Fallmerayer

Jakab Fülöp, német történetiró, etnograf és utazó, szül. a Pamgarten majorban (Brixen közelében) 1790 dec. 10., megh. 1861 ápril 26. Atyja szegény napszámos volt. Tanulmányait Brixenben, Salzburgban és Landshutban végezte és eleinte teologiával, sémi nyelvekkel és történelemmel, utóbb pedig jogtudományokkal, s klasszikus nyelvekkel foglalkozott. Részt vett mint önkéntes, majd mint bajor hadnagy az 1813. hadjáratban a franciák ellen s vitézül harcolt Hanau mellett. A második párisi béke után Lindauban állomásozott, ahol ismét tanulmányainak kezdett élni. 1818. kilépett a bajor hadsereg kötelékéből s eleinte az augsburgi és landshuti gimnáziumnál, 1826 óta pedig u. o. az ujonnan alapított landshuti liceumnál működött mint tanár. 1831. hosszabb utra indult keletre, meglátogatta nevezetesen Ostermann-Tolstoi orosz tábornok kiséretében Egyiptomot, Nubiát, a Szent földet és Sziriát, a Sporadokat, a Kykladokat, Görögország klasszikus helyeit s hosszabb ideig tartózkodott Konstantinápolyban is. Visszatértekor (1835) kinevezték a müncheni tudomnányos akadémia történeti osztályának rendes tagjává, egyetemi előadások tartására azonban nem adtak neki engedélyt. Erre aztán déli Franciaország és Olaszország tanulmányozására indult (1836); meglátogatta nevezetesen Firenzét, Rómát, Pizát s négy évig tartózkodott Genfben, Ostermann-Tolstoi gr. házánál. 1840. másodszor indult keletre, lehajózott a Dunán a Fekete-tengerig, azután Trapezuntban és Konstaninápolyban időzött és meglátogatta az Athos hegy regényes kolostorait; beutazta továbbá Macedoniát, Thesszaliát és Görögország nagy részét. Harmadik keleti utjára 1847. kelt. Ez alkalommal Konstantinápolyból Brusszába ment, és megmászta az Olimpuszt; azután pedig Palesztinát, Sziriát és Kis-Ázsiát járta be. Innen hivták meg Münchenbe Görres helyébe a történelem tanárává. Néhány hónap mulva azonban Münchenben a frankfurti parlamentbe választották, hol a szabadelvü ellenzékkel szavazott, és 1849. Stuttgartba is követte a csonka parlamentet, amiért azután a reakció egyetemi tanszékétől megfosztotta. Az 1849/50-iki telet, mint politikai szökevény, Appenzellben és St. Gallenben töltötte, ahonnan azonban a közbocsánat kihirdetése után, 1850. ápril havában visszatért ugyan Münchenbe, de politikai szerepet többé nem játszott. Számos jeles, sok tekintetben uttörő művei közül megemlítendők: Geschichte der Halbinsel Morea im Mittelalter (Stuttg. 1830-36, 2 rész); Abhandlung über die Entstehung der Neugriechen (1835); Fragmente aus dem Orient (1845. 2 köt., uj kiad. Thomastól 1877); Geschichte des Kaisertums Trapezunt; Originalfragmente, Chroniken etc. zur Geschichte des Kasiertums Trapezunt (1843-44, 2 rész); Das albanesische Element in Griechenland (1857-60, 3 rész). Görögországról szóló műveiben azt bizonyítgatta, hogy a mai görögök (az uj-görögök) nem egyebek elgörögösödött, elfajult szlávoknál, akik nem érdemesek arra, hogy a művelt világ bennök a klasszikus ókor unokáit tisztelje. Ezen tanaival vihart támasztott maga ellen. Eme nagyobb munkáin kivül számos kisebb művet is irt (Golgotha, Das Heilige Grab, Das Todte Meer stb.) és az Allgemeine Zeitungnak is szorgalmas munkatársa volt. Irodalmi hagyatékát Thomas rendezte sajtó alá, mely az irónak életrajzával ellátva, Gesammelte Werke cim alatt jelent meg (Lipcse 1861, 3 köt.). F. a magyar tud. akadémiának is kültagja volt. V. ö. Trefort Ágost, Emlékbeszéd F. felett. (Akadem. Értes. X. 12).

Forrás: Pallas Nagylexikon