államfő, a monarkikus államnak feje; tehát az uralkodókat
jelenti általában, akiknek közjogi cime tényleg igen külömböző lehet: császár,
király, nagyherceg, herceg és csak néha szószerint F., az u. n.
fejedelemségekben, milyen a régi Erdély, Bulgária, Montenegro stb. De hajdan e
szónak tágabb értelme is volt. Igy F.-nek nevezték a törzsfőket is, valamint a
hübéri világban azokat a nagy hübéreseket, kik egész tartományokat birtak
hübérül (zászlós hübér), a közvetlen uralkodó alatt állottak, területükön
felsőbbségi jogokat (superioritas territorialis) gyakoroltak és rendszerint az
állam főtisztségeit, méltóságait is ők viselték. Felosztották egyházi és világi
F.-re aszerint, amint a hübért az egyháznál viselt magas állásukból folyólag
birták, vagy a hübéri birtokot és a territorialis jogokat családjokban örökössé
tudták tenni. Némely államban a nagy hübéresek közjogi hatalmát már korán
megtörik és a győztes utalkodók az abszolut monarkiát szervezik. Máshol pedig, mint
a római-német sz. birodalomban a hübéres fejedelmek jogállása mindinkább
erősödik és a vesztfáliai béke (1646) után már saját területükre teljes
függetlenséget élveznek; a római sz. birodalomnak 1804. történt felbomlásával
pedig a hatalmasabbak szuverén uralkodókká lesznek (bajor, szász, württembergi,
hannoveri királyok; badeni, hesszeni, mecklenburgi nagyhercegek stb.), a
kisebbeknek birtokai pedig a most már szuverén államokba kebeleztetnek. Ez
utóbbiak a mediatizált F.-ek, akiknek családjaik alkotják ma a német
legmagasabb nemességet. Régi jogállásuknak alig maradt meg látszata némely
kivételes jogban; az adózásnál, a katonai szolgálatnál, a biráskodásnál és
abban, hogy házasságkötéseknél az uralkodó családokkal egyenlő ranguaknak
tekintetnek. A hübéres F.-ek a római sz. birodalomban, territoriális jogaikon
kivül is nagy kiváltságokat élveztek még. A császárt és német királyt ők
választották, illetve közülök az u. n. választó-fejedelmek: a mainzi, trieri és
kölni érsekek, a rajnai, pfalzi gróf (később bajor herceg), a szász herceg, a
brandenburgi őrgróf és a cseh király, 1692. még a hannoveri, 1803. a badeni,
württembergi, hesszeni hercegek; továbbá fejedelmi gyüléseket (Fürstentag)
tarthattak, a birodalmi gyülésen a fejedelmi tanácsnak (Fürstenrath) tagjai
voltak, külön törvényszékük volt a császár elnöklete alatt (Fürstengericht).
Másrészt meg e fejedelmi családok tagjainak személyes viszonyai (családi,
házassági, vagyonjogi stb.), kivételes jog, az u. n. fejedelmi jog
(Fürstenrecht) szerint itéltettek, mely a szokás, házi szerződések, uralkodói
határozatok alapján fejlődött ki.
A fejedelmi hatalom megszerzése jogi alapon, választás vagy
örökösödés által történhetik. A választás a középkorban divatos és azon idők
szellemének meg is felel. A kiváltságok osztályok nagy előjogai és befolyása
jutott ez által kifejezésre és talált benne biztosítást. De a választással járó
zavarok, az interregnumok veszélyei, a fejedelmi tekintély káros sülyedése
folytán, a civilizált népek általában az örökletes monarkiára tértek át,
melyben trónüresedés alkalmával a sorrenden levő örökös saját joga alapján lép
a trónra, de Magyarországon emellett még szükséges az ünnepélyes koronázás a
királyi hitlevéllel és esküvel az alkotmány biztosítására, hogy a teljes
királyi hatalmat gyakorolhassa. A trónüresedés pedig bekövetkezhetik az
uralkodó halála vagy lemondása folytán; kiskorusága, betegség vagy más okból
történt állandó akadályoztatása esetében helyettesítéséről (gyámkormányzó,
regens) gondoskodnak. Ugy az örökösödés rendjét, mint a lemondásnál követendő
eljárást az alkotmányok, vagy a házi törvények szabályozzák. Az uralkodó F.-ek
tényleges jogi állása az alkotmányok különfélesége szerint mai nap igen
különböző ugyan, de bizonyos jogok mintegy a fejedelmi állás természetéből folynak
s azért velök mindenütt találkozunk. Ilyenek először is az u. n. tiszteleti
jogok, melyek a F.-et mint az állam felségiségének személyesítőjét illetik és
nyilatkoznak a F. cimében, egyéb külső megtisztelésekben, sérthetetlenségben, a
felelősségtelenségben, különös büntetőjogi oltalomban, a fényes udvartartásban,
a magas állásnak megfelelő jövedelemben; továbbá a politikai jogik, melyek a
F.-et a közhatalom kezelésére jogosítják és tartalmuk az alkotmány
természetétől függ. Az abszolut államban minden közjogi hatalom kizárólag a F.
kezébe van letéve, mig az alkotmányos államokban azt csak a nép részesedésével
és az alkotmány által meghatározott szervek közreműködésével gyakorolhatja.
Végül örökös monarkiákban a F. az uralkodó családnak is feje és ebből folyólag
a család tagjaival szemben kivételes hatalmi kör illeti meg. Különösen
nyilvánul a disciplinaris és felügyelői jogokban; kihat a gyermekek nevelésére,
pályaválasztására, egyéb családi, családvagyoni viszonyokra (l. Házi
törvények).
Forrás: Pallas Nagylexikon