Étkezési törvények

Számos, kivált keleti nép (egyiptomiak, feniciaiak, zsidók, zabeusok, persák, indusok) már a legrégibb időkben tartózkodott bizonyos állatok husától s egyéb ételektől. Mai napság belső Afrika, Amerika és Polinézia őslakóinak több törzsén kivül, a hinduknál, párziknál, zsidóknál és többnyire az utóbbiak nyomán, az iszlám hiveinél találkozunk idevágó szokásokkal, illetve vallásos törvényekkel. A zsidó étkezési törvény tiltja a husnak élvezetét, mely ered 1. azon állatoktól, melyek Móz. 3. k. 11, 1-30-ig és 5. k. 14, 4-19 szerint tisztátalanok; 2. valamely megdöglött, vagy vad állat által széttépett (tréfá) baromtól, mely tilalmat a zsidó hagyomány minden állatra kiterjeszt, mely nem rituális módon vágatott le, vagy mely külső vagy belső sértelem, vagy betegség következtében nem életképes; 3. olyan állattól, melyet pogány szertartás szerint áldozatul mutattak be. Tilos étel továbbá valamely élő állatból kivágott husdarab; a halvér kivételével mindennemü vér, melynek teljes eltávolítása céljából, a husdarabokat főzés előtt bizonyos ideig vizben kell áztatni s azután sóval kell behinteni; a faggyu és bizonyos hájas részek; a négylábuak hátulja, hacsak az abban szétágazó ideget (nervus ischiaticus) szakértően ki nem metszik (v. ö. Móz. 1. k. 32, 33); végre pedig az «anya tejében főzött gödölye» (u. o. 2. k. 23, 19; 34, 26 és 5. k. 14, 21). A szentirás ez utóbbi tilalmát a zsidó hagyomány minden tejben főtt husra, sőt a tejnek meg husnak együttes evésére kiterjeszti s innét a tej- és husételeknek szolgáló edények különválasztása a zsidó rituális háztartásban.

Forrás: Pallas Nagylexikon