Felség
a latin Maiestas-szal egyértelemben mint legmagasabb világi
cim, a császárok, királyok és nejeik cime. Eredetét tekintve, már a rómaiaknál
használatban volt és pedig magára az állami közületre vonatkozólag, hogy
kifejezzék vele annak magas méltóságát, legfelsőbb tekintélyét és hatalmát. Igy
olvassuk a római jogban: maiestas reipulicae, maiestas populi, és azt tartotta
a közfelfogás, hogy az állami organumok (konzul. szenátus stb.) annak
részeseivé lesznek, midőn a nép nevében eljárnak. A köztársaság megszüntével a
császárokra szállt át, akikről ismét a Nagy Károly által alapított római sz. birodalomra,
illetve ennek császáraira, még pedig kizárólagosan. És csak jóval később,
különösen a XVI. századtól fogva válik használata általánossá a királyokat
illetőleg is, ami ellen kezdetben a császárok titltakoztak. A szokás azonban
megerősíti és a vesztfáliai béke (1648) óta azt, hogy a F. cim a királyokat is
megilleti, többé kétségbe nem vonták. A fejedelmek, nagyhercegek, hercegek,
habár független államok uralkodói is, a F, cimmel nem élhetnek; de az állam
felségiségéből folyó tiszteleti és hatalmi jogok, reájok is, mint államfőkre,
az állam megszemélyesítőire egyaránt kiterjednek (l. Felségjogok) A magyar
királyok a F. (maiestas) cimet, ugy látszik, az Anjouk korától használják;
előzőleg cimük serenissimus, illustrissimus, néha christianissimus rex volt,
Máriáé excellentissima.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|