Fejér

Vármegye (l. a mellékelt térképet) hazánk dunántuli részében a Duna jobb partján; határai É-on Komárom és Pest, K-en Pest, melytől a Duna választja el, D-en Tolna, Ny-on Veszprém vármegyék.

Földrajz

Területe 4156 km². Felülete északi részében hegyes, D-i részében dombos és lapályos. É-i részét a Vértes-hegység (l. o.) borítja, melynek gerince részben a vármegye határát képezi; legjelentékenyebb emelkedései a Moór feletti Csókahegy és a vármegye legészakibb részében emelkedő Nagy-Somlyó várhegy (449 méter), mig egyébként magassága a 300 m.-t nem igen haladja meg. A hegység keskenyvölgyei D-felé a csákvári lapályra nyilnak, ezen tul a székesfejérvári és velencei dombok terülnek el, melyek a Velencei tó feletti Meleghegyben 352 m. magasságig emelkednek. ÉK-felé a Váli völgyön tul az a kiválóan nagy kőbányái által (Sóskut) jellemzett dombvidék ágazik szét, mely végső nyulványait Torbágyig és Budafokig bocsátja. A vármegye Ény-i részében a moóri völgy a Vértestől a Bakony végső keleti nyulványait választja el, melyekben az isztiméri Somhegy (348 m.) és Sárberek (436 m.), valamint a Baglyas (362 m.) a jelentékenyebb emelkedések. A Sárréten és a Velencei tavon tul elterülő lapályt csak apró dombsorok és csoportok tarkítják, melyek leginkább ÉNy-DK-i irányban huzódnak s átlag 140-160 méternél nagyobb magasságot nem érnek el. Csakis a Duna legközelebbi melléke s nevezetesen az Ercsi és Adony közti öböl ereszkedik száz méteren alul, ugyszintén a Sárviz csatornájának völgye. E lapály talajában a lősz az uralkodó, a Duna és a csatorna mentén alluvium, tovább D-felé homok lép föl.

Vizei

Főfolyóvize a Duna, mely Érdtől Kis-Apostagig -mintegy 70 km. kiterjedésben - a vmegye K-i határát képezi s egész hosszában gőzhajók közlekednek rajta. Nagyobb mellékvizei a Vértesben eredő Zámori patak, Sz.-László viz és Váli viz. Ezeknél jelentékenyebb a Sárviz, mely a moóri patak és a Séd vizrendszerét egyesíti magában; a csatornával szabályozott moóri patak, mely a Gaja vizével egyesül, a Sárrét terjedelmes ingoványában a Séd csatornája közvetetlen szomszédságába kerül s innen a kék vizet szabályozó Nádor- vagy Sárviz- és a Malomcsatorna egymással párhuzamosan halad Cecéig, ahol a Sárviz csatornája a Malom-csatornát magába felveszi. A Sárréten kivül, melynek lecsapolására a Nagy csatorna szolgál, még egy nagyobb állóvize van Fejér vármegyének, a Velencei tó, mely a hozzá csatlakozó Nádas-tóval együtt mintegy 40 km² területet borít el s szárnyas vadban való bővelkedése folytán gyakori vadászatok szinhelye. A Velencei tó a csákvári posványos lapályon eredő vizeket veszi magába s lefolyása nincs. Kisebbek s inkább mocsárjellegüek a székesfejérvári Sóstó, a Kajtori tó, a Sz.-Ágota és Nagy-Lók körüli tócsák.

Éghajlata

mérsékelt; déli lapályos részében melegebb, északi hegyes részében valamivel hüvösebb; Székes-Fejérvár évi közepes hőmérséklete 9,9° C., legnagyobb hőfoka 37,5°, a legkisebb -14,0°, abszolut ingadozása tehát 51,5° C. A csapadék évi átlagos mennyisége 600 mm., a hegyes vidéken jóval több.

Terményei

a természet mindhárom országából számosak. Az ásványország kitünő építőanyagot szolgáltat a sóskuti, etyeki, lovasberényi és szaári kőbányából. Ásványos vizei közül az országos-hirü mohai Ágnes-forrás mellett az ottani Stefánia- és Reform-források vize, továbbá a felsőalapi keserüviz is figyelmet érdemel. Az alsó-alapi keserüviz s a bodajki mésztartalmu forrás fürdőül is szolgál. A Sárviz körül a lakók sziksót szednek és salétromot is főznek. Fejér vmegye termőterülete 389,802 ha., ebből 253,684 ha. szántóföld, 4371 ha. kert, 26,409 ha. rét, 56,721 ha. legelő, 1809 ha. nádas, 12,149 ha. szőllő és 34,659 ha. erdő. Fejér vmegye általában hazánk legtermékenyebb részei közé tartozik, melynek gabonája nagy hirben áll. A gabonanemüek közül legtöbb buza (1891-ben 67,138 ha. területen termett 967,484 hl.), árpa (626,095 hl.), zab és tönköly (760,206 hl.), kukorica (777,799 hl.) és rozs (253,781 hl.) termeltetik; jelentékeny továbbá még a burgonya (913,591 hl.), cukorrépa (130,020 q.), takarmányrépa (525,666 q.), lucerna és lóhere (268,861 q.), valamint a köles (25,388 hl.), kender (8745 hl. mag és 2337 q. fonal) és len (3136 hl. mag és 1999 q. fonal) termelése. Szőllőmüvelése a filloxera pusztításai folytán tetemesen csökkent. A szőllők pótlása azonban teljes erővel halad, s ma már több mint 600 hold homoki szőllő telepíttetett. Az amerikai oltványokkal való védekezés is mindinkább terjed, mit a megye területén szétszórva felállított 24 amerikai szőllőtelep nagyban elősegít. Legjobb borok termettek: Moór, Csókakő, Vál és Rác-Almás környékén. A moóri szeszes és kevéssé savanyu borokat szivesen vásárolták az osztrák savanyubb és gyengébb borok javítására. 1890. termett 147,245 hl. must, 89,745 hl. fehér, 3479 hl. vörös, 9553 hl. siller bor s 20 hl. finom csemege-bor. Jelentékeny azonkivül F. gyümölcstermelése, melynek főpiaca Budapest. Az erdőségek kizárólag lomberdők, legnagyobbrészt tölgyesek.

Állattenyésztése

jelentékeny és fejlett; az 1884. évi állatösszeirás szerint van Fejér vármegyében 42,439 db magyar fajtáju és 13,729 db nem magyar fajtáju szavarsmarha, 595 bivaly, 28,354 ló, 904 szamár és öszvér, 110,235 sertés, 457,578 juh és birka és 610 kecske. Továbbá 370,259 db tyuk, 9173 pulyka, 84,992 lud, 45,355 kacsa és 28,440 galamb; végül összeiratott 9421 méhkas. Nevezetesebb állattenyésztések vannak Alcsuthon (József főhercegé), Sárosdon (Esterházy Andor és László grófoké), Csala pusztán (Kégl György angol félvérménese), F.-Sz.-Ivánon (Zichy Jenő gróf lótenyésztése), Előszálláson (a zirci apátság ménese és magyar gulyája), Martonvásáron stb. Van továbbá a vármegyében 22 fedeztetési állomás s Székes-Fejérváron méntelep.

Lakossága

1870. 196,234; 1881. 209,440; 1891. 222,445 lélek volt. Az utolsó 10 év alatti szaporulat 24,761 lélek, vagyis 11,8% volt. Egy km²-re jelenleg 53,49 lélek esik. Nemzetiség szerint van 190,660 magyar (85,7), 26,077 német (11,7%), 2924 tót (1,3%) és 2103 szerb (0,9%); a magyarság tiz évi szaporulata 12,580 lélek, vagyis 7,1%. Németek leginkább a moóri és váli járásban, tótok a váliban, szerbek az adonyiban élnek. Hitfelekezet szerint van 148,164 róm. kat. (66,6%), 58,813 helvét (26,4%), 5829 ág. evang. és 8388 izraelita. Foglalkozás szerint van a lakosok közt értelmiségi keresettel foglalkozó 5429 (közte 1676 kereső, a többi eltartott), 124,216 őstermelő (közte 47,451 termelő), bányászat, ipar és forgalommal foglalkozó 38,677 (közte 15,004 kereső), 4191 járadékos és 45,316 napszámos (közte 24,433 kereső). A tulajdonképeni iparos népességből (15,004) foglalkozik bányászattal 128, iparral 11,736, kereskedelemmel 2276, hitellel 76, közlekedéssel 788. A lakosság főfoglalkozása a mezőgazdaság s ennek szolgálatában áll a Fejér vármegyei gazdasági egyesület s a váli gazdakör; szőllőtelepítési szövetkezetek vannak Rác-Almáson és Velencén; van továbbá 24 közcélu szőllőtelep. Ipara és kereskedelme fejlett; a vármegy területén 3 ipartestület (Bicske, Moór, Székes-Fejérvár) áll fenn. A kereskedelem főcikkei gabonanemüek, bor, gyümölcs, élőállatok, építőanyagok és fa; központja Székes-Fejérvár, élénk kereskedést üz továbbá Moór, Bodajk, Martonvásár, Bicske, Adony és Sárbogárd. Az üzleti élet élénkítésére szolgál 1 bank, 8 takarékpénztár és 27 szövetkezet.

Történelme.

F. területén az őskori népek számos maradványaival találkozunk. Már a történelem előtti időkben ősnépek tanyáztak itt s e megye területe évezredeken át folyton lakott és mivelt vidék volt. Battán, Ercsiben, Dunapentelén, Baracson kőkori eszközöket találtak, különösen utóbbi két helyen nagyobb számmal. De a megye másrészében is előfordulnak ily tárgyak: Alcsuthon, Bicskén, Bodajkon, Csákváron, Csabdin, Inotán, Moórott, Pátkán, melyek nagyrészben vagy erdős vidékek voltak, vagy tavak partján terültek el. Kisebb számmal jönnek elő a vmegye egyéb tájain is kőkori leletek. A bronzkorból szintén érdekes lelőhelyek vannak Bárándon, Vál mellett, Kajászó-Szent-Péteren, Dunapentelén, Ercsiben, Érden a Duna mellett, azonkivül Bodajkon, Baracskán, Csákváron, Fővenyen, Nyéken, Válban, Velencén, Csókán, Csurgón, Sárbogárdon, Mártonvásáron, Polgárdin stb. A nagyloóki urna temető, hol több százra menő sir bontatott fel, bronzkorunk végéről való. Érdekes vaskori dolgok jöttek elő Nagy-Perkátán, kelta érmek Csákváron nagyszámmal és Ujfalun (Seregélyes mellett). Az ugynevezett Kunhalmokban is gazdag e vármegye mint a kelta törzsek lakta terület központja; ilyenek vannak Csurgón az Eresztvény nevü erdőben, Tárnokon, Sukorón, Érden a százhalmok, Alsó-Szent-Iványon, Pátkán stb.

E területet a rómaiak Domitianus császár idejében (81-96 Kr. u.) szállották meg s e császár alatt hódíttattak meg az e tájékon lakó független törzsek, u. m. araviszkok, herkuniatek, boiok, azalok stb., mely vidék a rómaiak alatt mint Pannonia egyik alkotó része jő elő. Trajanus alatt 105 körül az eddig egységes provincia két részre osztatott Alsó (inferior) és Felső (superior) Pannoniára. Fejérmegye észak-nyugati felső része, Csákberény és Moór vidéke Felső-Pannoniához, a többi része pedig Alsó-Pannoniához tartozott. Caracalla alatt (211-217) az első segéd legio (legio I. adiutrix) az Alsó-Pannonia hadsereghez csatoltatott s ezzel együtt az általa megszállott terület is legalább szőnytől kezdve Alsó-Pannoniával egyesíttetett s igy e vmegye északnyugati sarka is az alsó provinciához jutott. Diocletianus idejében (284-305) Alsó-Pannonia két kisebb provinciára osztatott; az északi része volt Valeria, déli része pedig Pannonia Secunda; miután e kettő közötti határ a Dráva-vidéke volt, magától értetődik, hogy Fejér vmegye Valériához tartozott mindaddig, mig a római uralom a dunántuli vidéken fennállott. A római uralom alatt vonult keresztül a megye dunamelléki részén a nagy római ut Aquincumtól Mursáig (Eszékig), melynek nyomai sokhelyt még mai napig is megvannak, sőt az eszéki országut egyrészben maig is ezen uton halad. A Duna mellett feküdtek a következő római telepek: Matrica (Batta és Ercsi között), Vetus Salina (Adony község helyén), Intercisa (Dunapentele községben); Baracs község területén is egy római telep vagy castrum romjai vannak. Rosty Zsigmond szerint e megye területén voltak még Floriana (Velence vagy Vereb vidékén), Ad Herculem (Tabajd vidékén) nevü római telepek; továbbá Fejérvár helyén Herculia római telep lehetett itt; a vmegyének alig van községe, melynek határában római érmet vagy egyéb régiséget ne találnának; feltünőbb leletek közé tartozik a polgári ezüst triposz, mely a nemzeti muzeum egyik kincse. Sárpentelén pedig a római államvallás alsó-pannoniai székelyén, egy fogadalmi követ találtak, melyet a tartomány összes papsága emelt Jupiter Dolicheusnak.

Hogy a rómaiak uralma mikor szünt meg itt, azt egészen pontosan megállapítani nem lehet, annyi azonban bizonyos, hogy még az V. sz közepén, Attila halála után is, Valeriában meg volt az első legió, ami bizonyitéka annak, hogy a hunnok ezen vidéket legalább állandóan nem szállották meg, azonban valószinüleg a Dunán többször átkelve, betörtek a római táborokra és telepekre s egy ily nagyobb betörés lehetett a krónikák által fentartott tárnokvölgyi ütközet is, midőn a hunnok Battánál a Dunán átkeltek s a rómaiakkal véres csatát vivtak. Ezt látszanak igazolni az ezen vidéken nagyszámu temetkezések, különösen a pécsi vasut építésénél talált nagy mennyiségü hamuval telt halmok. Ez időtájt a keleti gótok (ostrogothok) kapták a rómaiaktól Pannoniát és pedig az egész provinciát régi kiterjedésében Sirmiumtól Vindobonáig. A gótok elvonulása után a longobardok vették uralmuk alá a vidéket. Valjon az avarok e megye mely vidékén tanyáztak, bizonytalan; Nagy Károly ezeket legyőzvén, 803. évben Pannonia a nagy frank birodalomba kebeleztetett.

A magyarok bejövetele előtt ugylátszik e vidéken szláv eredetü népek tanyáztak, a római kultura nyomait a népvándorlás viharai dulták fel. A honfoglaló magyarok vezére, Árpád, a Kis-Dunán a megyeri révnél kelt át és Buda vidékének meghódítása után a megyében lévő Százhalomig vonult. Innét küldte azután seregeit Baranyavár és Sárviz vidéke meghódítására; majd seregének harmadrészével Székes-Fejérvárhoz vonult Pákozdon keresztül s e vidéken a Noé hegyen, vagyis inkább dombon ütötte fel sátrát közel délről a mai Fejérvárhoz. Később Noé névvel e helyen egy község is keletkezett, mely azonban a török uralom alatt elpusztult; Székes-Fejérvárról Bodok hegyéig, mely később Vértes nevet nyert, ment a hódító sereg. F. területe Árpád fejedelem által meghódíttatván, a természeti szépségekben és termékenységben gazdag vármegye keleti felső részét a Névtelen jegyző szerint Előd, Szabolcs atyja vette birtokba; Székes-Fejérvár vidékét s a vármegye nagyrészét Árpád magának és nemzetségének tartá meg azon területeken kivül, melyeket a Csepel-sziget, Solt és Tas vidéke magában foglal, valamint Válon kivül, melynek létet és nevet Árpád fia, Falis (Vál) adott. Árpád emlékét őrzi nevében máig is az Árpád völgye nevü terület Zámolyhoz tartozó szent Borbála puszta mellett. A Sárviz mellékét meghóditó Vajta vezérnek emléke a mai Vajta község nevében maradt fenn. A Vértesek alatt letelepülő Elődtől, Szabolcs atyjától származott le a Csák nemzetség, mely ezen vidéket századokon át birta s ezek alapítója, Csák, Szabolcs unokája, várat épített a Vértes hegy tövében, melynek alapzatai máig megvannak Kőhányás és vértes-szent-kereszti apátság között, éppen a vmegye szélén. Később az ugyanezen nemzetségből való Ugrin comes (1146 körül) alapította a most romokban fekvő vértes-szent-kereszti-apátságot. A megye községei nevében számtalan honfoglaláskorbeli ősi név jön elő: igy Nyék, Jenő községek jelenleg is vannak. Kér volt, de elpusztult.

A fejedelmek korára s azon idők magyar lakosságára emlékeztetnek az itt felfedezett verebi, battai, tinódi és legutóbb Székes-Fejérvár határában felbontott magyar pogánykori sirok, melyekben igen érdekes tárgyakat találtak. Szent István halála után bekövetkezett mozgalmas időkben, Péter gyönge és nemzetietlen kormányzása alatt az idegeneket megunt pogánymagyarság Vatha vezetése mellett fellázadt. E lázadás egyik központja Székes-Fejérvár és vidéke volt. Péter bukását megbosszulandó, II. Henrik német császár nagy hadsereggel Magyarországba tört s Fejérvárt óhajtotta elérni, azonban a magyarok által serege ugy megveretett, hogy a németek vértjeiket elhányva menekültek; azon hegységet, a hol a németek halomszámra heverő vértjeit összeszedték, kronikáink szerint Vértes hegységnek nevezték el. Salamon király a mogyoródi vesztett csata után e megye területén lévő szigetfőnél (Rác-Almás és Dunapentele közt volt), hol a Csepel-sziget véget ér s a Duna két ága ismét egyesül, kelt át a Dunán s menekült Mosonyba.

A keresztes hadaknak e megyén történt átvonulását igazolja a történetirás adatain kivül azon sokféle, a megye terüleén talált régi pénz, mely azon korból való; az első Magyarországon keresztülvonuló keresztes had Kálmán király engedelmével Fejérváron keresztül, s igy a megyét is hosszában érintve, Sárviztől keletre Abán, Alapon haladt a Dunáig s talán Paksnál vagy Duna-Földvárnál kelt át. A tatárdulás a megyét elpusztította, a várost ugyan bevenni nem tudták, de a megye feldulatott s lakossága erdőkbe s más védhelyekre menekült; IV. László belharcok között folyt uralkodása alatt a megye területe többször volt véres küzdelmek szintere. Az árpádházi utolsó királyok alatt lefolyt pártharcok közepette, a XIII. sz. végén építették a Csákok a Vértes hegység egy fontos közlekedési pontjára Csókakő várát, valüszinüleg a folytonos küzdelmek között biztonság és védelem szempontjából. Az árpádházi királyok a várost ugy a vmegyét nagyon kedvelték s a királyi család rendszerint Székes-Fejérvárott, mint az ország akkori fővárosában s a vidékén, mely vadászatra s egyéb kedvtelésekre igen alkalmas volt, tartózkodott, sőt a megye számos községe a királyi udvartartáshoz tartozók, mint udvari lovászok, királyi hirnökök, tárnokok, vadászok stb. birtoka volt. Ezen királyok korában uj népelem telepedett le a megyében, ezek a bessenyők, kik már Lebediában keleti szomszédjai voltak őseinknek. A megye régi lakosságának egy másik tekintélyes részét a hunn-bolgár elem szolgáltatta, de volt még a XII. század második felében is a kozárokhoz hasonló zsidó vallást követő népelem a megye területén, a kalizok.

Az Árpádház kihaltával beállt pártharcok az egész országot feldulták s az akkori fővárost körülövező megye szintén ki volt téve az elkeseredett küzdelmeknek. A pártharcok lezajlása után Robert Károly trónraléptével, miután a király már nem Fejérvárott tartja udvarát, Fejérvár koronázó és temetkező fővárossá alakul át a vegyesházbeli királyok alatt, jóllehet fontosságát és tekintélyét még sokáig megőrizte. Zsigmond hosszu uralkodása alatt, valamint az országban, ugy a megyében is sok zavargás fordult elő, a fenmaradt okmányok szerint valóságos ököljog uralkodott. A vegyesházbeli királyok alatt a történelmi szerepet vivő családok közül igen sok birtokos volt itt; tekintélyes birtokaik voltak a Rozgonyi, Buzlai, Gara, Guthi, Ország, Kanizsai, Batthyáni stb.-családoknak. Mátyás király emlékét számos népmonda tartja fenn, ki a megye felső vidékének erdeiben igen szeretett vadászni. Az ő fényes mászmenete e megye területén vonult keresztül Beatrix-al s menyasszonyát Csór község határában fogadta először. Az általa kedvelt s hozzá hű Rozgonyiaknak 1458. Csókakő várára nézve még V. Lászlótól nyert kir. adományt végleg megerősítette s a család egész kihaltáig birta a várat. A Mátyás után bekövetkezett szomoru idők zilált viszonyai, a parasztlázadás s egyéb belharcok e megyét is feldulták. II. Lajos utolsó utja e megyén vezetett keresztül, midőn Mohács felé indult s először Érden állapodott meg seregével Sárkány Ambrus birtokán, hol kedvenc lova hirtelen elpusztult, mit rosz jelnek tulajdonítottak; innét Ercsibe, hol Báthory András csatlakozott hozzá seregével; Ercsiből Duna-Pentelére ment, hol Bácsy György, Zápolya János küldötte jelent meg, hirt hozva a sereg gyülekezéséről. A szerencsétlen mohácsi csata után F. a legborzasztóbb pusztításoknak volt kitéve, mert a győztes török sereg a Duna mellett vonult fel Buda felé s igy a megyét egész hosszában feldulta, dunamelléki községeit elpusztítván.

A hosszas belharcok s török dulás nagyon megapasztotta a megye lakosságát. 1543 szept. 4. elesett Fejérvár s a török hódoltság megkezdődött F.-re nézve. A megye, mint ilyen végképpen megszünt létezni s ezen állapot a török végleges kiüzéséig tartott. A török által elfoglalt vmegye a budai pasa 4 szandzsáksága között osztatott fel, t. i. a budai, fejérvári, simontornyai és szegszárdi között. A vmegye magyar birtokosai ezen idő alatt nagyon változtak. A régi megyei nemes családok neve egészen eltünik és ujak merülnek fel; azonban az uj birtokosok sem mertek a török miatt bejönni, hanem biztosabb helyeken s vidéken maradnak s onnét intézik birtokaik ügyét, maguk a beiktatások sem itt történnek, hanem lehetőleg valamely várban, vagy biztos helyen. A török alatt sok véres harcnak volt e vmegye szinhelye; a Fejérvár körül megkisérlett ostromok mindig a megyei községek dulásával jártak. 1593 november 2. Pákozdnál volt nagy ütközet. 1601 október 15. pedig Csókakő vár mellett vivatott a sárréti véres csata; mindkettő a török vereségével végződött. A török iga alól 1688. szabadult meg Székes-Fejérvár és vele a vmegye; azonban ugylátszik, eleintén katonai kormányzás alatt állhatott, főispánná 1691. gróf Esterházy Gábor neveztetett ki, de ez székét el sem foglalá; utóda lett 1692. gróf Esterházy Ferenc. Az első tisztujító közgyülés 1692 szept. 20. tartatott Székes-Fejérvárott; hogy mily néptelen volt a megye ekkor, onnét is kitünik, mert az első tisztujító közgyülésen 52 szavazó nemes volt jelen.

A vmegye nem nemes lakosságának nagy része szintén elpusztulván, a Duna mellékén rácok telepedtek le, ugy Alsó-Szent-Iván vidékén, Perkátán, Soóskuton, Ráckereszturon stb.; Tárnokon, Tordason tótok, Ettyeken, Acsán, Moórott, Isztiméren, Szaáron stb. németek. A rác lakosság egy része, kivéve a Duna mellékét, a Rákóczi szabadságharc alatt ismét elvonult és részint mivel ellenséges érzelmü volt, a felkelők által elüzetett.

A reformáció már korán utat talált a vmegyében s különösen a török alatt üldözésnek kitéve nem lévén, lakosságának tulnyomó része református lett; részint a török előtt, részben azok alatt Acsán, Alcsuthon, Csoóron, Pátkán, Pákozdon, Csákberényben, Zámolyon, Vereben, Tabajdon, Tordason, Kajászó-Szent-Péteren, Sukorón, Lovasberényben és Ettyeken rendezett, prédikátorokkal ellátott református eklézsiák voltak. A török elvonulása után különösen a jezsuiták által a visszatérés munkálata nagy erővel megkezdetett. Sőt Esterházy Pál nádor 1692. levelet intézett a főispánhoz, melyben irja, hogy miután a megye Ő Felsége fegyverei által lett meghódítva, Ő Felsége megmondotta, hogy más «hütön» (hiten) való tisztviselő ne legyen mint pápista. Még 1712., kivéve Moórt, hol kapucinus atya volt, Érdet és Ercsit, hol ferencrendi atya volt, az egész megye területén nem volt egyetlen egy kath. plébános.

Forrás: Pallas Nagylexikon