Fejér

György, prépost-kanonok, hisztorikus, szül. Keszthelyen 1766 ápr. 23., hol atyja, Mihály, uradalmi ácsmester volt; megh. Pesten 1851 jul. 2. Korán árvaságra jutva s önmagára utalva, kalauz és segély nélkül ment a nagy világnak. A bölcsészeti tanulmányokat a pesti egyetemen hallgatta, hol Katona és Koppi voltak többek közt tanárai, kiknek köszönheti a magy. történelem művelésére vonzó hajlamát; a hittudományokat a pozsonyi várbeli szemináriumban végezte, azután a Festetics s Ürményi családoknál volt nevelő; a dogmatikát tanította Székes-Fejérvárott a püspöki szemináriumban (1802-4), kovácsii lelkész volt, s a nevezett főuri családok pártfogásával s irói érdemei jutalmául pesti egyetemi tanárrá (1808), 1818. a győri tanulmányi ker. igazgatójává, 1824. pedig az egyetem könyvtárának igazgatójává neveztetett ki s hivatalát viselte 1843-ig; de nyugalomba vonulva is Pesten lakott. Győri tanulm. igazgatósága alatt nyert kir. tanácsosi, s pestujhegyi préposti cimet; egyetemi könyvtárnoksága közben pedig, 1840. nagyváradi kanonok is lett. 1822. Pozsonyban tartott nemzeti zsinatra hivatván meg, annak tanácskozásaiban buzgó részt vett. Egyike a legtermékenyebb iróknak hazánkban, kinek magyar, latin s német nyelven irt különféle, de főképpen történelmi munkáinak száma a 180-at meghaladja. Roppant számu munkáit maga elszámlálja nagyterjedelmü codex diplomaticusa utolsó kötetében. E legnagyobb munkája hibákkal van ugyan tele, de óriási szorgalomra mutat, s hiányai mellett is, az összegyüjtött anyag gazdagsága miatt a történetirók háláját érdemli. E latin nyelvü, több mint 40 kötetre menő munkájában, hosszu élete buvárlatának egész eredményét gyüjtötte össze. Az ifju lelkü, erélyes öreg ur, ősz hajakkal s remegő kézzel is fáradatlanul folytatta irói működését, még 1850. 84 éves korában is értekezett a kunok eredetéről, s a politikai forradalmak okairól, mely utóbbi, eltiltott művében a sirhoz közel álló agg férfi bátorságával szólal fel meggyőződése mellett. Tömérdek számu munkái közül 92 van latin nyelven irva. A nagy tömegnek tartalma, ifjabb korában leginkább teologiai s bölcsészeti, de kiterjeszkedik a mezei gazdaság egyes ágaira is, sőt a mult század végén vigjátékokat is irt s adott ki Pozsonyban, melyek cimei: A tisztességre vágyódók, A nevelők, és az öreg fösvény zsugori s még jeles munkát irt a kisdedek vallásbeli oktatásáról (Pozsony 1790), ugyanakkor értekezett a dohánytermesztésről s annak elkészítéséről, a jelen század két első tizedében pedig, mig szent irásbeli történeteket, szentek életét, makula nélkül való tükört, áhítatos imádságokat s énekeket, «Liliomkert s Lelki fegyverház» cimü imakönyveket, Pest főtemplomában elmondott s a mostani illetőleg akkori idők szükségeihez alkalmaztatott vasárnapi, ünnepi s alkalmatosságbeli egyházi beszédeket áraszt r. kat. hitsorsosai lelki épülésére, és értekezéseket ir a toleranciáról s egyedül üdvezítő eklézsiáról, s megkezdi a filozofia egyes részeinek feldolgozását, kiadván Antropologiáját (Buda 1807. 2. kiad.) s közhasznu Logikáját (u. o. 1810); nem mulasztja el kinyomtatni Oktatását a gyümölcsfa neveléséről (Buda 1812); s a jávorfa levélből való cukorcsinálásról (u. o. 1812). De ád két kötetes Encyclopediát is rövid rajzolatban (Buda 1818); s öt kötetes Geografiai Lexikont (Pest, 1817-18.) s leirja Székesfehérvár régiségeit (1818.); a tihanyi apátság és Balaton tavának utazásbeli bővebb esmertetését (Pest 1821) s Győr városának megesmertetését (1820). Szóval: Esmértetései száma oly rendkivüli kiterjedésü, hogy alig érthetni, hol vehette az időt mindezeknek bőséges megirására; nem szenved kétséget, hogy páratlan szorgalommal sok hasznos adatot gyüjt s ismeretet terjeszt, de nyelve s izlése igen fogyatékos. A század harmadik s negyedik tizedében folytatja bölcsészeti könyvei kiadását; közzé teszi Budán 1835. Az ember kiformáltatását esmérő erejére nézve, vagyis Metaphysikáját; 1836. bevezetését a philosophiában, vagyis Propedeutikáját; 1838. Aeszthetikáját s 1842. Embernemesítését, vagyis erkölcstudományát s megkezdi történettudományi kutatásait: Magyar őseink eredetéről s hajdani lakhelyökről (Pest 1825); Kálmán király I. Geiza s nem szt. László királynak fia volt, (1826); Béla király névtelen jegyzője II. Béla király jegyzője volt (1827); Egy okleveles gyüjtemény hasznáról és szükségéről hazánkban (1828); Honi városaink befolyása nemzeti kifejlődésünkre (Buda 1840). Az általa szerkesztett Tudományos Gyüjteményt is megtömte különféle tárgyakról irt részben becses értekezéseivel, ott közölte Molnár János szepesi kanonok, Rajnis József, Miller Jakab életirását; Verseghy Ferenc viszontagságos életét s poétai, grammatikai érdemeit; Dankovszky elleni polemiáját; Magyarország statisztikájára szolgáló esmertetését, a nemzeti kulturáról közönségesen s a magyar nemzetéről különösen szóló cikkét; számadását saját irása módjáról (gyenge számadás). A sz. kir. városok eredetéről; a filologia kiterjedését s esmertetését stb.

E nem mindennapi szorgalom, s ilyen irodalmi tulszaporaság azonban nem vihették be Fejér György prépostot az akadémiába, mert ennek vezérférfiai nem bocsátották meg az önmagával eltelt vaskalapos, izléstelen, hibás nyelven iró, Verseghyt Révay s Kazinczy elébe tevő öreg embernek nagy hiányosságait s az általa összehalmozott «multorum camelorum onust» nem tartották alkalmas podgyásznak a művelt nyelv s haladás lakhelyén. Horvát Istvánt, Fejérnek jó barátját és szellemrokonát beválasztották, de ez ridegen visszautasította a megtiszteltetést; Fejér Györgyöt tehát nem is próbálták megkinálni oly társaság részéről jövő kitüntetéssel, melyet ő száraz tudományossága magaslatáról lenézett s ellenséges indulattal gunyolt és üldözött. Pedig nagy érdemei a történeti anyaggyüjtésben tagadhatlanok, s ő a hálát érdemlő, fáradhatlan gyüjtők közt első rendben áll. Emlékbeszédet Toldy Ferenc, könyvtárnok-utóda tartott felette 1865 jul. 3. a pesti egyetem disztermében.

Forrás: Pallas Nagylexikon