Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Fekete Mári... ----

Magyar Magyar Német Német
Fekete Mári... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Fekete Mária

1946-ban született Vecsésen. Ott mestere Bányász Béla festőművész volt. Jelenleg Budapesten él. Gyermekkorom óta rajzol és fest, elsősorban portrékat, de csendéleteket és tájakat is. Első kiállítása 1988-ban volt. Azóta több mint 40 alkalommal volt lehetősége részben egyénileg kiállítani, valamint kollektív kiállításokon résztvenni.

Elismerő okleveleket kapott, valamint egyik vecsési kiállítása alkalmával a vecsési Művészeti ösztöndíj alap díját kapta meg. Képei megtalálhatók magyar és olasz gyűjtők magángyűjteményében. Erősen vonzódik Indiához, az indiai emberekhez és az indiai művészethez, melyek érződnek alkotásain is.

Alapító tagja a Független Magyar Szalon Képzőművészeti Egyesületnek, valamint tagja a Művészetbarátok Egyesületének. Egy ideig tagja volt a Ferency művészeti körnek is.

Folyamatosan fest és rajzol, mert rohanó világunkban egy szép kiállítással az embereknek egy kis felüdülést , valami mást tud adni, valami szépet.

Az utóbbi időben ikonokat fest és folyamatban van egy ikon kiállitás megrendezése is. Tanulmányait az ikon festészet területén Ausztriában folytatja.


Fontosabb kiállitások:

1988 Fővárosi Müvelődési Ház/egyéni
1990 Fővárosi Müvelődési Ház/egyéni
1991 Fóti Gyermekváros/kollektív
1992 Bihari Muzeum
1993 St Anton/Ausztria/egyéni
1993 Örmezei Közösségi Ház
1994 MAZDA szalon /egyéni
1994 Pataki Müv hÁz /kollektív
1999 JAM Galéria/Vecsés/egyéni
1999 István Galéria/egyéni
2000 Örmezei Galéria
2000 Fővárosi Müvelődési Ház/egyéni
2003 Rét Galéria/egyéni
2004 Lakitelek/kollektív
2004 Bécs/kollektív
2004 Lodz Lengyelország Első Nemzetközi Művészeti Fórum
2005 Pilisvörösvári Mühely Galéria/egyéni
2005 Jam galéria/Vecsés/egyéni


A festmények adatai:
Indiai férfi - olaj, farost - 40×50 cm
Madonna (ikon) - olaj, vászon - 30×40 cm
Parasztember - olaj, vászon - 40×35 cm
Széchenyi István - olaj, farost - 36×29 cm

Fekete Mária: Indiai férfiFekete Mária: Madonna ikonFekete Mária: ParasztemberFekete Mária: PortréFekete Mária: Széchényi István

Szerkesztette: Lapoda Multimédia



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is