Étkezési törvények
Számos, kivált keleti nép (egyiptomiak, feniciaiak, zsidók,
zabeusok, persák, indusok) már a legrégibb időkben tartózkodott bizonyos
állatok husától s egyéb ételektől. Mai napság belső Afrika, Amerika és
Polinézia őslakóinak több törzsén kivül, a hinduknál, párziknál, zsidóknál és
többnyire az utóbbiak nyomán, az iszlám hiveinél találkozunk idevágó
szokásokkal, illetve vallásos törvényekkel. A zsidó étkezési törvény tiltja a
husnak élvezetét, mely ered 1. azon állatoktól, melyek Móz. 3. k. 11, 1-30-ig
és 5. k. 14, 4-19 szerint tisztátalanok; 2. valamely megdöglött, vagy vad állat
által széttépett (tréfá) baromtól, mely tilalmat a zsidó hagyomány minden
állatra kiterjeszt, mely nem rituális módon vágatott le, vagy mely külső vagy
belső sértelem, vagy betegség következtében nem életképes; 3. olyan állattól,
melyet pogány szertartás szerint áldozatul mutattak be. Tilos étel továbbá
valamely élő állatból kivágott husdarab; a halvér kivételével mindennemü vér,
melynek teljes eltávolítása céljából, a husdarabokat főzés előtt bizonyos ideig
vizben kell áztatni s azután sóval kell behinteni; a faggyu és bizonyos hájas
részek; a négylábuak hátulja, hacsak az abban szétágazó ideget (nervus
ischiaticus) szakértően ki nem metszik (v. ö. Móz. 1. k. 32, 33); végre pedig
az «anya tejében főzött gödölye» (u. o. 2. k. 23, 19; 34, 26 és 5. k. 14, 21).
A szentirás ez utóbbi tilalmát a zsidó hagyomány minden tejben főtt husra, sőt
a tejnek meg husnak együttes evésére kiterjeszti s innét a tej- és husételeknek
szolgáló edények különválasztása a zsidó rituális háztartásban.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|