Fényes

Elek, statisztikus, szül. Csokajon, Bihar vármegyében 1807 jul. 7., megh. Uj-Pesten 1876 jul. 23. A középiskolai tanfolyamot 1814-től 1822-ig a debreceni kollégiumban, a bölcsészeti tanulmányokat 1822-24-ig a nagyváradi akadémián, a jogot pedig 1824-26-ig Pozsonyban végezte. 1828. tette le az ügyvédi vizsgálatot. A következő pozsonyi diétákon mint távollevő mágnások követe volt jelen. Atyjának 1831. bekövetkezett halála után örökölt birtokrészét fivérének adta zálogba, ő pedig a pozsonymegyei Sárosfán bérelt birtokot s ott élt szerény gazdaságában. De irodalmi hajlamai csakhamar elvonták különben is csekélykörü és hanyatló gazdaságától. Különösen a hazai statisztikára fordítván figyelmét s fáradhatlan munkásságát, már falun laktában utazásokat tett adatgyüjtés céljából, midőn pedig első munkájával elkészült s azt nyomatni kezdte, a fővárosba tette át lakását, s állandóan ott maradt. Azután fontos szerepet kezdett játszani a sajtóban, s a közhasznu egyleteknél, különösen a gazdasági egyesületnél, melynek 1843. előadója lett s maradt 1847-ig. A magyar tudományos akadémia már 1837., első nagy statisztikai munkájának megjelenése után, levelező tagjává választotta. A magyar ipartestület alakításában s mint annak munkás választmányi tagja, vezetésében, Kossuth s gróf Batthyány Lajos oldalánál hathatós részt vett; nagy érdeme volt különösen az egylet által rendezett ipariskola s iparműkiállítások szervezésében és iparstatisztikai adatok gyüjtésében, ezért 1847. az egyesület aligazgatójává választatott, s közlönyét, a Heti Lapot is szerkesztette. Hasonló munkás szerepet vitt az iparegyletből fejlett s ahhoz csatlakozó m. védegylet s gyáralapító társaság megalapításánál is Kossuth s gróf Batthyány Kázmér oldalán. Az 1842. alakult Nemzeti Körnek, mely az akkori politikai mozgalmakban s eszmecserékben igen fontos szerepet vitt, alelnöke volt. Az 1848-iki első magyar felelős minisztérium megalakulása után Szemere Bertalan belügyminiszter osztálytanácsossá nevezte ki s az országos statisztikai hivatal szervezését és vezetését bizta rá, melyet ő ugyanazon év májusán meg is alkotott; de csakhamar bekövetkezett a kormány kényszerü eltávozása a fővárosból s az 1849-ki katasztrófa. F. ez időben, mint a forradalmi vészbiróság tagja működött, s noha a szigoru jellemét ismerő közönség csodálkozására elég kegyes és könyörületes eljárást használt a vádlottakkal szemben és soha senkit halálra nem itélt, ki nem kerülhette a szabadságharc legyőzetése után a forradalmárokra váró üldözést. Egy ideig rejtőzve bujdosott s lappangott biharmegyei rokonai- s barátainál; a győzők bosszuálló haragja némi enyhülésével azonban 1849 őszén önkéntesen jelentkezett a pesti haditörvényszék előtt s az ujépületben fogságot szenvedett, de mégis, főleg előbbi jó ismerősének s barátjának, bár politikai ellenfelének, Kossalkó János, akkor nagybefolyásu s hatalmas hadi törvényszéki államügyésznek pártfogása folytán, a nagyobb büntetést elkerülte. Visszatért előbbi irodalmi munkáihoz, amennyire a körülmények engedték. De anyagi viszonyai teljesen megromlottak, régi barátait, magas állásu pártfogóit, gr. Batthyány Lajost s Kázmért elsodorta a szomoru események árja; tolla, bár szorgalmasan dolgozott, nem volt képes szükségeit fedezni, kénytelen volt eladni gödöllői házát s birtokát, és Pesten, későbben Uj-Pesten meghuzódni, hol igen szerény viszonyok közt élt s izgalmasan kereste a megélhetés módjait. Midőn 1857. az első ált. m. biztosító társaság megalakult, F. titkári ranggal az életbiztosítási ügyosztály főnökévé neveztetett s e minőségében kidolgozta az élettartam s halálozási valószinüség táblázatait. Az igazgatósággal kifejlett surlódásai folytán azonban kénytelen volt állásáról lemondani. Az akadémia 1858. rendes tagjává választotta, de mivel akadémiai alapszabályszerü kötelességét, hogy t. i. székfoglaló értekezést olvasson, éveken át s ismételt felszólítások után sem teljesítette, tagjai sorából ismét kitörülte. A hatvanas évek elején az akkori kormány lapjának volt egyik fő munkatársa, s a konzervativ Pesti Hirnök részére is irt cikkeket. Ez akkor elég volt arra, hogy valakire, bármily nagy, régi érdemei dacára is, kimondják a «politikai halott» leverő cimet. És ezentul minden biztos és állandó jövedelem nélkül tengve és sokszor szükséget szenvedve, végezte be életét. Az akadémiában Keleti Károly tartott érdemeit méltató emlékbeszédet. Első nagy műve volt: Magyarországnak s a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapota, statisztikai és geographiai tekintetben (Pest 1836-40, hat kötetben), mellyel 1840. a m. akadémia 200 aranyas nagy jutalmát nyerte, ezt követte: Magyarország statisztikája (Pest 1841) s ugyanily cimü bővebb kidolgozás (Pest 1842-43, három kötetben), mellyel ismételten megnyerte az akadémia nagy jutalmát, de ezuttal megosztva közte és a költő Garay János között; ugyanaz német fordításban is; Magyarország leirása, két rész (Pest 1847); A magyar birodalom statisztikai, geografiai és történelmi tekintetben, I. Komárommegye (Pest 1848), legteljesebb és legbecsesb munkája ez lett volna, ha folytatja s bevégezheti, de a vállalat csonka maradt. Az 1848-iki válság után pedig: Magyarország statisztikai és geografiai szótára (I-IV. rész két kötetben, Pest 1851); statisztikájának német fordítása: Ungarn im Vormärz cim alatt (Lipcse 1851); A török birodalom leirása (Pest 1854); Az ausztriai birodalom statisztikája (Pest 1857, két rész egy kötetben); Magyarország 1859-ben statisztikai, birtokviszonyi és topografiai szempontból (I. köt. 8 füzet, Pest 1859-60); Magyaország ismertetése statisztikai, földirati s történelmi szempontból (I. k. Dunántuli kerület, Pest 1866); Az ausztriai birodalom statisztikája és földrajzi leirása (Pest 1867). Adott ki térképeket is, közönséges kézi és iskolai Atlaszt (Pest 1843) s a magyar birodalom vasuti, gőzhajózási, posta s távirati térképét (Pest 1868). Magyar gazdatiszti névtárt is szerkesztett 1848. s munkálkodott a magyar korona országai helységnévtárának szerkesztésében, mely az országos m. kir. statisztikai hivatal felügyelete alatt jelent meg 1873. Abban az időben, midőn szüksége volt rá, hogy sokat és gyorsan irjon, Heckenast és Emich kiadók felhivására leirta az orosz-török háborut is, történeti jegyzetekkel kisérve (1854, két kötet. 12 füzetben), lefordította az iskolák használatára Bellinger földrajzi vezérfonalát, két tanfolyamban (1854), mely ismételt kiadásokat ért; 1853. irta a Jelenkor cimü történeti munkát, Európa akkori hadi s polgári eseményeinek rajzát s ezek fejtegetését jövendőnk érdekében; szerkesztett Gazdasági naptárt 1855-re. E későbbi, rögtönözve irt irodalmi gyártásainál azonban sokkal nagyobb becsüek a forradalmat megelőző korban, tehetségének s népszerüségének fénykorában kiadott nemcsak statisztikai művei, hanem politikai s nemzetgazdasági polémiái, röpiratai s értekezései, főleg melyeket megtámadott nemzetünk védelmére irt, nevezetesen: a Hallgassuk meg a másik félt is cimü 1843. s Magyarország hátramaradása ügyében 1844. Wildner Ignácnak feleletül röpirata, mely Lipcsében jelent meg; továbbá szózatai, ismertetései, különféle nemzeti intézetek, különösen az első magyar biztosító társaság, a kertészeti egylet stb,. érdekében; s nagybecsü, tartalmas nemzet-. és mezőgazdasági cikkei az általa 1837-41. Borsos Márton társaságában szerkesztett Ismertető-ben s az 1845-48. Wargha Istvánnal együtt szerkesztett Heti Lap-ban s egyén folyóiratokban: a Magyar Gazdában, Falusi Gazdában, Vasárnapi Könyvtárban, a régi Pesti Hirlapban stb. a földmivelés akadályairól; bank és ősiségről; Fogarasi bankjáról; Szentes város és Békés vármegye leirása gazdasági tekintetben; a selyemtenyésztésről; a földbirtok végnélküli földarabolásáról; a lentermesztés s borkezelés ügyében; utazások az északi sarkvidéken; Szigetvár ostroma stb. 1843. kiadta Erdélyi János (nem a költő, hanem urad. tiszt s nemzetgazdasági iró) Nemzeti Iparunk cimü munkáját, bővítve és saját jegyzeteivel kisérve; kéziratban hagyta hátra: Magyarország geografiai kézikönyvét s a magyar adórendszerről irt tanulmányát (1845-ből). Ő irta az előszót Vahott Imre Magyar föld és népei cimő képes munkájához, mely részint az ő felügyelete alatt szerkesztetett s ő irta ebbe: Bonyhád és vidékét s a likavai várromot. Irogatott az Ujabbkori Ismeretek Tárába s az egyetemes magyar Encyclopediába is. Szerkesztette az Ismertető cimü gazdasági s kereskedelmi lapot, a Hetilapot, az iparegyesület közlönyét 1847 jul. 27-től 1848 ápr. 28-ig; a Falusi Gazdát 1856-57. s a gazd. egyl. által kiadott Mezei Naptárt 1845-48. években. V. ö. Emlékbeszéd F. felett. Keleti Károlytól. (Társad. értekezések Akademia V. 2.)

Forrás: Pallas Nagylexikon