek az elmének sajátos bélyeget adnak. A kereskedőnek rendszerint más az eszejárása mint a művésznek, az államférfiunak más mint a szobatudósnak, a haszonlesőnek más mint az önzetlennek, a becsületes embernek más mint a csalónak, a katonának más mint a békés munkásnak stb. Mindez esetekben a gondolkodás jellege különböző, azaz adott alkalommal más-más gondolatokat, más-más módon kapcsolunk egybe. Rendes az eszejárása az olyan embernek, kinek gondolkodásmódja nem különbözik az ő rendjebeli emberek gondolkodásától; ahol különböző, ott különös (különc) feltünő, eltérő É.-ről beszélünk. Az É. korszakok, életkorok, foglalkozások, műveltségi fokok, nemzetek stb. szerint különböző. Aki másnak eszejárását kitudja találni, az emberismerő.

Forrás: Pallas Nagylexikon