Kisszótár
Címszavak véletlenül
|
etalonNemzetközileg elfogadott mértékegység mintája. Ilyenek pl. az ősméter, az őskilogramm. Az etalonok eredeti példányait Párizs mellett, Sévresben őrzik, másolatait pedig az etalont elfogadó országok kapják meg. Az etalonnál nagyobb probléma a megfelelő technikai kivitelezés (a jelek, karcok megfelelő vékonysága a pontos leolvashatóság végett, a deformálódás kiküszöbölése stb.). Ezért ma már a legtöbb etalonnak inkább csak tudománytörténeti jelentősége van, és a mértékegységeket inkább olyan jelenségek valamely jól mérhető mennyiségi jellemzőjéhez kapcsolva határozzák meg, amely jelenséget mindenütt nagy megbízhatósággal és pontossággal elő lehet állítani. PI. a métert ma már a kadmium színképének egyik vonalához tartozó hullámhossz többszöröseként határozzák meg. hitelesmérték; vmely mértékegység állandó, hiteles mintapéldánya közg a valutának nemesfémben kifejezett v. nemesfémhez viszonyított értéke Szerkesztette: Lapoda Multimédia KapcsolódásMaradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is |
|