(felleg), a föld szine fölött nagyobb magasságban uszó vizhólyagcsák. Keletkezésöket a F. felszálló légáramlásának köszönhetik, melynek lehülése következtében a benne foglalt vizpárák megsürüsödnek. A F.-képződés tehát abban a magasságban indul meg, melyben a felszálló levegő hőmérséklete a harmatpontot eléri s igy a levegő nedvességi és hőmérsékleti állapotához képest a F.-képződés különböző magasságban kezdődik. Ha a F. sülyed, akkor a felmelegedés következtében megint láthatatlan vizpárává visszaalakulhat. A felső régiókban uralkodó szelek a F.-et vizszintes irányban magukkal ragadják s ezáltal a F.-k huzódási irányának a megfigyelése felvilágosítást ad a légkör magasabb rétegeinek az áramlásáról. Bár a F. mindennapi látvány, keletkezéséről, megmaradásáról és enyészetéről mégis hiányosak ismereteink. Maga az a kérdés, hogy a F.-et alkotó vizrészecsek, noha sokszorta sürübbek az őket környező levegőnél, miért nem hullanak le, csak hipotézisekkel oldható meg. Ujabban Aitken szerint a felhőképződésnél a levegő por-atomainak is igen fontos szerepök jutott, mert kísérletei igazolják, hogy még telített levegőben is köd v. F. csak porszemek jelenlétében létesül s hogy azok képezik a magot, mely körül a kondenzáció végbemegy. Dove szerint a F. nem kész képződmény, hanem csak a lecsapódási és párolgási folyamat szinhelye; ő a F.-t a patak tájékához hasonlítja, mely egy helyen megmaradt s mégis folyton más-más vizcseppekből származik. Amit felületes megtekintésnél változatlan felhőtömegnek nézünk, az Dove szerint tulajdonképen egy minduntalan átalakulásban levő képződmény, melynek részecsei hol párolgás által enyésznek, hol lecsapódás által szaporodnak. Legujabb időben a F.-ek megmaradásának a magyarázatára más elmélet kezd érvényesülni. E szerint még a levegőnek is volna szivóssága, jóllehet igen csekély mértékben, de amely még is elegendő arra, hogy ily parányi testeknél - mint a milyenekből a F. áll - számot tegyen és azok esését lassítsa. Stokes és Maxwell számításai szerint 0,025 mm. átmérőjü vizcsepp a nálánál 1000-szer ritkább levegőben körülbelül 2 cm.-t esik másodpercenkint; ámde mikroszkopikus mérések szerint a vizgömböcskék átmérője 0,001 és 0,04 mm. között változik, tehát a cseppek a felhőmagasságból csak nehény nap mulva érnének a földre, mely hosszu időtartam a felhők lebegésének magyarázatához elegendő. (V. ö. Czógler, A felhők megmaradása c. cikkét a Természett. Közlöny 1892. aug. füzetében).

A felhőzet nagysága vagy a borultság foka fontos klimatikus elem, mely rendszeres meteorológiai feljegyzések tárgyát képezi. A teljesen derült és a teljesen borus ég közötti fokozatokat rendesen szemmértékkel bizonyos skála szerint becsülik, aszerint, hogy az égnek felhőkkel borított része hányadrészét teszi az egész szemhatárnak. A felhőzetnek a levegő hőmérsékletére igen nagy a befolyása, mert nemcsak a Nap sugárzását, hanem a talaj kisugárzását is csökkenti. E szerint tehát a borultság télen mérsékli a hideget és nyáron a meleget, holott a derültség viszont ellenkező értelemben működik közre. Az u.n. barometrikus depressziók táján, hol párás levegő a magasba fölfelé tart, mindig nagy borultság található, ellentétben a barometrikus maximumok területével, hol a derült ég a tulnyomó.Teisserenc de Bort az egész földgömbön az egész hónapokban és az egész évben egyenlő borultsággal biró helyeket görbe vonalakkal (izonéfák) kötötte össze és az által a föld felhőzet viszonyairól áttekinthető képet adott. Európának északnyugoti részén, hol a barometrikus minimumok leggyakoriabbak, a felhőzet is aránylag nagy, de a szárazföldön befelé mindinkább csökken. Nyáron a legkevesebb borultságot találni a Földközi-tenger fölött; az olasz ég örökös kékje közmondássá vált, de télen ott is nagy a borultság.

Hazánkban a borultság nagyobb a téli hónapokban mint nyáron. Ha a teljesen derült eget 0-sal és a teljesen borultat 10-zel jelöljük, akkor a következő sorozat adja Budapestre nézve a felhőzet (20 év) átlagos nagyságát az egyes hónapokban és az egész évben:

Ezen számadatok körülbelül tájékoztatnak a felhőzet évi menetéről. A napi menet megállapítására mindeddig nincs még nálunk a kellő megfigyelési anyag, mert óránkénti feljegyzések egyáltalán nincsenek és önműködő napfénytartam-mérők (sunshine recorder, l. Aktinograf) csak ujabban kerültek használatba. Tapasztalás szerint azonban nyáron határozott periodicitás mutatkozik meg a F.-zet nagyságában, amennyiben rendszerint a déli órákra borulásra, este felé pedig derülésre hajlik az idő. E körülmény kétségtelenül összefügg a hőmérséklet menetével, mert nyáron délben nagy a felmelegedés, ez pedig felszálló légáramot idéz elő s abban képződik a gomolyfelhő, mely nyári napokon a legismertebb és legjellemzőbb felhőalak. Általában kétféle felhőréteget különböztethetni meg, alsót és felsőt, melyek ugy alakra, mint huzódási irányra nézve, egymástól lényegesen eltérnek. Az alsó F.-k a levegő alantabb rétegeinek áramlását sokkal tisztábban mutatják, mint a szél, amelyet hegyek vagy egyéb akadályok a maga irányából kitérítenek; viszont a felső F.-ek az egyedüli hozzáférhető módot adják arra, hogy a légtenger felső tájainak mozgását megharározhassuk. A felhőhuzódás megfigyelésére szolgáló műszer a néfoszkop (l.o.). A F. magasságának a meghatározására is ismernek mérési módszereket, a milyeneket Hildebrandsson és Ekholm Upsálában v. Vettin Berlinben alkalmaztak. A F. magasságából és szögsebességéből meg lehet határozni annak a huzódási sebességét is.