Februári patens

Az 1860 okt. 20. kiadott császári diploma az 1848. előtti rendi és részben federalisztikus hagyományokhoz való visszatérést jelölte. Bár ez az oktrojált alaptörvény éppen nem elégítete ki az 1848-i törvényekhez ragaszkodó Magyarországot, a bécsi katonai és hivatalos körök mégis ugy találták, hogy a magyarok hálátlanok, és ellenök, kik a diplomában oly kiváltságos állást nyertek, az örökös tartományoknak, különösen pedig a német elemnek szervezésében kell megtalálni az egyensulyt. Ez irányt jelöli Schmerlingnek, a nagy osztrák párt liberális hirben álló vezérének, államminiszterré való kinevezése Goluchovszky helyébe (1860 dec. 13.). Néhány héttel utóbb Rainer főherceg, kinek egyátalában nagy befolyást tulajdonítottak, bizatott meg a miniszterium vezetésével, ugy hogy csak igen átlátszó fátyol borította el az uj kormánynak szermélyes jellegét. Nemsokára megtörtént a döntő lépés, nemcsak a nem-magyar királyságok és országok organizációjára, hanem az egész összbirodalomra kiterjeszkedő alkotmány szervezésére.

Az 1861 febr. 26. kibocsátott, az egész minisztériumtól aláirt császári patens a diplomát egyebekben megerősítve, egyuttal alaptörvényt alkotott a birodalom képviseletére nézve. Szerinte a birodalmi tanács urakházából és képviselők házából fog állani. Az utóbbinak 343 tagja lesz, mely számhoz Magyarország 85-tel, tehát kicsi hiján egy negyeddel, Horvát- és Tótországok 9-el, Erdély 26-al járulnak. A patens tehát, az 1849 márc. 4-i birodalmi alkotmány értelmében, a birodalmi képviselet egységét szándékozott megalapítani. Magyarország különállóan és a dualizmus csak annyiban ismertetnek el, a mennyiben külömbség tétetik azon ügyek közt, melyek csak a magyar korona országain kivül eső királyságokra nézve közösek, és a Magyarországgal is közös ügyek közt. Egyszersmind a magyar kancellár arra utasíttatott, szólítsa fel a magyar országgyülést, küldjön követeket a birodalmi tanácsba. Az uj alkotmány, melyet ily módon Magyarországra is ki akartak terjeszteni, nem volt parlamentáris, a mennyiben a miniszterek felelősségét még elvben sem ismerte el. Épp oly kevéssé felelt meg a szabadelvüség és a központosítás követelményeinek. A követeket a tartományi gyülések választották, oda pedig, ha nem is a rendek, de az érdekek, az osztályok küldték képviselőiket (Interessenvertretung). A nagybirtok (Dalmáciában a legtöbb adót fizetők), és a városi lakosság, valamint az ipar- és kereskedelmi kamarák egyenesen választottak; a vidéki községek közvetve, bizalmi férfiak által. Szembeszökő volt az egész, nagy vonásaiban mai napig is érvényes rendszerben az a törekvés, hogy egyrészt a nagybirtoknak, tehát nagyjában a régi kiváltságos rendszernek és a koronának, másrészt a többnyire német lakosságu városi polgárságnak tulsulyt biztosítson a többi lakosság fölött. E szempontokból a Lajtán-tul is erősen megtámadták, különösen a csehek Rieger alatt, és az őszinte liberálisok, mint Rechbauer és Kaiserfeld. Magyarországra nézve pedig a császári nyilt parancs épp oly elfogadhatatlan volt mint a márciusi alkotmány, mint minden kisérlet a magyar országgyülést egy magasabb képviselet alá rendelni, s igy a magyar államot a függetlenség legfőbb kellékétől, az önmagával való rendelkezéstől megfosztani. A visszahatás azonnal erősen nyilatkozott a megyegyüléseken, majd az országgyülésen. Teljesen végrehajtva az ellenkezés következtében a F. soha sem volt; a birodalmi képviselet a szt. korona országai részvétele nélkül csonka maradt. Csak az erdélyi szászok és románok követei jelentek meg Bécsben 1863. V. ö. Marczali, Legujabb kor története 872-874. l.

Forrás: Pallas Nagylexikon