Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Favre... ----

Magyar Magyar Német Német
Favre... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Favre

(ejtsd: favr), 1. Gyula Kolos Gábor, francia államférfiu, született Lyonban 1809 márc. 21., megh. Versaillesban 1880 jan. 20. Jogot végzett Párisban s tevékeny részt vett a juliusi forradalomban. 1830 jul. 29. a Nationalban a királyság eltörlését és az alkotmányozó gyülés összehivását követelte. Később Lyonba költözött, ahol ügyvédkedett. Nemsokára azonban, mint a politikai vádlottak hatalmas védője, nagy hirnévre tett szert és 1836. állandóan Párisban telepedett le. Az 1848. februári forradalom kitörése után államtitkár lett a belügyminisztériumban, s mint ilyen szerkesztette azt a sokszor kifogásolt körlevelet, mely a köztársaság vidékre küldött biztosait diktátori hatalommal ruházta föl. Képviselővé választatván, lemondott hivataláról; nemsokára azonban ismét belépett, rövid időre bár, a külügyminisztériumba. Napoleon Lajos elnök magatartását elejétől kezdve gyanusnak tartotta és ellenszenvét minden alkalommal éreztette a trónkövetelővel; természetes, hogy az 1851. dec. 2. államcsiny után F. is hosszabb időre letünt a politikai szintérről. Évek mulva lépett csak megint a nyilvánosság elé, még pedig első izben mint Orsini védője. 1858-ban beválasztották a törvényhozó testületbe s ekkor öt képviselő-társával megalakította az u. n. «engesztelhetetlenek pártját». 1860. a párisi ügyvédek batonnierja, 1867. pedig az akadémia tagja lett. Hathatósan küzdött a kormánynak mexikói expediciója és olasz politikája ellen s a francia nép többsége osztozott véleményében. Az 1870 jul. 15. emlékezetes gyülésen F. is ama kisebbséggel szavazott, amely az Olivier által kért hitelt megtagadta. A sedani katasztrófa után F. befolyásos, de fölötte nagy felelősséggel jó helyzetbe került. Javaslatára mondották ki a képviselők a Napoleonidák letételét (szept. 4.), mire a köztársaság megalakult és F. mint a nemzeti védelmet szervező kormánynak tagja, a külügyminisztériumot vette át. Szept. 6. és 17. kelt körlevelében azt tudatta a külföldi hatalmakkal, hogy a köztársasági Franciaország békét óhajt s hadi kárpótlást is hajlandó fizetni, ha a porosz király hadait haladéktalanul visszavonja Franciaország területéről; Bismarckkal Haute-Maisonban és Ferrieres-ben történt találkozása (szept. 19. és 20.), amidőn a vasembertől a francia képviselő-választásokra szükséges fegyverszünet megkötését kérte, eredménytelen maradt. Gambettának Párisból léggömbön való menekülése után F. a belügyminisztériumot is átvette s az okt. 31. lázadással szemben ugyan elszántnak, de viszont a levert lázadókkal szemben tulságosan engedékenynek is mutatkozott. Midőn azután a körülzárolt Párisban az éhinség ijesztő mérveket öltött és a kimerült város megadásra került, F.-nak jutott az a szomoru feladat, hogy Versaillesban Bismarckkal (1891 jan.) a főváros kapitulációja iránt alkudozzék. Az 1871 febr. 8. választáson ujból megválasztatott képviselőnek, még pedig nyolc kerületben és erre Thiers febr. 19. ismét külügyminiszterré tette; mint ilyen résztvett a versaillesi előleges béke-alkudozásokban s utóbb (Pouyer-Quertier pénzügyminiszterrel egyetemben) a frankfurti végleges béke megkötésében (máj. 10.). 1876. szenátorrá választották. Művei: Rome et la République française (1871); Le Gouvernement de la défense nationale (1872-75, 3 köt.); Conférences et discours littéraires (1873); La justice et la réforme judiciaire (1877). Összegyüjtött beszédeit özvegye adta ki Discours parlamentaires (1881. 4 köt.) c. alatt. V. ö. Maritain, Jules F., mélanges politiques etc. (1882).

2. F. Lajos, svájci mérnök és építésvállalkozó, szül. Chene-Bourgban 1826 jan. 29., megh. 1879 jul. 19. Vasuti mérnöknek képezte ki magát s Franciaországban és Svájcban számos vasut-, alagut- stb. építésben (igy p. a mont-cenisi alagutéban) volt része. 1872. ő kapta meg az engedélyt a Szt. Gotthard-alagut építésére, melyet 8 év alatt kötelezte magát elvégezni és 10 millió frank biztosítékot adott. Nagy munkájának már majdnem végére jutott, midőn megerőltetés következtében szélhüdés érte, mely magában az alagutban létekor halálát okozta.

3. F. Péter (másként Le Fevre, lat. Faber), a Jézus-társaságnak egyik alapítója, szül. Villardetben, Szavojában 1506., megh. Rómában 1546. Atyja egyszerü pásztor volt; 1527-ig Párisban tanulta a bölcsészetet, s itt Loyola Ignácnak e tárgyból ismétlő tanítója volt. F.-ral és Xavier Ferenccel közölte Loyola először ama szándékát, hogy ő egy uj szerzetesrendet akar alapítani. Mindhárman még négy más társukkal 1534 aug. 15. a Montmartre templomban fogadalmat tettek, hogy teologiai tanulmányaik befejezése után életöket Jeruzsálemben a keresztények gondozására s a szaracénok megtérítésére szentelik; ha pedig e szándékuk nem teljesülhetne, egészen a pápa rendelkezésére adják magukat. F. ezután teologiai tanár lett Rómában, majd Pármában, részt vett az 1541. regensburgi birodalmi gyülésen, Németországban terjesztette a jezsuita-rendet s 1544. Kölnben kollégiumot alapított. Innen Spanyolországba és Portugáliába utazott s Valladolidban és Coimbrában rendházakat alapított. Az egyház boldoggá avatta. Életrajzát megirta Orlandini: Historia societatis Jesu (Róma 1615.) V. ö. Cornelly, Leben des seligen P. Faber, Freiburg. 1873.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is