Farakás

A F.-ok lehetnek szabálytalanok v. szabályosak. Az elsőket ott használják, ahol csak a fa összpontosítását célozzák, p. tovaszállítás kedvéért a facsusztatók és a vizi utak mentén. Ily esetekben még a tüzifát is sokszor igy halmozzák fel. A fürésztönkök és szálfák, melyek köbtartalmát már előzőleg és pedig tömör köbmérték szerint állapították meg, ászokfákra felhengeríttetnek v. felmáglyáztatnak. Ha tüzifánál a felrakásolás célját a famennyiség megállapitása képezi, ez esetben, szabályos F.-ba helyezendő, mert a választék mértékegységül s egyszersmind eladási mértékül is az ürköbmétert v. röv. ürmétert használjuk. A F. ugy készül, hogy tetszés szerinti, azonban mindig egész méterekben kifejezett, s mindig vizszintesen kimért hosszuságának két végén két-két karót vernek a földbe, s ezek közé lehetőleg tömötten helyezik a fát, és pedig rendesen csak 1 m. magasságig. Igy járnak el az erdőn, a vágásokban. Állandó farakodókon, faraktárakban, fáskertekben, melyek fekvése mindig sik s ahol a területtel takarékoskodni kell, ott u. n. kereszt- v. kalodarakásokat használnak (l. az ábrát.).

Itt u. i. a F.-ok mindkét végét rudak helyett kalodával v. keresztrakással látják el, melyek az ezek közé közönséges mód szerint (simán) berakott fát összetartják s nagy állékonysággal birnak. A F.-ok magassága 2-5 m. közt változik. Minden két-két méternyi réteget vizszintesen berakott, a hidláshoz hasonló kettős hasábsorral kell egymástól elválasztani. A keresztrakások kalodáiba azonban nem lehet a fát oly tömören berakni, mint a rakás középső, közönséges módra berakott részébe; ennek folytán amazok tömör fatartalma 18 %-kal kisebb.

Forrás: Pallas Nagylexikon