Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Felvinczi... ----

Magyar Magyar Német Német
Felvinczi... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Felvinczi

1. György, szinműiró a XVII. század végén, szegény szülőktől származott Erdélyben, s már gyermekkorán árván maradt. Tanult Tordán és Kolozsvárott az unitárius kollégiumban s innen a torockói iskolába ment tanítónak. 1671-ben visszatért a kolozsvári kollégiumba, ott egy évig tanár volt s egyuttal a szintaxistákat tanította, de egy szerelmi kaland miatt el kellett hagynia a kollégiumot. Ezután többféle életmódba fogott, de mindenütt üldözte a szerencsétlenség. Tatárok, labancok kirabolták, adósságba keveredett, hitelezői zaklatták, ugy hogy bujdosnia kellett. Végre arra a gondolatra jött, hogy szintársulatot alakít. Az engedélyt 1696. meg is kapta I. Lipóttól, ami nagy dolog volt; a vállalkozás azért nevezetes, mert ez lett volna az első magyar szintársulat; de ha létre jött is, hamar megbukhatott, mert előadásairól nincs az egykoru iróknál emlékezet, csak a szóhagyomány említi, hogy szinpadul a hiu (vagyis nyitott elejü padlás) szolgált és a közönség az utcáról nézte a játékot. Hol és mikor halt meg F., nem tudjuk. Irt egy bibliai tárgyu példázatot. Igen szép historia c. 1689., s magyarra fordította s magyar és latin szöveggel kiadta a Schola Salernitana egészségi szabályait De conservanda bona valetudine (Lőcse 1694). Irt néhány olyan udvarló verset is, melyek árán hivatalba kivánt jutni; sok más munkájának csak cime maradt fenn. Nevezetes Comico-Tragoediája, melyet még a szini engedély megnyerése előtt, 1693. kiadott; gyarló drámai kisérlet ez, mely Plutó és Jupiter villongását tárgyalja; öt megjelenésre van osztva, minden megjelenés ismét cselekedetekre. Formája verses, s minden jelenet más versalak szerint van irva, melyhez oda van téve mindenütt az ad notam is, s igy énekelve adták elő. Ma már csak irodalomtörténeti értéke van (ujra kiadva: Pótkötetek az Egyet. Philol. Közlönyhöz I.: F. engedélylevelének eredetije Váli Béla gyüjteményében, hasonmása Váli Szinészettörténete előtt és a Beöthy-féle képes Irodalomtört.-ben).

2. F. Sándor, ref. lelkész, született Lécfalván (Háromszék) 1642. körül, meghalt Debrecenben 1686. márc. 29. Tanult Felvincen, Nagyenyeden, Nagyváradon, 1660-tól Debrecenben, majd Sárospatakon, hol 1665. szept. 9-től a következő évi májusig senior volt. Ekkor Kassára ment iskolaigazgatónak, innen pedig külföldre, hol 1669 jul. 22. iratkozott be a lejdeni egyetemre. Volt gröningeni egyetem hallgatója is, de már 1670. visszatért Kassára ismét elfoglalni előbbi hivatalát. Három év mulva, az üldözések beálltával elmenekült Kassáról s Debrecenbe huzódott, honnan 1675. Zilahra ment lelkésznek. Itt mindjárt azután esperes lett, de már 1679. debreceni lelkész volt s 1684 jun. 20. itt is esperessé választatott. Művei: Disputationum theol. absurditates papistica exhibentium (V. Partes. Lejda, 1669.), De ecclesia. (U. o. 1670.), A Jehova nevében a pestisről való rövid beszélgetés. (Debrecen 1679.), A jó Istennek nevében lelki diadalomról való oktatás. (U. o. 1682.), Haeresiologia. (U. o. 1683.), Igaz özvegy (Halotti beszéd özvegy Isaak Péterné Csapó Borbála felett, u. o. 1684.) Gyászverset irt a Nográdi Mátyás halálakor 1681. Kéziratban is maradtak művei. A debreceni Kalocsa János és szőnyi Nagy István temetésén tartott beszédek, valamint a halála alkalmával irt gyászversek (Hedera poëtica) még abban az évben megjelentek nyomtatásban.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is