Falk

1. Miksa, a magyar hirlapirók nesztora, publicista, politikus. Szül. Pesten 1828 okt. 7. Atyja jómódu kereskedő volt, de a maga hibáján kivül csődbe jutott s az egykori jómód helyett családjára a sanyaru évek hosszu sora várt. Ez évekre esik F. iskolázása is. Tökéletesen a maga erejére utalva, korán megtanulja a küzdelmet, megszokja a munkát és türelmet, s vérévé válik a minden akadályt legyőző kirtartás. Mivé lett, magának s egyénisége eme korán kifejlett tulajdonságainak köszönhette. Kitünő tanuló volt mindvégig; pedig ideje nagyrészét arra kellett fordítania, hogy korához és tanulmányaihoz mért keresetre is tegyen szert. Órákat adott tanulótársainak és másoknak; egyebek közt egy tekintélyes, németajku fővárosi polgárnak Kossuth Magyar Hirlapját s más magyar hirlapokat olvasott fel és fordított le élőszóval németre. E foglalkozás vezette őt első irodalmi kisérleteire. Magyar költőket kezdett németre fordítani, s figyelemre méltó tény, hogy ő volt az első, aki Petőfinek németre fordításával az irodalomban megpróbálkozott (1843). Nem volt még tizenöt éves, mikor emez első irodalmi zsengéi a Budapesten megjelenő «Spiegel», majd az «Ungar» c. német lapban napvilágot láttak. Csakhamar vágya támad, hogy magyar iróvá legyen. E téren is fordításokkal kezdi a Honderüben, de nem sokára oda jut, hogy Frankenburg hires lapja, az Életképek, nehány apróbb, önálló dolgozatot is közölt tőle. Ebben az időben tért haza Párisból Hugó Károly, aki, noha erősen küzködött a magyar nyelvvel, mégis magyar költő akart lenni. F. járt az ő kezére. Egyik darabját lefordította (Brutus és Lucrétia, Báró és bankár), másikat megirni segített (Egy magyar király), s mindannyi az ő tollából került a Nemzeti Szinház deszkáira. Még nem iró, de már irodalmi szolgálatokat teljesít, s inkább ösztönszerüleg és öntudatlanul, mint a jövőbe látással vagy annak sejtésével megindul azon az uton, amelyen egy hosszu élet termékeny munkásságával szolgálta nemzetét. Még Budapesten lefordította Jósika regényét, Zrinyi a költőt németre, s miután egyetemi tanulmányai végzésével a filozófia doktorává avattatott, 1847 őszén felment Bécsbe, hogy az ottani politechnikum hallgatói közé iratkozzék.

Bécsben is nyomorgáson kezdi, de van már fegyvere, irótolla, amellyel minden akadályon keresztül vágja magát s csodálatos gyorsasággal fényes jövőt nyit magának. Főiskolai tanulmányait hamar félbeszakította a márciusi forradalom, melynek áradata magával sodorta. Beáll az akadémiai légióba, de nem a barrikádokon szerepel, hanem szorgalmasan irogat a radikális «Studenten-Courir», majd a «Freimüthige» c. rövidéletü helyi lapokba. Az októberi forradalom szerencsétlen vége után e lapok megszünvén, F. kenyér nélkül maradt s jóemberei támogatásával tengette életét. Közel volt a kétségbeeséshez, de azért sem magát meg nem tagadta, sem e szép napok tanuságához és emlékéhez hütlenné nem vált. A szerencse nem sokára segítségére jött. Mások bátorítására ismeretlenül cikket küldött az akkori tekintélyes «Österr. Zeitung»-ba, melyben Magyarország alkotmányos jogainak helyreállítását sürgette s ennek különösen Ausztria szempontjából való fontosságát fejtegette. A cikk megjelent, nagy hatást keltett s a husz éves ifju első publicistai sikere döntő fontosságuvá lett egész életére. A lapnak jól fizetett állandó munkatársává szegődött s az is maradt, mig a rendőrség 1849. márciusban a lap megjelenését végleg el nem tiltotta. Ekkor a «Wanderer»-hez ment át s ennek munkatársa maradt másfél évtizeden át. Ifjusága legszebb éveit e lapnál töltötte; e lapba irta ragyogó cikkeit, melyekben szelleme egész gazdagságával bátran és állhatatosan védte önkényuralom alá kényszerített hazája igazait. Azzal, amit irt, nem csupán irói érdemeit gyarapította, hanem jelentékeny hazafiui szolgálatot teljesített. Igy itélték meg az egyszerü bécsi hirlapiró munkásságát idehaza a kortársak is s közéletünk egykori vezérfiai, akiken a nemzet az ő reménységeivel csüggött, szivesen fogadták őt munkatársukul.

F. nemsokára két tollal is irt, hogy szolgálatait megkettőztesse. A «Wanderer» mellett munkatársává lett a Bécsben megindított Magyar Sajtónak, majd a Pesti Naplónak küldözgette (Fk.) jegy alatt hires cikkeit a császári székvárosból. Mint magyar hirlapiró e cikkekkel vetette meg nagy hirének és hatásának alapját. Évek során át a magyar közönség annyira hozzájuk szokott, hogy leste-várta azokat, gyönyörködött sziporkázó elmésségükben s szedegette belőlük a köveket a reménységei épületének felrakásához. Az ötvenes évek vége felé F. már a legélénkebb személyes, mondhatni bizalmas baráti összeköttetésben áll nagyjainkkal, akik mellett szemlátomást nő maga is. Sorsa a legnagyobb magyarral, a Döblingben sinylődő Széchenyivel is összehozta. 1858-ban huzamosabb időn át hetenként háromszor-négyszer is kirándult hozzá Döblingbe, s annyira megnyerte bizalmát, hogy névtelenül kiadott iratainak nagyobbrészét ő készítette sajtó alá. Egyikhez előszót irt, másikba egész fejezeteket illesztett, s mig körülötte kegyeletes szolgálatot teljesített, megrendítő halála után egy kitünő essayban állított oszlopot emlékének. A közönségesnél nagyobb megtisztelés volt rá nézve, mert legjobbjaink hálás elismerését foglalta magában, midőn a M. T. Akadémia éppen Deák Ferenc ajánlatára 1863-ban tagjai közé választotta. Sikerei, a hazai viszonyok és a külföldi helyzet alakulásai mind merészebbé teszik az osztrák politikával folytatott harczában. Nem is kerülte ki az akkor mindenható Schmerling üldözését. A «Wanderer»-ben megjelent egyik cikke miatt sajtópört akasztottak nyakába; hat hónapi sulyos börtönre itélték, amelyet azonban a legfőbb törvényszék felére szállította le; a bécsi takarékpénztárnál elfoglalt állásában előmenetelét megakasztották s mindenkép éreztették vele a hivatalos hatalom nyomását. Börtönbüntetését leülte, az üldözést elszenvedte, s annál nagyobb buzgósággal folytatta munkásságát. Sőt nem sokára oly téren szolgálhatta hazáját, amelyen előtte hirlapiró még nem szedett babérokat. Az osztrák-porosz háboru lezajlása, a Schmerling politika rendszerének összeomlása és a magyar nemzettel való kibékülés megindítása után 1866. szeptemberben Erzsébet királynéhoz szólíttatott, hogy a felséges asszonynak órákat adjon a magyar nyelvből és irodalomból. Ez órák ugyszólván megszakítás nélkül folytak hol Bécsben, hol Schönbrunnban egészen a koronázás idejéig, s F. hüséges ápolója volt ama nemes rokonérzésnek, amellyel a bálványozott királyné a magyar nemzet iránt viseltetett.

A kiegyezés megtörténtével, a koronázás után F.-nak nem volt maradása Bécsben. Még 1867. decemberben hazaköltözött a magyar fővárosba és átvette a Pester Lloyd szerkesztését. Fontos feladat jutott osztályrészéül: képviselnie, védnie, erősítenie kellett a nem magyar ajkuak előtt és a külföld előtt a kiegyezést, a királyával kibékült alkotmányos Magyarországot és ennek jogos aspirációit. Lapját magas szinvonalra emelve s ezen mindvégig megtartva, tekintélye hamar nőtt, időfolytán valóságos hatalommá vált. Midőn 1892-ben megünnepelte szerkesztőségének huszonötéves jubileumát, azok a kitüntetések, amelyekkel elhalmozták, fényes világításba helyezték politikai egyéniségének jelentőségét. Mert e hosszu negyed század alatt nemcsak a hirlapirás terén müködött. Már 1869. megválasztották országos képviselőnek s azóta megszakítás nélkül tagja a törvényhozásnak. A zajos szereplést soha sem kereste, de a komoly, nehéz munka elől nem tért ki s szavának sulya évről-évre emelkedett. Noha mint szónok is megállja helyét, munkásságának sulypontja a parlamentben a bizottságokra esik. Itt is inkább tollával, mint szavával iparkodott használni. Csengery halála óta őt szokták megbizni a képviselőház választófeliratainak elkészítésével; a magyar-horvát regnikolaris deputáció nagybecsü jelentése az ő müve; a delegációkban évek óta a külügyi albizottság előadója és klasszikus stilü jelentéseinek szerkesztője. Politikai állása a közélet minden terén megnyitotta számára az utat; se szere, se száma azoknak a kulturális és közgazdasági vállalatoknak, amelyek nevéből, tevékenységéből részt kértek maguknak.

Midőn megalakult a hirlapirók nyugdijintézete, őt választották meg elnöknek; az irók és hirlapirók körének, az Otthonnak örökös tiszteletbeli elnöke. Az utóbbi években mind sürübben kereste föl közleményeivel a szépirodalmi lapokat és a politikai napilapok tárcarovatát. E közleményeiben megemlékezéseinek gazdag tárházából osztja a kincseket s mint született memoire-iró áll előttünk. Csak egy-két ilyen megemlékezését említem a következőkben: b. Eötvös József ifjuságáról (P. Napló), b. Eötvös J. legelső környezete (Főv. Lapok), báró Eötvös J. ifjukori barátai (P. Hirlap), b. Eötvös J. a kiegyezés előtt (Főv. Lapok), b. Eötvös J. és a kiegyezés (M. Salon), b. Eötvös J. utolsó éveiből (Főv. Lapok), Trefort Á. (M., Salon), Apróságok b. Kemény Zs. életéből (P. Hirlap), Széchenyi I. gr. és kora, ford. Áldor I., Széchenyi Ferenc (Magyarorsz. és Nagyv.), Széchenyi haláláról (Hölgyfutár), Összeesküvés Döblingben (P. Hirlap), gr. Andrássy Gyula keleti politikája (P. Napló); magáról: Pályakezdetén (M. Salon), Hogyan kerültem fogságba (M. Szellemi Élet), Fogságom (M. Genius), A királyné (M. Salon) stb. stb. V. ö. Szinnyei József: Magyar irók. III.k., 94-101 l.

2. F. Zsigmond, lovag, az előbbinek öccse, szül. Pesten 1831 ápr. 27. szegény, polgári szülőktől s már tiz éves korában nyomdászinas lett. Az akkori inasi évek sanyaruságain keresztülgázolva dolgozott mint segéd és tördelő, majd 1848. nemzetőr lett s a szabadságharc lezajlása után Bécsben kapott alkalmazást, ahol csakhamar nyomdaigazgató s az akkor Bécsben megjelent két magyar lap buzgó támogatója lett. 1868. tért vissza Pestre, hogy a Pesti könyvnyomda részv. társ. igazgatóságát átvegye. E minőségében rendkivüli munkásságot fejtett ki s a hazai nyomdászati ipar szinvonalának magas fejlesztése körül nagy sikerrel müködött közre s e téren még most is szakadatlan munkásságot fejt ki. Számos emberbaráti s közintézetnek oszlopos tisztviselője, két jelentékeny pénzintézetnek elnöke, s az orsz. iparegyesületnek évek óta alelnöke. A köztéren való munkásságáért nyerte a lovagi rangot és számos más kitüntetést. 1893. ünnepelte félszázados nyomdászati jubileumát s a vezetése alatt álló intézet 25 éves fennállását.

Forrás: Pallas Nagylexikon