Feloldás

a fizikában szilárd, cseppfolyós v. gázalaku testnek folyékony testtel való egyesülése egynemü testté. A vegyi egyesüléstől abban különbözik, hogy a feloldott test megtartja összes tulajdonságait és hogy azt az oldó folyadék elvonása által ismét előbbi alkatában meg lehet kapni. Ez történik p., ha cukor, só oldódik a vizben. Ha ellenben vasat kénsavba teszünk, az oldást kémiai folyamat kiséri, amit a pezsgés közben elillanó gáz is bizonyít. Ezen esetben t. i. először kénsavas vasoxidul képződik és ez oldódik a hátramaradó vizben, melynek elpárologtatása után a só maga marad vissza. Szilárd testek könnyebben oldódnak, ha poralakuak és olyankor is gyorsabban történik az oldás, ha a por nem fekszik az edény fenekén; itt t. i. erős oldat keletkezik, mely nem keveredik az oldószer felsőbb rétegeivel és a feloldás folyamata gyorsan megakadhat. Az oldószer bizonyos hőmérséklet mellett a szilárd testnek csak bizonyos mennyiségét képes feloldani; ha ezen határ el van érve, az oldatot telítettnek nevezik. Ha ilyen telített oldatot melegítenek, még tovább is képes az oldásra s általában áll, hogy a meleg elősegíti az oldást. Ha azután ilyen melegített oldat lehül, a feloldott szilárd test a lehülés arányában kiválik az oldatból (gyakran kristályokban). A leghasználtabb oldószerek: viz, alkohol, éter, benzin, szénkéneg, kloroform. Ezeknek oldási képessége különböző szilárd testekre vonatkozólag különböző. Sőt, melyek alkoholban kevésbé oldhatók, mint vizben, vizes oldatukból alkohol által kiválaszthatók. Egyes testek jelenléte csökkentheti vagy elősegítheti a F.-t. Az oldásoknál gyakran kémiai folyamat is áll elő, amennyiben az oldószer a beléje tett szilárd testtel vegyileg is egyesülhet. Ha p. bizonyos vizmentes sókat vizben feloldunk, az oldatban a sónak és viznek oly vegyületét kell föltétrelezni, mely az oldószer elpárolgásánál kristályosodik. Ilyen esetekben a F.-kor meleg szabadul, mig azon esetekben, midőn kémiai folyamat nem áll elő, a hőmérséklet csökkenése észlelhető. Szilárd testeknek vizben való oldatai mindig nagyobb fajsulyuak, mint a tiszta viz; különböző testeknek egyenlő tömegei azonban egyenlő vizmennyiségekkel nem okoznak egyenlő fajsulynövekedést. Ez részben a tétrfogatváltozásokkal függ össze, mert az oldásnál többnyire térfogatcsökkenés észlelhető; a cukoroldásnál mutatkozó térfogatnagyobbodás kivételes.Az oldatok fajsulyán kivül a forráspont is változik. A legtöbb oldat forráspontja jelentékenyen magasabb, mint az oldószeré. Némely sók (p. kénsavas, szénsavas, alkénessavas nátron) tultelített oldatokat képezhetnek, melyek levegő elzárása mellett lehülhetnek, anélkül, hogy a feloldott só kiválnék. Ha azonban megrázzák, vagy a feloldott sóból egy kristálydarabkát ejtenek az oldatba, ez pillanat alatt egészen kristályossá lesz.

F. a müőrlésnél a darálást követő és a tulajdonképeni őrlést megelőző felaprítási művelet. A F.-nak az a célja, hogy a darát még apróbb magtöredékekké, dercévé felaprítsák. Ezáltal egyrészt a darát fedő korpaszilánkokat összemorzsolódás tekintetében kimélik, másrészt pedig a daraszemcsék különböző rétegeiből származó, tehát különböző fajsulyu dercét nyernek. Tökéletesebb berendezésü malmokban a durvább darát finoman rovátkolt hengerekkel, a finomabb dercét pedig csiszolatlan sima felületü hengerekkel feloldják. A F. alatt a magfehérje a durvább darából apróbb, finomabb darává és dercévé, a finomabb darából pedig csak dercévé lesz s ezalatt a darát fedő korpaszilánkoknak legnagyobb része a magfehérjétől különválik. Ezeket a korpaszilánkokat a dara, illetőleg a derce tisztításánál mint szállókorpát a korpakamrában nyerik s ezek szolgáltatják a kereskedelmi finom korpát.

F. a zenében. Ha egy disszonáns hangzat - bármely állásból - ismét konszonáns hármas-hangzatba megy át, akkor F. áll elő. A disszonáns hangzatok feloldási szabályait a zene harmoniai része tárgyalja részletesen és kimerítően. E helyt csak általános alapelvek és szabályokról lehet szó, melyeket a következőkben lehet összegesíteni. A disszonáns hangzatok kivánnak egyedül F.-t s az mindig csak kemény vagy lágy hármas-hangzatba történik, de ez sem abszolut értelemben veendő; mert ebből nem az következik, hogy minden disszonáns hangzatot azonnal fel kell oldani, amint föllép. A F. általános szabálya - mely természettani alapon nyugszik - az, hogy minden disszonáns hangzat abba a kemény v. lágy hármas-hangzatba oldódik, mely alaphangilag hozzá alötöd v. félnegyed közt képez. Tehát p. egy G alaphangon álló disszonáns hangzat feloldódik C-be, az F B-be, az Á E-be és igy tovább.

F. v. feloldozás (absolutio), a kat. egyházban a papnak, mint lelki birónak ama működése, midőn ez a gyónásban az önmagát vádló bünösnek a büneit, Istentől nyert hatalmánál fogva, megbocsátja. Miután a gyónásban a vádló egyszersmind vádlott is, ennélfogva a F. a. m. megkegyelmezés. Az általános feloldozás nem egészen helyes elnevezése a teljes bucsu adományozásának a halálos ágyon, amelyet a gyónásnak, a feloldozásnak és az utolsó kenetnek kell megelőznie.

Forrás: Pallas Nagylexikon