Fénysarkítás

(polarisatio, l. a mellékelt képet). Ha üveglapra 55° alatt fénysugár esik, akkor a visszavert sugár visszaverődés és törés tekintetében bizonyos egyoldaluságot nyer. Ha ugyanis eme visszavert sugár ugyancsak 55° alatt ujból üveglapra esik oly módon, hogy a beesési sik az előbbivel párhuzamos, akkor visszaverődik; ha azonban a beesési sik az előbbire merőleges, akkor visszavert sugár nem is keletkezik, a visszavert sugár intenzitása zérus. Az üveglapról 55° alatt visszavert fényről azt mondjuk, hogy sarkított, polarizált fény, magát a jelenséget pedig sarkításnak, polarizácionak nevezzük. Általában minden visszaverő felülethez tartozik egy bizonyos szög, mely alatt a fény beesve, a vissavert fény sarkított; ezen szög minden anyagra nézve más és más és a sarkítás szögének neveztetik. A sarkítás szöge nevezetes összefüggésben áll a törésmutatóval. Brewster ugyanis 18 anyagon végzett mérésekből azt találta, hogy a sarkítás szögének tangense egyenlő az illető anyag törésmutatójával, amely törvény ugy is kifejezhető, hogy a fény a sarkítás szöge alatt beesve, a visszavert fény merőleges a megtört fényre. A sarkított fényre jellemző, hogy mindig található oly sik, melyben a sarkítás szöge alatt beesve, a visszavert fény intenzitása zérus. Az ezen sikra merőleges sik a sarkítás sikjának neveztetik. Visszaverődés által előállított sarkított fény sarkítási sikja tehát egybeesik a beesési sikkal. A fény sarkítását visszaverődés által Malus fedezte fel 1810.

Forrás: Pallas Nagylexikon